Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tüdőgondozó volt, magánvilla lett

| 2012. 04. 06. | 17:16:48
Debrecen – Magántulajdonba került, és lakóház lett a tüdőgondozó egykori, Simonyi úti épülete. A villát az eredeti tervek alapján újították fel.
Tüdőgondozó volt, magánvilla lett
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

- Műemlék épületet kétféle módon lehet lehet megőrizni: ha köztulajdonban marad és megfelelő funkciót találnak neki, vagy ha értékesítik és a leendő tulajdonos a műemléki követelmélnyeknek megfelelő rekonstrukciót hajt végre - mondta a Simonyi utca 1. száma latt álló villa pénteki átadásán Kósa Lajos polgármester. Hozzátette: Debrecenben a 30 műemlék és 134 helyi, egyedi védelem alatt álló épület jelentős részével az utóbbi a helyzet. Az 1911-ben Szilágyi János tervei alapján épült ingatalnnal, amiben korábban Tüdőgondozó Intézet működött, szintén ez történt:  árverésen a legmagasabb árat kínáló magánszemély megvásárolta bruttó 192,3 millió forintért, majd felújíttatta. A villában egy 242 és egy 238 négyzetméteres lakást alakítottak ki.

A szépnek funkció is kell

Kováts Ákos városi főépítész, a Cívis Ház Zrt. igazgatója a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, ahhoz, hogy a tüdőgondozó valaha volt igényeinek megfeleljen az épület, a szerkezeti átalakításokkal szinte szétdíbolták azt, a padlástér használhatatlan volt. Az igazi nehézséget egy ilyen ingatlan esetében a rekonstrukció során mindig az okozza, hogy a formák megtartása mellett funkciót találjanak számára úgy, hogy az a tulajdonosi igényeknek megfeleljen. Mint mondta, a teljes belvárosra jellemző volt a múltban, hogy az állami tulajdonban lévő polgár- és cívisházak lakásait feldarabolták, ami fizikai és építészeti szempontból sem tett jót a centrumnak - rontotta a városképet. Ma is több, a volt tüdőgondozóéhoz hasonló épület van, amit jó volna felújítani, de nehéz számára funkciót találni (Petőfi téri kollégium, lábasház, a Medgyessy sétány egyes villái). A főépítész utalt rá, a Simonyi úti villa rekonstrukciója jó példa a helyi értékek megmentésére, hiszen új fényben régmúlt korok hangulatát idézi.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Marad a szolidaritási adó – reagált Debrecen polgármestere
Marad a szolidaritási adó – reagált Debrecen polgármestere
Papp László szerint tárgyalóasztalhoz kell ülni az új kormánnyal.
Régi adósságot is törlesztene a debreceni színház
Régi adósságot is törlesztene a debreceni színház
Betekintő a következő évad műsortervébe.
Másképp közlekedik a 39-es busz
Másképp közlekedik a 39-es busz
Lezárják a Szepesi bekötőutat.
Járda vezet majd a bánki iskolához
Járda vezet majd a bánki iskolához
Kihirdették a tervezőt. Debreceni cég nyert.
CATL: ebben világelső a debreceni gyár
CATL: ebben világelső a debreceni gyár
Az audit során nem tapasztaltak súlyos hiányosságokat.
Belgyógyászok tanácskoznak Debrecenben
Belgyógyászok tanácskoznak Debrecenben
Több mint 70 előadás hangzik el.
Nagy munka kezdődik Szepesen
Nagy munka kezdődik Szepesen
Szeptember 20-ig tart a tervek szerint.
VR-szemüvegek a debreceni gyermekklinikán
VR-szemüvegek a debreceni gyermekklinikán
Technológiai felajánlás a szorongások oldása, a fájdalomérzet csökkentése érdekében.
Szabadnapos rendőr eredt a tolvajok nyomába Debrecenben
Szabadnapos rendőr eredt a tolvajok nyomába Debrecenben
A hajdúhadházi és nyírteleki lakost előállították.
Mit nyert a Debreceni Egyetem a modellváltással?
Mit nyert a Debreceni Egyetem a modellváltással?
Bács Zoltán rektor és az intézmény korábbi vezetői is elmondták véleményüket.
Fegyverrel fenyegette a rendőröket
Fegyverrel fenyegette a rendőröket
Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség; akár 5 és fél évet is kaphat.
A dzsungel könyve: műsoron marad a nagy sikerű előadás
A dzsungel könyve: műsoron marad a nagy sikerű előadás
Maugli, a dzsungelben magára hagyott fiú története igazi klasszikus.
Hirdetés
Marad a szolidaritási adó – reagált Debrecen polgármestere
Marad a szolidaritási adó – reagált Debrecen polgármestere
Papp László szerint tárgyalóasztalhoz kell ülni az új kormánnyal.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Súlyosan túlzsúfoltak a magyar börtönök
Súlyosan túlzsúfoltak a magyar börtönök
A női fogvatartottak aránya kiemelkedően magas európai összehasonlításban.
Peace Run Hajdúszoboszlón
Peace Run Hajdúszoboszlón
Az eseményhez több helyi oktatási intézmény is csatlakozott.
Klímaváltozás: melegebb, szárazabb nyarak jönnek
Klímaváltozás: melegebb, szárazabb nyarak jönnek
Az évszázad végére nőni fog a középhőmérséklet Magyarországon.
Magyar Péterék felélesztenék a visegrádi együttműködést
Magyar Péterék felélesztenék a visegrádi együttműködést
A magyar–lengyel kapcsolatok visszakerültek megérdemelt helyükre – mondta a miniszterelnök.
Gazdaság
Járda vezet majd a bánki iskolához
Kihirdették a tervezőt. Debreceni cég nyert.
CATL: ebben világelső a debreceni gyár
Az audit során nem tapasztaltak súlyos hiányosságokat.
Bírságot kapott az OPUS TITÁSZ
Szolgáltatásminőségi hiányosságok miatt.
Egy forinton múlt a nagyrábéi utca felújítása
Újra nekifutnak – a polgármester szerint olcsóbb kivitelező is található.
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Bérrendezés, valódi megbecsülés kell - írta a miniszter.
Támogatott tartalom
Mérnökfesztivál gyerekeknek az Emerson | NI-nál
Mérnökfesztivál gyerekeknek az Emerson | NI-nál
A debreceni üzemére büszke nagyvállalat küldetésének tartja, hogy a diákok nyissanak a műszaki ismeretek felé.
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. árverési hirdetménye.
Filmzenék koncertje – újra Debrecenben
Filmzenék koncertje – újra Debrecenben
Visszatér Debrecenbe az ország legsikeresebb filmzenekoncetrje, megújult műsorral.
Limitált jubileumi bérletek és gyűjthető élmények
Limitált jubileumi bérletek és gyűjthető élmények
Így fedezhető fel a fürdőkultúra 200 napja Debrecenben.
Hirdetés