Tökéletes bizalom – tátott szájjal a kameraerdőbe
Vörös a sanghaji ég, a tűzijátékkal a Kínai Kommunista Párt százéves fennállását ünnepelik. A huszonötmilliós high-tech metropolisz látványa fenomenális. És Peking, Kanton, Tiencsin, Sencsen fényűző fém-üveg felhőkarcolói… Precizitás, rend, tisztaság. Üzletek, szolgáltatások, áruk bősége. Fizetni, fogyasztani, hitelhez jutni tranzakciónyi pillanat. Sokszázmilliónyi okoskamera figyel, követ, arcról, hangról, íriszről, ujjnyomatról azonosít, informál, memorizál. Milliárdnyi algoritmikus művelet tizedmásodpercenként a társadalom szolgálatában. Mennyei kényelem egy ötezer éves kultúrában, miközben a világ népességének majd' ötöde mi magunk vagyunk; a „megaláztatások évszázada” után erre már lehet büszkének lenni, nem? – a Tökéletes bizalom (Total Trust) nyitó képsorai ezek. Azonban máris tennünk kell egy hosszabb kitérőt, különben nem fogjuk érteni honnan hová ereszkedik alá Jialing Zhang tavalyi díjnyertes dokumentumfilmje.
Amikor Kína 2011-ben – Japánt lehagyva – a világ második legnagyobb gazdaságává vált, a hatalom már eldöntötte, hogy miként reagáljon az egyéni szabadságvágyak növekvő számú megnyilatkozására. Ezt megelőzően, még a kétezres években az ország példátlan erősödésével városiasodó szegények százmilliói előtt nyílt meg a középosztályosodás, ha hitelre is, de elérhetővé vált a peremkerületi lakás, autó, akár nyaralásra is futotta. Amikor azonban e szükségletek tervezhetően, újra és újra kielégítődnek, az anyagi gyarapodással öntudatosabbá, önérzetessebbé válik az ember. Visszakérdez, véleményt nyilvánít, számonkér.
A 2008-as gazdasági világválság Kínát sem kímélte: az akkoriban inkább füstöt, port eregető gigantikus összeszerelőüzemre emlékeztető ország exportorientált növekedése zuhanórepülésbe fordult, gyárak sora zárt be, a munkanélküliég felszökött, a külpolitikai mozgástér szűkült. Egyesek a legféltettebb hagyományos kínai érték, a társadalmi stabilitás megingását vizionálták. A Tienanmen téri események imétlődésétől tartó pártelit ekkor már huzamosabb ideje agyalt valamilyen szofisztikált, digitális kontroll kidolgozásán. Az említett megrázkódtatások új célok felé indították Kínát. Az összeszerelő üzemi státuszból való kilépés érdekében irdatlan pénzeket öntöttek a kutatás-fejlesztésbe (elektronika, akkumulátoripar, járműgyártás, félvezetők stb.). Az exportfüggés enyhítésére, a belföldi piacot erősítendő, emelni kezdték a béreket, csőre töltötték a hitelágyút, míg az üzleti megbízhatóságot (fizetőkészség, hitelképesség) úgynevezett társadalmi kreditrendszerrel (bizalmi barométerrel) kívánták biztosítani. A lojalitás tréningezésével együtt. Növekedés helyett fejlődés – ez volt a mondás.
A kreditrendszer tesztelése egyszerre zajlott az ország több városában, ám eltérő tartalommal, ami rendre megkavarta a külföldi sajtót. Ahogyan e híradások sokszor a kínai társadalom hozzáállását is félreértették, de még inkább átértelmezték. Ugyanis a nagy többség félelem és reszketés helyett várakozással fogadta a szisztémát, arra spekulálva, hogy a nap végén inkább előnye lesz belőle, mint hátránya. A kínai emberek – különösen az idősebbek – túlnyomó része apolitikus, az erős, igazságos, hatékony vezető mítosza „piacvezető”, az írott és íratlan szabályokat tiszteletben tartják. Az ország békéje és prosperitása édestestvérek, tehát a kormányzatot – tartja a népi bölcsesség – illik békén hagyni. Vagyis amíg az életszínvonal emelkedik, a Kínai Kommunista Pártot megilleti a bizalom.
Gátolják a szabad mozgást
A kreditrendszer alapja, hogy a hatalom a bővítés alatt álló okoskamera-hálózat és a kínai techcégekkel való együttműködés révén a fizikai és a kibertérben is szemmel tarthassa az állampolgárokat, vállalkozásokat. Kínában nem működik a Google, a Facebook vagy az Amazon, helyettük kormányzati hozzáférésű Baidu, Tencent, Alibaba van, vagyis az állam hozzáfér a netes kereséseinkhez, a közösségi aktivitásainkhoz, a vásárlásainkhoz. A valós és az internetes tevékenységek adatait algoritmusok értékelik.
A rendszer négy területre fókuszál: a hivatalos ügyekben tanúsított szavahihetőségre, az üzleti megbízhatóságra, a társadalmi becsületességre, valamint az igazságügyi hitelességre.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Azt, hogy amennyiben határidőre befizetjük az adót, a közüzemi számlákat, nem késünk a hiteltörlesztéssel, közösségi munkát végzünk stb., úgy „jó állampolgárként” kedvezményes hitelre számíthatunk például gépkocsivásárlásnál, kiemelt ellátást kaphatunk az egészségügyben, szabadon utazhatunk, a gyermekünk előtt a jó iskolák nyitva állnak. Ha azonban közlekedési szabálysértésen érnek, nem törlesztjük az adósságainkat, túl sokszor, túl sok italt vásárolunk, megcsúszunk a villanydíjjal, gyanús oldalakra kattintunk, kommentben szidjuk a rendszert, netán feketelistás személlyel találkozunk egy kávézóban, akkor az negatívan érinti az online megítélésünket. Bizonyos szint alatt nemcsak az autószalonban sorolnak hátra, de az orvosi rendelőben is, lelassul az ügyeink intézése, korlátoznak az utazásban (2019-ben összesen 33 millió kínaitól vonták meg a gyorsvasútra, repülőre történő jegyvásárlás lehetőségét).
A Tökéletes bizalom 2021-ben játszódik. A megelőző évtizedben szórványosan tesztelt rendszer a forgatáskor már országosan működik, azóta folyamatosan tökéletesítik. Bár a nyugati sajtóban a modell állandó jelzőjévé vált a „disztópikus”, és e kultúrkörben ez érthető is, a valóságban a rendszer nem tart ott, ahol képzelik. Egyrészt a próbaidőszakból számos regionális különbség maradt vissza, miként a hatalmas országra egyébként is jellemző egy-egy központi direktíva igen eltérő fokú végrehajtása. Erre példa, hogy a kreditrendszeren belüli, már említett négy fókuszterület nincs balanszban, adott városban az egyiket, a másikban egy másikat vesznek komolyan a többi rovására.
A rendszert belülről is érik kritikák, mondván, sokkal-sokkal több okból sújthatnak negatív értékeléssel, mint pozitívval, kérdés ezen pártvélemények őszintesége és jobbító hatása. Másfelől a gyors adatfeldolgozáshoz szükséges irgalmatlan erőforrás sem áll rendelkezésre. Még.
A hi-tech önmagában nem volna elég
És akkor végre Zhang dokumentumfilmje, amelyik két ügyvéd és egy újságíró történetén keresztül világít rá, milyen mértékben képes nyomást helyezni a kormányzat azokra, akik „nem lépnek egyszerre”. Miközben a kreditrendszer a társadalmi bizalom erősítésének hangoztatásával született…
Chen férje olyan ügyvéd, aki „kérvényezőknek” segít az állami hatóságokkal vívott jogvitákban. Kínában mindennapi gyakorlat, hogy ha nem jutnak dűlőre a helyi hivatalokkal, az emberek magasabb szintre adnak be kérvényeket különböző ügyekben. Az állampárt azonban olyannyira nem nézi jó szemmel az „ellene folyó” jogászkodást, hogy más ügyvédekkel együtt a férfi is börtönbe kerül. Bár megkínozzák, nem hajlandó olyan nyilatkozatot tenni, amelyben idegen ügynöknek vallaná magát. Márpedig a szabadulás egyetlen módja ez – vagy még ez sem. A filmben a kiskamasz fiúkkal magára maradó Chen szívós küzdelmét követhetjük nyomon: bár a nő maga is kérvényezővé válik (tucatjával sorakoznak a börtönlátogatás engedélyezését célzó beadványok az asztalán), a hatóságok a fülük botját sem mozdítják. Azaz mégis: Chen egyik pillanatról a másikra a lakásuk foglyává válik, miután egy bolti fizetés során kiderül, online státuszában koronavírus-fertőzöttnek minősítették, ami azonnali karantént, több hetes „szobafogságot” jelent.
Újabb keserű kóstoló a kínai államrezonból, amikor kitűzik végre Chen állam elleni izgatással vádolt férjének tárgyalását. A nő a gyerekkel vág neki a hosszabb autóútnak, mivel a bírósági ülést egy másik városban tartják. A tartományi határon azonban már rendőrök várják, közölve, „fokozottan kockázatos” régióból érkezik, ezért nem mehet tovább. Nyilvánvaló, hogy pontosan tudtak az úticéljáról, az intézkedés a férfitől való elszigetelés fenntartása, a szabad mozgás korlátozása volt.
A másik ügyvéd történetének fontos tanulsága az, hogy egy ekkora országban a hi-tech önmagában nem elegendő a totális megfigyeléshez. Ahhoz az a 4 millió lakóbizalmi is kell, akik napról napra kérdezősködve, informálódva, jegyzetelve, fontosságuk teljes tudatában segítik az osztályozórendszer hatékony működését. És nem csak ők: maguk a szomszédok segédkeznek ennek a másik ügyvédnek és a családjának a megfigyelésében, akár órákat üldögélve egy hokedlin az ajtajuk előtt. Így akadályozzák meg például abban az apát, hogy elvigye a fiát iskolába…
A Tökéletes bizalom szereplői bár átlátják helyzetük reménytelenségét, nem hajlandóak beletörődni annak megváltoztathatatlanságába. Hőstetteket azonban ne várjunk. Amiket a felvételeken látunk, azok a túlélés reflexei, a széthullással szembeni makacs ellenállás megnyilatkozásai. Emberi hangok egy süket világban.
Harmadik hősünk egy újságíró, a nő akkor veszítette el az állampárt bizalmát, amikor 2017-ben cikkezett egy egyetemi oktató szexuális visszaéléseiről. Huang Xueqin írása nagyot ment a Weibón (a legnépszerűbb mikroblog), a pekingi tanárt kirúgták, az ügy a kínai #MeToo előfutára lett. Xueqin tudósított a hongkongi kiadatási törvénytervezet miatti tömegtüntetésekről is, ami után bevitték a rendőrök. A dokumentumfilmben arról beszél, hogy alkohollal itatták, hátha úgy sikerül használható vallomást kicsikarni tőle, majd elengedték. A nőt a forgatás befejezése után, 2021-ben letartóztatták: Angliába ment volna, amikor útban a repülőtér felé elfogták. Azóta is börtönben van, a vele szembeni vád: a kormányzat megtévesztő információkkal való lejáratása.
A Tökéletes bizalomról a debreceni vetítés után egy Magyarországon tanuló kínai fiatalemberrel és Vona Gáborral beszélgetett Dámóczi Pusztai Ákos, az erről szóló cikkünk itt olvasható.
Ratalics László
