Tizenkét éve ment el Zámbó Jimmy

Zámbó Imre EMeRTon-díjas énekest 43 éves korában saját otthonában hirtelen érte a halál. Saját fegyvere végzett vele új év éjjelén, ám az, hogy a ravaszt végül saját maga húzta-e meg vagy valaki más, azt még ma is találgatja a közvélemény. A hivatalos papírokban az áll, baleset történt.
Képzett zenész
Zenei vénája már gyermekkorában megmutatkozott, testvéreivel (György, Tihamér, Árpád, Marietta) otthon zenélt a család zongoráján, majd a Magyar Rádió gyermekkórusában énekeltek. A zenei általános iskola elvégzése után zenei gimnáziumban érettségizett, aztán a zeneakadémia dzsessz-ének szakán tanult. 17 évesen szerezte meg az ORI előadóművészi engedélyt. Ezt követően éjszakai bárokban, lokálokban lépett fel. Pályafutását az Amerikai Egyesült Államokban folytatta; ebben az időben ragadt rá a Jimmy becenév. 1988-ban visszatért Magyarországra, még ebben az évben Valahol bús dal szól című dalával megnyerte a nemzetközi interpop fesztivál szerzői és előadói díját. 1991-ben megjelent első albuma.
Első feleségétől egy közös gyermekük születik, Krisztián. Második felesége, Edit, két fiút szül neki: Szebasztiánt és Adriánt.


















