Szcientológus, pszichiátriaellenes és emberi jogi harcosnak tartja magát

Körülbelül ötvenfős csoport vonult a Petőfi tértől a Kölcsey Központhoz a napokban rendőri kísérettel. A pszichiátria ellen transzparensekkel, rigmusokkal tiltakozó társaság zömét a Magyarországi Szcientológia Egyház hívei alkották, a helyiekhez a fővárosból, Nyíregyházáról, Miskolcról is csatlakoztak. A megmozdulás célja a figyelemfelhívás mellett az volt, hogy a Debrecenben ülésező Magyar Pszichiátriai Társaságot írásban felszólítsák a „szakmájuk újragondolására” és arra, hogy „hagyjanak fel a kényszerítő, megalázó kezelésekkel”.

Az egyház a pszichiátria területén elkövetett orvosi műhibák, szakmai melléfogások minél szélesebb körű megismertetése, ha úgy tetszik, a pszichiátria hiteltelenítésére már 1969-ben létrehozta az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt, majd a kilencvenes években ennek a magyarországi szervezetét. Utóbbi elnöke, Dobos János volt a május 31-i demonstráció vezetője. Őt faggatva próbáltunk jobban rálátni a szcientológia egyház szándékaira.

A Magyar Pszichiátriai Társasággal van problémájuk vagy általában a pszichiátriával?
Dobos János: Minden egyház működtet társadalomjobbító szervezeteket adott célok érdekében. Így jött létre a mi alapítványunk is, méghozzá elég speciális, a pszichiátria területén tapasztalt jogsértések, visszaélések feltárása érdekében. E területen kívánunk rendet csinálni emberi jogi szempontból, vallási, ideológiai szándéktól mentesen. Harminc éve csináljuk, úgy látjuk, tényleg van min javítani.  

A szcientológia hívei lényegében áltudománynak tartják a pszichiátriát a pszichológiával együtt. Ön is?
Dobos János: Mi alapvetően a pszichiátriára koncentrálunk, amely alapvető változásokat sürgető problémákkal küzd. A kezelések ma sem igazán alkalmasak arra, hogy helyreállítsák a páciensek szellemi egészségét. Miközben a társadalom mentális egészsége nagyon fontos a boldogulás szempontjából. Úgy látjuk, a pszichiátriai kezelések leginkább olyan szerek alkalmazásában merülnek ki, amelyek elkendőzik a páciens kellemetlen megnyilvánulásait, de nem nagyon állítják helyre a mentális egészségét. Ez a probléma a pszichiátria kezdeteitől fennáll.

Az orvostudomány egyik ágaként a pszichiátria elmebetegségeket rendszerez, diagnosztizál, gyógykezel. Sosem állították ennek a tudománynak a képviselői, hogy minden beteget képesek meggyógyítani. Ott tartunk, hogy a nyugati tudományosság felől közelítve egyelőre nem találunk alkalmasabbat a pszichiátriánál az elmegyógyászatra.
Dobos János: Ebben nincs teljes konszenzus, hiszen még pszichiáterek is beszélnek gondokról, bizonyos változások szükségességéről. Azzal együtt, hogy számos vezető pszichiáter úgy gondolja – bár ez talán a múltban volt jellemző, ma kevésbé –, hogy ők ennek a területnek a letéteményesei, ők értenek ehhez, az ő kezeléseik a létfontosságúak. Ezt nemcsak mi vitatjuk, hanem mások is különféle társadalmi, egészségügyi körökből.

Tehát áltudománynak tartja a pszichiátriát vagy sem?
Dobos János: Szerintem sok dolog kellene ahhoz, hogy a szó valódi értelmében tudománynak lehessen nevezni. Gyakorlatilag már gyógyulásnak számít, ha valakinél annyira elfedik a kellemetlen mentális tüneteket, hogy az illető ne zavarja a környezetét. Ez azonban nem jelent tényleges gyógyulást. Egyébként számos olyan alternatív kezdeményezés van a világban, amelyik sokkal jobb hatásfokú kezelést nyújtana, csak ezek nem nagyon kapnak hátszelet.

A pszichológiáról is ilyen rossz véleménnyel van?
Dobos János: A pszichológia valamennyire más természetű, nem is orvostudomány. Változó a megítélésem, egyes pszichológusokkal együttműködik az alapítványunk, s azt látjuk, hogy a két tudományterület képviselői között is vannak ellentétek. Sokszor éppen pszichológusok keresnek meg bennünket azzal, hogy egy intézményben nem gyógyítás folyik, hanem valami más.

Az előbb alternatív terápiákra utalt. A szcientológia egyház által kínált lehetőségekre gondolt vagy valami másra?
Dobos János: Másra. Több kezdeményezésről tudok Olaszországban, az Egyesült Államokban, Finnországban, ahol olyan mentális egészségügyi központokat hoztak létre, amelyek egészen más megközelítéssel állnak hozzá. Eleve nem használnak erőszakot, kényszerítést, nem a tudatmódosító szerek jelentik az alapvető kezelési módot, hanem az emberi törődés, a kommunikáció. Nyugodt helyet biztosítanak a betegeknek ahelyett, hogy bezárják őket egy kórházba, egy sivár kórterembe, ahol az egész napot fekve töltik.

Állami egészségügyi intézmények ezek vagy valamilyen más szervezet áll mögöttük?
Dobos János: Amennyire én tudom, ezek általában orvosok vagy hasonló területen dolgozó emberek magánkezdeményezései.

Innen nehéz véleményeznem, hogy más országokban milyen eljárással próbálnak gyógyítani, ezért beszéljünk inkább Magyarországról. A saját alapítványukat „mentális egészségügyi megfigyelő szervezetként” határozzák meg, amelyik „küzd a pszichiátriai jogsértések ellen”. Hogyan küzdenek? A honlapjukon szerettem volna a tevékenységüket igazoló, ellenőrizhető sikerekről olvasni, de csak esettanulmányokat találtam.
Dobos János: Pedig azok pont alátámasztják a munkánk létjogosultságát. Az alapítványunk alaptevékenysége egy ingyenes jogsegélyszolgálat működtetése olyanoknak, akik úgy érzik, hogy valamilyen hátrány, jogsértés érte őket a pszichiátrián. Ha megkeresnek bennünket, megnézzük, történt-e tényleges jogsértés. Amennyiben igen, megvizsgáljuk a fellépés lehetőségeit. Ha úgy érezzük, hogy érdemben is képesek vagyunk eljárni, akkor megtesszük. Első lépésben minél teljesebb körű dokumentálásra törekszünk, hogy átlássuk az esetet.

Hogyan férnek hozzá orvosi-egészségügyi adatokhoz?
Dobos János: A betegek meghatalmazásával, rajtuk keresztül kérjük ki a teljes orvosi dokumentációt. Annak áttekintésekor már kirajzolódik, hogy mi történt. Ha felfedezünk olyan ellentmondásokat, amelyek az egészségügyi törvény vagy akár a Büntető Törvénykönyv megsértésére utalnak, akkor az alátámasztható, jogilag megfogható a megfelelő adatokkal. Ennek mentén megyünk tovább és teszünk bejelentést a jogsérelem kivizsgálásában illetékes szervezetnél. Ez lehet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, az Országos Kórházi Főigazgatóság, a Magyar Orvosi Kamara, de akár az adóhatóság, a rendőrség is.

Név, telefonszám, emailcím és rövid esetleírás megadásával gyorsan kapcsolatba lehet lépni az alapítványukkal a honlapjukon keresztül. Nem tartja aggályosnak, hogy mentális betegektől ilyen egyszerűen juthatnak érzékeny adatokhoz?  
Dobos János: A GDPR-előírásokat be kell tartani, különben a törvény ránk is lesújt. Bárkivel, aki adatokat oszt meg velünk, mindig aláíratjuk azt a meghatalmazást, ami alapján használhatjuk az adatait. A másik, hogy nevet, elérhetőséget egy internetes vásárlás során is megadunk, nem? Az alapítványunk kifejezetten hangsúlyt fektet az adatvédelemre, hiszen sokszor valóban kiszolgáltatott, sérült emberek adataihoz jutunk hozzá. Gondoskodunk arról, hogy ezek soha ne kerüljenek ki. Harminc éve dolgozom ennél a szervezetnél, ez mindig is így volt.

Melyik volt a legutóbbi eljárás, amelyben részt vettek?
Dobos János: Én alapvetően a szervezet működtetésével foglalkozok. De talán emlékszik a dunaújvárosi Dóra Árpád esetére. A 21 éves fiatalember orrvérzéssel, rosszulléttel került kórházba, ahol másfél nap pszichiátriai kezelés után életét vesztette. Ennek komoly sajtóvisszhangja volt. Az alapítványunk azért indított eljárást, hogy a hatóságok kezdjék el felderíteni a haláleset körülményeit. A rendőrség végül azzal gyanúsította meg a Dóra Árpádot kezelő pszichiátert, hogy köze volt a fiú halálához. Eleinte úgy tűnt, vádat emelnek ellene, aztán ez mégsem történt meg. Végül a család komoly kártérítést kapott. (Dóra Árpád valóban meghalt a dunaújvárosi kórház pszichiátriáján 2015-ben. Az őt kezelő pszichiáter főorvos erős nyugtatókat tartalmazó injekciókoktélt adatott be neki, majd lekötözték egy kórteremben. Másnap reggelre elhunyt. Bár a rendőrség meggyanúsította az orvost, az ügyészség azzal halasztotta el a vádemelést, hogy a „terhelt büntetlen előéletű, idős és addig kifogástalan életvitelt tanúsított, hivatását maradéktalanul, nagy körültekintéssel gyakorolta” – a szerző).
Debrecenben néhány évvel ezelőtt egy férfi nem érezte jól magát. A feleségével együtt elmentek egy pszichiáterhez, aki olyan szert írt fel a számára, amelynek ismert mellékhatása, hogy hajlamosít az öngyilkosságra. A férfi szedni kezdte a szert, azonban az állapota nemhogy nem javult, hanem hét nappal később felakasztotta magát. Ez a család szintén pénzügyi kártérítésben részesült.

Ez a debreceni család is önököz fordult?
Dobos János: Igen.

Miben tudtak segíteni?
Dobos János: Dolgozunk egy ügyvéddel, Kolnhofer Tamással, aki specialistája az ilyen ügyeknek (Kolnhofer orvosi műhibákra szakosodott kártérítési tanácsadó, kárrendezési szakértő – a szerző). Ő jelentkezett nálunk azzal, hogy szeretne segíteni. Lényegében ő vitte végig az ügyet, tárgyalt a kórházzal és az intézmény viszonylag komoly kártérítés fizetett.

Ha szkeptikus a pszichiátriával szemben, de csak külföldön tud másfajta kezelést, mégis mit kellene tenni? A honlapjukon a helyes táplálkozáson és a testmozgáson túl mindössze a testi problémák felderítését ajánlják, hátha azok okozzák a mentális zavart. Ez kevésnek tűnik a pszichiátriai betegségek leküzdéséhez.  
Dobos János: Alapvető probléma, hogy azok a terápiás lehetőségek, amelyek technikailag rendelkezésre állnának, nem kapnak megfelelő hátteret, állami támogatást, médiaszereplést. Így eléggé szigetszerűen működnek. Az ötvenes évek végén jelent meg itthon Benedek István Aranyketrec című könyve. A szerző pszichiáter, Benedek Elek unokája, de a lényeg, hogy öt éven át vezetett egy vidéki munkaterápiás elmegyógyintézet. Olyat, ahol tényleg zűrös emberek voltak elzárva. Benedek egy olyan kis „sziget” létrehozását tűzte ki célul, ahol a páciensek jól érzik magukat és javulhat az állapotuk. A tapasztalatait ebben a könyvben összegezte, majd a szakmában a csodájára jártak az eredményeinek. Az elmegyógyintézethez nagyobb birtok tartozott, ahol a betegek nyugodtan jöhettek-mehettek, nem zargatták őket. Ha kaptak is gyógyszereket, nem tömték őket tudatmódosítókkal. Elfoglalhatták magukat, beszélgettek velük, meghallgatták a bajaikat, kisebb feladatokat is rájuk bíztak. Ezeknek a terápiáknak nyoma sincs ma az elme-egészségügyben. Pedig ez működőképes: egy hely, ahol az ember lenyugodhat, letisztulhat az elméje és elfoglalhatja magát valamivel, ami önbecsülést nyújt a számára.

Mindez egyáltalán nem üti a pszichiátriát, ráadásul terápiás házak itthon is vannak.
Dobos János: Nem üti, csak éppen nem eléggé elterjedtek. A jó irány ezeknek a fejlesztése.

Hogyan kerülhet valaki a pszichiátriára?

Pszichiátriai kezelést kétféleképpen lehet igénybe venni: önkéntesen vagy kötelező jelleggel, és ettől függően nagyon különbözőek a kezelések szabályai – írja honlapján a Társaság a Szabadságjogokért. Az önkéntes kezelés azt jelenti, hogy valaki saját elhatározásából megy be a pszichiátriára és kér ott segítséget. Ha valaki úgy érzi, hogy depressziós, nagyon erősen szorong vagy kialakult valamilyen fóbiája, akkor önszántából jelentkezhet. Vannak olyan esetek is, amikor a beteget akarata ellenére szállítják be és kötelező bent maradnia a pszichiátrián. Csak azt lehet zárt osztályra szállítani ún. „sürgősségi gyógykezelésre”, aki közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít. 

Ellenzik, hogy a pszichiátria gyakran kényszerítést alkalmaz. De milyen más módon fékezne meg egy ön- és közveszélyes beteget?
Dobos János: Muszáj kettéválasztani a dolgot egészségügyi és rendészeti szempontból. Amennyiben valaki mások testi épségét, egészségét veszélyezteti, azt joggal viszik és zárják el. Ez rendészeti kérdés. Egy mentális probléma sosem jön helyre kényszerkezeléstől. A törvények által emlegetett kényszergyógykezelést én eufemisztikus, azaz megszépítő kifejezésnek tartom, mert kényszergyógykezelés a mentális egészségügyben valójában nem létezik. Amikor valakit bevisznek, mert megbomlott az elméje, akkor lekötözik, különféle szerekkel lenyugtatják és beállítanak nála valamiféle egyensúlyt, amitől elcsendesedik, de azért valamennyire még működőképes a szervezete. Ez azonban sosem hozza helyre az ember mentális állapotát.

De hogyan lenne ez kizárólag rendészeti kérdés? Ezeket a beavatkozásokat nem egy rendőr fogja elvégezni… Ezen az alapon az igazságszolgáltatásnak egy-egy bűnelkövető elmeállapotát, belátási képességét sem kellene mérlegelnie a felelősségre vonás során? A kóros elmeállapot mégiscsak büntethetőséget kizáró ok. Vagy önök szerint akkor ez sincs rendben?
Dobos János: Szerintem nincs rendben. Nagyon fontos alapelvnek tartom, és ezt sokan mások is feszegetik, hogy mindenki felelős a tetteiért, akkor is, ha bomlott elmével követ el valamit. Ebben az esetben is ő az, akit felelősségre lehet vonni. De attól, hogy bezárjuk a pszichiátriára, milyen pozitív változást remélünk?

A kényszergyógykezelés egyszerre szolgálja a biztonságot, vagyis az elkülönítést és az egészségügyi ellátást. De megértettem az álláspontját arról, hogy nem látja értelmét a pszichiátriai kezelésnek, ha én erről mást is gondolok. Azt továbbra sem értem, hogyan tartanának vissza kényszer alkalmazása nélkül egy dühöngő beteget.  
Dobos János: Nekünk nem az őrjöngők lefogásával van bajunk, hanem arról a kényszerítő gyakorlatról, amikor pszichiátriai kezeltek indokolatlanul vannak kitéve szükségtelen, a gyógyulásukat valójában akadályozó lekötözéseknek, kémiai, fizikai korlátozásoknak. A gyógyítás megfelelő kereteinek kialakításához rengeteg egyeztetésre, újragondolásra, átszervezésre volna szükség, egészségügyi szakemberek, jogászok, döntéshozók közös munkájára. Egy ilyen összetett rendszer nem egyik napról a másikra fog megváltozni, ez a folyamat évekig, évtizedekig el fog húzódni. Az én véleményem szerint egy új alapokra helyezett elme-egészségügy fog létrejönni, amelyik az emberi jogok tiszteletben tartásán alapszik.

A szcientológiának van feladata a mentális betegekkel?
Dobos János: Nincs. Az egyház küldetése az emberek szellemi tudatosságát javítani a különféle írásokon keresztül. Az teljesen más, mint elmebetegekkel foglalkozni, utóbbi egészségügyi és nem vallási tevékenység.

Mennyire helytálló, hogy a szcientológiai egyház pénzdíjas kurzusokat kínál a tagjainak azzal az ígérettel, hogy azt teljesítve nő a koncentrációs képességük, sikeresebbek lesznek a feladataik elvégzésében, ezek által több pénzt tudnak keresni?
Dobos János: Kicsit elkanyarodtunk az eredeti témától, és nem is biztos, hogy én vagyok az autentikus személy az egyházat érintő kérdések megválaszolásában. Ahogyan más egyházak biztosítanak szolgáltatásokat a híveik számára, a szcientológiai egyháznál is így történik. Annyi különbséggel, hogy más egyházaknál vagy elkérik a hívek jövedelmének egy részét, vagy más módon gyűjtenek adományokat, például szertartások alkalmával. A szcientológiai egyháznál vannak olyan konkrét lehetőségek, amelyek által növelhetőek a szellemi képességek. Ez, úgy gondolom, egy vallásnak abszolút feladata. S mivel ez egy gyakorlatias egyház, tanfolyamokon keresztül megtehető.

1994 óta működnek. Ön polgári szolgálatos katonaként kezdett el dolgozni az alapítványnál, majd kuratóriumi elnökké választották. Van jogi vagy egészségügyi végzettsége, tapasztalata?
Dobos János: Nincs, de amit én csinálok, ahhoz nem is kell. Az alapítvány működtetése a dolgom, amennyiben specialistára, így jogászra, orvosra, gyógyszerészre van szükség, el tudjuk érni a megfelelő szakembert. Ha úgy tetszik, emberi jogi harcos vagyok, jogvédő. Ehhez nem kell egyetemi végzettség.

Mivel foglalkozik egyébként? Netán főállásban végzi az alapítványi munkát?
Dobos János: Igen, ez a főállásom.

Önöknek egyébként van valamilyen saját, külön bejáratú álláspontjuk arról, hogy mi okozza az elmebetegségeket?
Dobos János: A tevékenységünk szempontjából ez másodlagos. Nem a mi feladatunk a mentális egészségügy újraépítése, de ettől még szóvá tehetjük az anomáliákat és segíthetünk a megoldásukban.

Azért sokat lendítenek a hitelességükön, ha a megmozdulásaik alkalmával pszichiáterek, pszichológusok is alátámasztanák a követeléseik szakmai megalapozottságát.
Dobos János: Mit változtatna ez? De az ötlet egyébként nem rossz, legközelebb megpróbálunk ilyen szakembereket is elhívni.

Ratalics László