Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Súlytalan volt a Debrecen a német bajnok ellen

| 2023. 09. 24. | 17:39:00
Teljesült a papírforma. Harmadik meccsén a második vereségét szenvedte el a Loki a BL-ben.
Súlytalan volt a Debrecen a német bajnok ellen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

36-26-ra kikapott a DVSC Schaeffler az SG BBM Bietigheim együttesétől a női Bajnokok Ligája 3. fordulójának szeptember 24-i játéknapján. Az idény eddigi négy bajnokiját és két BL-meccsét is megnyerő német bajnok egyszerűen felfalta a debreceni gárdát, a játék minden elemében sokkal jobbak voltak az első perctől kezdve.

A Loki a Gabriel – Töpfner, Kácsor, Füzi-Tóvizi, Vámos P., Planéta, Petrus hetessel, míg a vendégek Szikora  – Faluvégi, Kudlacz-Gloc, I. Smits, Gassama Cissokho, X. Smits, Mala formációban indítottak. Gyorsan kétgólos előnybe kerültek a vendégek, de a 4. percben beérte őket a DVSC Kácsor találatával. Az gyorsan kiderült, hogy a németek nagy sebességgel kézilabdáznak, hiszen mire Planétáék kettőt pislogtak, máris ötnél járt a két magyar is felvonultató Bietigheim (3-5, 5. perc).

Kácsor labdaszerzéséből, egyben góljával szépítettünk, majd kiállították az átlövőt, amit újabb találatokkal használtak ki a kék mezesek (4-7, 9. perc). A széleken és betörésekkel operáló ellenfél könnyen hatolt át a hazai védelmen: a 14. percben már a tizedk góljuknál jártak – Szilágyi Zoltán időt kért (6-10). Hámori érkezett, de labdavesztéssel végződött a támadás, míg a túloldalon Gabriel védett. „Koni” 7-10-re módosította az eredményt egy ügyes bebújás után, kár, hogy utána Töpfner elkerülhető hibát vétett hetesnél (elmozdult a lába). A jobbszélső a 17. percben javított (8-11). A 19. percben Kudlacz-Gloc verte meg lábon Csernyánszkit, aki ráadásul két percet kapott a faultjáért 8-13-nál. A svéd Johansson két gyönge lövési kísérletét jegyezettük fel hazai oldalon, Petrus viszont nem hibázott, a szélső a másik gólját szerezte a 21. percben (9-14).

Kácsor Petra az elején még be-betalált

Egy hosszú német támadás végén X. Smits vágta fölé, de hiába jöhetett kétszer is a Loki, Johansson elszúrta, a Bietigheim pedig növelte előnyét (10-16, 26. perc). Haggerty hiába emelte át, az első félidőt jelző dudaszó érvénytelenítette a gólt, 12-18-al zárult a játékrész. Simán lejátszotta a magyarokat a vendégcsapat, látványosan gyorsabbak voltak lábon és fejben.

Vámos Petra kiharcolt és Töpfner által értékesített büntetőjével vette kezdetét a második félidő. Hámori vitte földre Hvenfeltet (mehetett a padra), góllal zárta a támadását a Bietigheim. Vámos Petra ezúttal maga volt a befejező, az irányító volt az egyetlen belső játékosa a DVSC-nak, aki felvette a versenyt az ellenféllel. Hámorit, alig állt vissza, máris újból leküldték. Az emberelőny hétgólos német előnyhöz vezetett, 14-21 (36. perc), kezdett szétesni a DVSC, Kudlacz-Gloc és Behrend tovább növelték a különbséget. A 39. percben már tíz volt közte, 14-24, csak szenvedett a piros-fehér társaság, amelyik legfeljebb edzőpartnere lehetett a németeknek, de méltó ellenfele nem.

Petrus Mirtillé volt a kevés jó debreceni teljesítmény egyike, három lövésből három gólt ért el a szélső

Jovovics és Haggerty kozmetikázták a különbséget (18-27), Hvenfelt felelt a 47. percben. Costa szemtelen ejtéssel mozgatta meg az ultrákat továbbra is nélkülöző, langyoska Hódos publikumát, de a latin szenvedély a tudáskülönbségen nem segíthetett, a Bietigheim takarék lángon is tíz gólon tartotta a debreceni gárdát. Az 54. percben Szikora a saját kapujából volt eredményes (21-31). Xenia Smits már-már megalázó módon játszotta át a hazai védelmet az 59. percben (24-34). Az utolsó találatot is a németek szerezték, 26-36 lett a vége. Kár volna dramatizálni, egy sokkal jobb csapattal szemben maradt alul a DVSC, amelynek egy csodával határos teljesítmény sem lett volna elég a pontszerzéshez ezen a délutánon.

MESTERMÉRLEG:
Szilágyi Zoltán: – Ma szembejött velünk a valóság, a saját bőrünkön érezhettük, milyen a világelit ellen játszani. Fizikailag egyszerűen nem tudtuk felvenni a versenyt. Ezzel együtt, pontosabb játékkal lehetett volna szorosabb meccs, de nagyon sok helyzetet kihagytunk. A lőtt gólok számával azt hiszem elégedett lehetek, de a 36 kapott gól nagyon sok.
Jakob Vestergaard:: – Mindig nehéz Magyarországon, Debrecenben játszani, így bár mi voltunk az esélyesek nem számítottunk egyszerű meccsre. Remekül védekeztünk, ebből könnyű gólokat szereztünk, s az első játékrészben komoly előnyt alakítottunk ki. Szünet után akadt egy gyengébb periódusunk, ezt jól használta ki a hazai csapat, amelyről tudom, hogy ennél többre képes.

RaL

További híreink
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.
Fontos debreceni pontok idegenből
Fontos debreceni pontok idegenből
Végre ismét nyert a DEAC.
Kupadöntős a DVSC, jöhet a Győr!
Kupadöntős a DVSC, jöhet a Győr!
Magabiztos győzelem az MKC ellen, de elvesztettük Jovovicsot.
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Hatalmas ováció kísérte a megható pillanatot.
Ha nyer a Debrecen, megvan a bronzérem
Ha nyer a Debrecen, megvan a bronzérem
A Zalaegerszeg kikapott otthon.
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
A debreceniek mellett a berettyóújfaluiak is érdekeltek.
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A bajnokságban két sima Loki-siker született.
Bárány Donát Debrecenben marad
Bárány Donát Debrecenben marad
Meghosszabbította a szerződését.
Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
A Hungarotarg sikereitől hangos az utóbbi években a debreceni amatőr foci.
Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Sokat érne most az idegenbeli győzelem.
Fontos debreceni pontok idegenből
Fontos debreceni pontok idegenből
Végre ismét nyert a DEAC.
Kupadöntős a DVSC, jöhet a Győr!
Kupadöntős a DVSC, jöhet a Győr!
Magabiztos győzelem az MKC ellen, de elvesztettük Jovovicsot.
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A bajnokságban két sima Loki-siker született.
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
A csapat továbbra is megbízható, stabil formát mutat.
Főtámogatót vált a DVSC
Főtámogatót vált a DVSC
Szolgáltató céggel kötött névszponzori szerződést a kézilabda klub.
A Mosonmagyóvárt is elintézte a DVSC
A Mosonmagyóvárt is elintézte a DVSC
Újabb nagy lépés a bajnoki érem felé.
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
A közelben, Debrecen testvérvárosában szerepelnek a mieink.
Debreceniekkel elődöntős a magyar válogatott
Debreceniekkel elődöntős a magyar válogatott
Norvégiával találkozik az döntőbe jutásért.
Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Az utolsó tíz perc döntött a bajnoki pontokról.
Európai ifjúsági kézilabdaliga: négy között a Debrecen
Európai ifjúsági kézilabdaliga: négy között a Debrecen
Magabiztos győzelmeket aratott a csapat.
Hirdetés
Hirdetés
Újságírókra emlékezett a pápa
Újságírókra emlékezett a pápa
Azokra, akik erőszak áldozatai lettek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés