Semmijük nincs, csak az egymás iránti szeretet: így él a 16 gyerekes fülöpi család

Piroska, Tamás, Zsanett, Krisztofor, István Boldizsár, Rebeka, Roland, Alex, Ervin, Brigitta, Renátó, Szebasztián, Csaba, Veronika, Rikárdó és Benjámin Tamás. Ők tizenhatan mind a Maczó házaspár gyerekei: a legidősebb 32, a legkisebb 9 éves. – Tizennyolcan lettek volna, de egy ikerpár a szülést követően meghalt. Mindig is nagy családról álmodtam, bár a férjem azt akarta, hogy a negyediket már vetessem el. De sikerült meggyőznöm – kezdte az negyvenkilenc éves Piroska. A Fülöp-Bánházán lévő házuk udvarán beszélgettünk egy fullasztóan meleg szombat délelőtt. A család apraja-nagyja körénk gyűlt, mindenki kíváncsi volt, miről beszélgetünk. Az édesapa, Tamás ötvenkét éves, kissé morcos tekintete egy szelíd, két lábbal a földön álló, józan paraszti ésszel megáldott férfit takar. Mint mondja, ennyi gyerekhez kell is fegyelem, hiszen ma is otthon lakik még hét kiskorú, továbbá a 18 éves Ervin és a 30 éves, szellemi fogyatékos Zsanett. A többiek már kirepültek, sokan családot is alapítottak, útban van a tizenegyedik unoka. Piroska mosolygós, dolgos kezei hol egyik, hol másik gyermeke arcát simítják. Látszik, hogy a nagy szegénység ellenére óriási szeretet veszi őket körül.

Jelenleg tizenegyen osztoznak két szobán. – Be van vezetve a vezetékes víz, minden nap fürdünk, gázunk nincs, palackról főzök a nyári konyhában – sorolja Piroska, hozzátéve, szeretnek Fülöpön lakni, szerencsére munkalehetőség is van, szűkösen, de el tudják tartani magukat. – Az önkormányzatnál dolgozunk, közhasznú munkát végzünk. A kertészetben vagyunk, plusz még termelünk krumplit, paprikát, paradicsomot, málnát, hagymát. A férfiak meg az erdőben dolgoznak. Mi, asszonyok kapálunk, gazolunk, szedjük a terményt. Családi adókedvezménnyel keresünk fejenként nagyjából 130 ezer forintot. A férjem két hónapja táppénzen van, sérvvel műtötték, most kevesebb a bevétel. Plusz 96 ezer forint a családi pótlék. A víz- és villanyszámla, az internet és a tévé előfizetés majdnem egy teljes fizetést elvisz – tér át az anyagiakra Piroska. És akkor még nem beszéltünk a napi 8 kiló kenyérről és a 10 liter tejről, ami elfogy a sok hús mellett! A család épp ballagásra készül, előző nap 500 káposztát töltöttek meg. Ha összegyűlik a család, ennyi el is szokott fogyni. Piroska nevetve mondja: szeptemberben, ha túl van a beiskolázáson, már a következőre kezd spórolni, mert csak így tudják biztonságosan előteremteni a szükséges taneszközöket. Nem szégyelli, van, amikor egyszeri segélyt kér, ha egy-egy váratlan kiadással szembesülnek. Arra azonban nagyon odafigyelnek, hogy a gyerekek ne maradjanak ki a közösségi eseményekből. Rendesen fizetik az osztálypénzt, a kirándulásokat, mert vallják, ezeket az élményeket át kell élniük.

Tisztesség, becsület, szeretet

– Összetartó család vagyunk, a nagyobbak is mindennap hazaugranak. Az anyu főztje mégiscsak az anyu főztje! – nevetett fel Tamás. – A káposztát is ketten töltöttük, mindenben próbálok segíteni. Együtt vállaltunk ennyi gyereket, együtt kell gondoskodnunk rólunk! Nem könnyű rájuk felügyelni sem, de mi már megszoktuk. Ezzel kelünk, ezzel fekszünk. Nem egyszerű a napirendet fejben tartani, de megoldjuk. Szigorúan vannak fogva, mindig tudnunk kell, éppen hol vannak – mondja, és azonnal be is bizonyosodnak az elmondottak. Két gyerek megindult az utca felé, és Tamás árgus szemekkel kíséri lépteiket. A tinik hangosan közölik: fodrászhoz mennek, egy órán belül érkeznek. Tamás áldását adja, így mennek útjukra, mi pedig folytatjuk a beszélgetést. – A gyerekek is mindenben segítenek, így lettek nevelve. Van, amikor rendet kell köztük tenni, de egyébként jó gyerekek. Megadják mindenkinek a tiszteletet, fontos, hogy ne vegyenek ki senkit a becsületből, mindenkinek segítsenek, ahol tudnak. Ha nincs iskola, a nagyobbak elmennek dolgozni, de ezt mondani se kell nekik, látják a példát. Mi hétfőtől vasárnapig odavagyunk. Muszáj, sok az éhes száj – jelenti ki Tamás.

Azt, hogy mennyire önzetlenek a gyerekek, mi sem bizonyítja jobban, mint a 13 éves Csaba tette. Fülöpön él egy beteg kislány, Tifani, akiről többször is beszámoltunk a Cívishír olvasóinak. Daganat nehezíti meg a mindennapjait. Egy bécsi kezelésre gyűjtöttek, és Csabi a húsvéti locsolópénzét, 4500 forintot ajánlott fel a kislány gyógyulására. – Mi nem is tudtunk róla, hogy mit tett. A polgármester behívott az irodába és kérdezte: Tamás, neked van hatodikos fiad, Csabi? Mondom igen. Erre ő: képzeljem el, felajánlotta a pénzét Tifani gyógyulására. Nagyon boldog voltam, amikor tudomásomra hozták, mit tett Csabi, mert ezek szerint jól neveltük. Nemcsak a húsvéti locsolópénze volt ez a 4500 forint, hanem kapálni is elment, az a pénz is benne volt. Labdát akart venni, de inkább odaadta. Mondjuk azóta kapott már két focit is felajánlásból – mondta.

Két plusz szoba és egy automata mosógép

Piroska és Tamás harmincöt éve alkot egy párt. Piroskának kilenc testvére van, ő maga intézetben nevelkedett. Tamásnak négy testvére van, de egyikük családjára nem számíthatnak. Debrecenben, majd Bagamérban laktak, később egy Fülöp melletti tanyára költöztek. – Darvaskertben laktunk, de nagyon messze volt mindentől. Sokáig a gyerekek gyalog jártak iskolába, mert nem jött ki értük a busz. Hóban, fagyban gyalogoltak, volt, hogy porosak, latyakosak voltak. Se jogosítványunk, se autónk nincs, máshogy nem tudtuk megoldani. Írtam a gyermekjóléti központ vezetőjének, hogy a Darvaskert szélére egy gyerekért elmennek, az enyémek meg öt éve gyalogolnak. Végül személyesen kerestek fel minket, aztán az akkori polgármestert. Másnaptól jöttek a kicsikért – eleveníti fel Tamás. Ahogy teltek az évek, egyre népesebb lett a család, és gyűjtést indítottak a számukra, hogy Fülöphöz közelebb költözhessenek, jobbak legyenek a körülményeik. Akkor, körülbelül 17 évvel ezelőtt vették meg a mostani házukat. A két szobában és az előtérben kevés bútordarab van, az egyetlen tévén pedig néha összevesznek, hiszen mindenki mást akar nézni. Tamás a híradót, a fiúk a futballmeccseket, a gyerekek a mesét. A hűtő és a fagyasztó pörgeti a villanyórát, de a húst valahol tárolni kell. Az a néhány bútor, ruha és edény az összes vagyonuk. A családfő minden álma, hogy két szobával megtolják a házat, hogy kényelmesen elférjenek. Nagyobb tatarozás, festés, néhány új bútor is jól jönne, de nincs rá pénz. Az élelmiszerekre és a ruházkodásra költenek, hiszen az fontosabb. A házzal szemben van egy kis terület, amit művelnek, kukoricával és burgonyával van bevetve, de idén nem sok termésre számítanak. És mire vágyik Piroska? Egy automata mosógépre. – Ahogy hazajövök a munkából, azonnal állok neki főzni, mosni. Most egy keverőtárcsás gép van, azzal lassan haladok. Elhihetik, mindennap forog a gép! – kacag fel, és mutat a hófehér ingekre, amik a szárítókötélen lógnak. – A ballagásra mégiscsak ki kell nézni valahogy! – húzza ki magát. (A Cívishír egyik munkatársa, amint értesült a helyzetről, azonnal vásárolt egy új mosógépet a család részére, hogy megkönnyítse Piroska mindennapjait. Hamarosan kiszállítják – a szerk.) A gyerekeknek sincsenek nagy igényeik. A kisebbek egy új telefont emlegetnek, de Piroska azonnal csendre inti őket. – Majd ha lesz pénz, most más fontosabb – szól rájuk. A nagyobbak is a ház rendbetételét emelik ki, de mint mondják, mindennek örülnek, szívesen fogadják. A 16 éves Brigitta és a 11 éves Veronika szeretne csinosabban kinézni, fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz eljutni, de egyelőre csak álmodoznak róla.

Szakmát mindenkinek, de külföldre soha!

– A mai világban nem könnyű megélni, tudják és látják is a gyerekeink. Sokat kell szenvedni az élet során, ezért is akarjuk, hogy jó szakmát szerezzenek – veszi át a szót Tamás. Az édesapa nem könnyen engedi el a gyerekei kezét. Mint mondja, ha biztos állásuk van, amiből fenn tudnak tartani egy albérletet, el tudják látni a családjukat, csak akkor költözhetnek el. – Itt nincs ilyen, hogy anya, apa elköltöztem. Előbb meg kell tanulni az életet! Ha nincs meg az osztály, nincs meg a szakma, akkor hol fog dolgozni? Hol a megélhetés? Sehol! Az a cél, hogy mindenki olyan szakmát válasszon, amiből később is kijön. Valamikor megéltek az emberek, jobb volt. A Kádár-rendszert nagyon sokan visszasírjuk, több volt a munka. Most minden valami külföldi emberé, külföldi cégek jöttek – csóválja a fejét Tamás, hozzátéve, egyik gyereke sem mehet külföldre dolgozni, ehhez az egyhez ragaszkodik. – Sose lehet tudni, mikor megy át másik országba a háború. Itt tudjuk, mi van, tudjuk, hol érjük el őket. Nekünk mindig muszáj tudnunk róluk. Ha véletlenül nem jönnek haza időben, nagyon aggódom. Van úgy, hogy elmennek valamelyik testvérükhöz, ott alszanak, akkor reggelig fenn vagyok. Az a biztos, ha a környezetünkben vannak, abból még baj nem született! – jelenti ki Tamás.

Senkinek nem volt rendőrségi ügye

– A két kicsi, mikor óvodába járt, a kisebbiket nem tették át a testvéréhez, két héten keresztül sírt – elevenít fel egy történetet Piroska. – Szóltam az orvosnak, hogy a kicsi Rikárdóval akar lenni, az orvos meg azonnal jelezte, olyan nincs, hogy a Maczó gyerekeket elválasszák. Hiszen azok egymáshoz vannak szokva, egymáshoz is kell tenni őket. De ilyenek voltak a nagyok is, mindig párban szerettek lenni. Most is gyakran együtt van a család, sokszor 30-40-en vagyunk itthon. Akkor egy paprikás krumplihoz nem is elég a 15 kilós, zsákos burgonya. Főleg, ha kolbász is jut bele! – nevet Piroska. Ennyi éhes száj etetésénél szükség van az elköltözött gyerekek támogatására is. Ha hétvégente, fusiban fát vágnak az erdőben, akkor a nagyobbak is kérés nélkül segítenek. 
– Így lettek nevelve. Ha én kerülök kórházba, akkor is itt vannak a felnőtt gyerekek segíteni, ha az asszony, akkor is. Piroska szívbeteg és magas a vérnyomása is – veszi át a szót Tamás. – A kisebbek egész nap csak játszanának, fociznának, de sok a munka, nekik is be kell állni a sorba. Ha elfajul a játék, néha hangosan kell fellépni, de valakinek igazságot kell tenni! A vejeim és a menyeim is hallgatnak ránk, szívesen jönnek ők is mindennap. Szerencsére a ház körül is besegítenek, ha kell, főznek, mosnak. A bevásárlást is közösen kell intézni, hiszen csak gyalog és biciklivel tudjuk elhozni a megvásárolt élelmiszert. Ha tele kell pakolni a hűtőt, akkor az egyik falubeli visz be minket Vámospércsre, de azért ötezer forintot kell fizetni. Fülöpön elég sok roma van, de büszke vagyok arra, hogy úgy neveltem a gyerekeimet, hogy ne lopjanak, csaljanak, raboljanak, ne beszéljenek csúnyán. Tudom, olykor velük is van probléma, mint minden fiatallal, de egyiknek se volt soha rendőrségi ügye, nem is lesz! Ha mégis, akkor elmegy a háztól! A polgármester is azt mondta, meg van velünk elégedve, a rendőrfőnök is hallotta, aki helyeselt. Mindig azt mondom, szeretet, tisztelet, becsület. Ha ez megvan, nagy baj nem lehet!

A Maczó család szívesen fogad élelmiszert, ruhaneműket, bútorokat, alapanyagot a felújításhoz. Adományaikat átadhatják személyesen: Fülöp-Bánháza, Bánháza út 58. szám.

Fogarasi Renáta