Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon

Magyarhomorogon nem majálist, hanem május elsejei közösségi összejövetelt tartottak, főzéssel, május első napján. Vajda Róbert Károly polgármester szerint ennek egyszerű oka van: egy klasszikus majálishoz többféle programra lenne szükség, arra azonban jelenleg nincs forrása az önkormányzatnak. Van viszont egy gondosan ápolt közösségi park, amelyet a helyiek szabadidejükben, társadalmi munkában tartanak rendben. Ezt a munkát pedig meg kell tisztelni azzal, hogy itt tartják az év első szabadtéri rendezvényét. A magyarhomorogi május elseje így egyszerűbb formában, de annál tartalmasabban valósult meg, hiszen nem a látványos programok, hanem a közös főzés és a találkozások adták meg az ünnep igazi hangulatát.
Csülköt főztek, sütöttek
A szabadidőparkban már javában rotyogtak az ételek, amikor odaértünk. A „Flúgos futam” csapatnál két család és egy baráti társaság főzött együtt. – Csülköt, kakastaréjt, pacalt készítünk – mondták. – Van köztünk magyarhomorogi és körösszakáli is, de ez nem számít. Barátok vagyunk, együtt jöttünk, ez a lényeg. Hozzátették: a főzés számukra inkább közös élmény, mint verseny, hiszen ennek a napnak a legfontosabb része a jókedvben közösen eltöltött idő.
Néhány üsttel arrébb a „Kis családom” csapat bugaci csülökpörköltet készített. Ők már tavaly is részt vettek az eseményen. – Jó itt lenni, együtt van a család, a csapat – fogalmaztak. – A helyszín is nagyon szép, rendezett, öröm itt főzni. A programok közül a kötélhúzást, az ugrálóvárat és a horgászási lehetőséget emelték ki, de szerintük a nap igazi értéke az, hogy új ismeretségek is születnek.
Komádiból is érkeztek vendégek: a Komádi Aranykor Városi Nyugdíjas Klub tagjai. – Telefonon beszéltük meg a magyarhomorogi szervezőkkel, hogy jöhetünk, és örömmel csatlakoztunk – mondták. – Csülökpörköltet főzünk, sós burgonyával és uborkasalátával. A vendéglátók alapanyagokkal is segítették őket, de a csapat saját hozzávalókat is hozott. Tízen érkeztek, köztük 80 év felettiek is, akik szerint az ilyen alkalmak különösen fontosak az összetartás miatt.
Többen, mint egy éve
A rendezvény szervezője, Kóti Daniella elmondta, hogy idén második alkalommal tartották meg a főzőversenyt.
– Tavaly még nem adtunk nevet a rendezvénynek, mert nem tudtuk, lesz-e folytatás. Most már látjuk, hogy igen, hiszen 17 csapat jelentkezett, hét csapattal több, mint egy éve – fogalmazott. Hozzátette: a növekvő létszám miatt költöztek ki az iskolaudvarról a szabadidőparkba, amely méltóbb helyszínt biztosít az eseménynek.
A csapatok munkáját a település is segítette: mindenki kapott két csontos csülköt, kenyeret, tűzifát, újhagymát és lecsót. A háromtagú zsűri élén Szabó Marianna főszakács állt. – Az íz, a tálalás és a kreativitás számít – mondta. – Egész nap járjuk a csapatokat, figyeljük, hogyan dolgoznak.
Szerinte a mezőny erős volt.
– Le a kalappal a magyarhomorogiak előtt, nagyon jó ételek készülnek.
A polgármester szerint a nap legfontosabb üzenete az együttlét. – Ez az első tavaszi rendezvényünk, amikor az emberek kijönnek a házakból, találkoznak, beszélgetnek. Ez az élmény végigkíséri az évet – fogalmazott. – A parkot a helyiek tartják rendben, ezért fontos volt, hogy itt legyünk. Éljük a helyet.
























































