Nincsenek jó bőrben az egyetemistáink

Egységes, minőségbiztosított mentális alapellátást indokol az egyetemi hallgatók állapota – sürgetett országos szintű intézkedést Karner Orsolya. Az egyetemi adjunktus, tanácsadó szakpszichológus egy október 6-i debreceni konferencián a lépés szükségességét azzal a kutatatással magyarázta, amely szerint ezer hallgatóból több százan küszködnek közepes depresszióval, magánnyal, a megélhetés okozta lelki nehézségekkel, az önsértés gondolatával. Nem az egészségügyi ellátást helyettesítené, ugyanakkor az egyetem előnye, hogy ott még elérhetők a fiatalok, akik később valószínűleg nem fordulnak segítséghez.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen ingyenesen elérhető Életvezetési Tanácsadó szakmai vezetője egy, az évtized első felében készült nagymintás kérdőíven keresztül szembesített a helyzettel. A kérdőíveket 43 egyetemen összesen több mint nyolcezren töltötték ki, a válaszadók átlagéletkora 25 éves volt. Miközben a közvélekedésben az egyetemi évek az „élet legjobb időszakaként” élnek, a válaszokból úgy tűnik, hogy ez inkább utólagos megszépítő narratíva. Ez a fiatal felnőttkorhoz kapcsolható életszakasz egyáltalán nem „gondtalan”: az önállósodás, a párkapcsolati elköteleződések, a szakmai identitás keresésének, a szabadság megélésének a bizonytalanságokkal teli időszaka.

A Karner Orsolya hivatkozta felmérés során a válaszadók 61 százaléka számolt be közepesen depressziós tünetekről, a 41 százalékuk reagált úgy, hogy éppen krízisen megy át. Az adatok szerint 36 százalék küzd magánnyal, 15 százalék önsértő, öngyilkos gondolatokkal.

– A hallgatói mentális egészség tanulmányi, sikerességi kérdés is egyben. Amíg a legalapvetőbb fizikai-érzelmi szükségleteink nincsenek kielégítve, addig nem igazán tudunk a magasabb rendű igényeinkkel foglalkozni – mondta előadásában a szakember. Felidézte: a kérdőíves felmérés alapján a válaszadó egyetemisták 

• 29 százaléka munkavállalás nélkül nem tudna megélni;
• 37 százalékuknak nincs elegendő pénze a tanulmányaihoz;
• 53 százalékuk legalább heti 20 órát dolgozik;
• 56 százalék dolgozott a szemeszter alatt;
• 50 százalék negatívan éli meg azt, hogy mennyi idő megy munkára és mennyi idő jut magánéletre.

Ezer hallgatóra vetítve tehát körülbelül hatszáznál fordulnak elő depresszióra utaló tünetek (nem a klinikai, hanem a köznapi értelemben vett depresszióról van szó), közel négyszázan heti fél órát sem mozognak, majdnem az egyharmaduknak muszáj dolgoznia. Összességében – szól a következtetés – az egyetemisták 30-40 százaléka küzdhet mentális nehézséggel, miközben 60-70 százalékuk nem kér, nem kap szakszerű pszichológiai segítséget. Karner Orsolya szerint nem helyettesíthetik az egészségügyi ellátást, de muszáj célul kitűzni a mentális problémák korai felismerését, megelőzését, a krízisút (egyértelmű protokoll, felelősség) kialakítását és a szakellátásba történő bekapcsolást.

– Öt-hat évvel ezelőtt még úgy kellett lobbiznom, hogy a problémával bejussak az egyetemi vezetőkhöz. Mára ez megfordult, olyan mérvű a probléma, hogy a tanszékvezetők, az intézményvezetők maguk jönnek hozzánk – vetette közbe az egyetemi adjunktus. A gondot tetézi, hogy miközben a hallgatók terhelés anyagi, tanulmányi és pszichés szempontból is növekszik, a szolgáltatásokat kevesen veszik igénybe (az ELTE-n tanévenként közel ezer hallgató és munkatárs). A külföldi hallgatók általában gyengébb mentális állapotban vannak, ugyanakkor mind rájuk, mind a magyarokra igaz, hogy az átlagosan 6-10 foglalkozás kimutatható javulással jár. A szakember szerint nem is feltétlen a közvetlen szolgáltatás a jó gyakorlat, hanem egyfajta rendszer kialakítása, amelyben a mentális elsősegély, a közösségépítés, az egyéni és csoportos foglalkozások, a kutatás stb. egyszerre megtalálható.

A konferencián Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora szintén a közösségépítés fontosságát emelte ki, példaként hozva az intézményen belül működő, a magyar és a debreceni hallgatókat is összehozó oDEon Színház erejét.

Ratalics László