Szilágyi Nikolettet visszacsábította Debrecen

Szilágyi Nikolett Debrecenben született, és nagy utat járt be, mire visszatalált szülővárosába. Most a DEAC versenyzőjeként, a Debreceni Egyetem hallgatójaként készül a torna-világbajnokságra.

A női mezőnyben rajta kívül csak Mayer Gréta és Balázs Kira léphet pódiumra a vb-n kis hazánk képviseletében, azaz Szilágyi Nikolett a legszűkebb magyar elit tagja. Mivel a klasszikus szertorna világszerte rendkívül népszerű sportág – az olimpiákon például a legnézettebb versenyszámok közé tartozik – kiemelkedő figyelem irányul a tornászok világbajnokságára.

Természetesen minden magyarnak szurkolunk a vb-n, amelyet október 17. és 25. között rendeznek meg Rotterdamban, de Szilágyi Nikolettnek különösen.

A debreceni születésű sportolóra nem lehetett hatással a 2002-es torna-vb, amelyet a cívisváros beugróként szervezett meg, és amelynek a Főnix Arénát köszönhetjük, hiszen csak három esztendővel később született. Mindenesetre a szülők tornára íratták be, és Antal Mária bocskais tornasulijában bontogatta a szárnyait. Rendszeresen szerepelt a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) által szervezett, a legfiatalabb korosztályok országos seregszemléjén, a Zsebibaba-versenyeken. Tehetségére hamar felfigyeltek Békéscsabán, a magyar női tornasport legfőbb bázisán, amely az ország egyik legjelentősebb olimpiai műhelye. A Szilágyi szülők vele együtt Békéscsabára költöztek.

– A mi családunk rendkívül összetartó, és mindenki maximálisan támogat mindenkit 

– mondja Nikolett, amikor kissé meglepődtünk, hogy a szülők ekkora áldozatot hoztak érte.

Apropó, család! Nikolett a DVSC volt ügyvezetőjének, az egykori FIFA-játékvezető Szilágyi Sándornak az unokája.

A csabai évek a fejlődés és a sikerek jegyében teltek. Korosztályában kimagasló eredményeket ért el, de a békéscsabai egyesület 2018-ban komoly anyagi krízisbe került, ezért Nikolett az edzőjével együtt Újpestre igazolt. Ez nem jelentett visszalépést, hiszen az UTE tornaszakosztálya egy szintén patinás múltú műhely, elég csak annyit megemlíteni, hogy az olimpiai bajnok Berki Krisztián is a lilák kincse volt. Nikolett számára azonban egy idő után „elfogyott a levegő” Újpesten.

– Amikor az érettségire készültem, mindenképpen klubot akartam váltani, és kapóra jött a debreceni lehetőség. Gondoltam, miért ne mennék oda egyetemre? Beszéltem Marika nénivel (Antal Mária, a DEAC tornaedzője – a szerk.), aki örömmel közölte, hogy szívesen átvesznek mint tornászt is. Debrecen így nagyon szép lehetőségeket kínált számomra 

– fejti ki a válogatott sportoló, hogy mikor került vissza tornászként és egyetemistaként a szülővárosába.

Nikolett sportszervezői szakon tanul, az utolsó évet járja az alapszakon, és még nem tudja, mit hoz a folytatás a továbbtanulásban. Egyelőre a tornára, a világbajnokságra fókuszál. Mi is így teszünk, és azt tudakoljuk, melyik a kedvenc szere.

– Mindig az a kedvenc, amelyik éppen jól megy – feleli nevetve, majd komolyra vált, és megnevezi a talajt, valamint a gerendát. – A felemás korláttal mindig meggyült a bajom, nagy lemaradást kellett behoznom, de szerencsére az utóbbi időben kezdem utolérni a riválisokat. Az ugrást nem nekem találták ki, de kénytelen vagyok abba is sok munkát fektetni, hiszen jó összetett eredményt csak úgy lehet elérni, ha mind a négy számban jó az ember  

– így Szilágyi Nikolett, akinek feltettük a bugyuta kérdést: „Hogy a fenébe lehet gerendán szaltózni?”

Miután kinevette magát, kifejtette, hogy már a legkisebbek is szaltóval kezdik, és szinte minden elem tartalmaz egy oldal- vagy egy japán szaltót.

Nem kerülhettük el a kellemetlen témát sem: a torna a sok akrobatikus elem miatt elképesztően látványos, ám a tornászok számára rendkívül sérülésveszélyes. Nagy terhelésnek van kitéve a térd, a boka, a gerinc, vagy a korláton a csukló is. Mondhatni, hogy kegyetlen a sportág a versenyzőkkel, hiszen a legkisebb hiba is súlyos következményekkel járhat. A közösségi média és a videómegosztók felületei is tele vannak olyan sokkoló felvételekkel, amelyek a tornászok hatalmas bukásait rögzítik a különböző szereken.

– Eddig megúsztam a súlyosabb sérüléseket, mondhatom, hogy szerencsés vagyok, és remélem, így is maradok. Természetesen kisebb sérüléseim gyakran vannak, de gyorsan regenerálódik a szervezetem. Bajlódtam bokaficamokkal, a térdemmel is, a nyakammal is, de ezek nem jártak hosszabb idejű kihagyással 

– reagál a felvetésünkre Szilágyi Nikolett, hozzátéve azt, hogy minden tornász tisztában van a sérülésveszéllyel, ami Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett, de a sikert nem adják ingyen ebben a sportban sem.

Ránézve Nikolett fotóira, megállapíthatjuk, hogy testzsírszázaléka szinte nem is mérhető. Eszik ez a lány egyáltalán? – merül fel a kérdés bennünk, noha tudjuk, hogy ebben a sportban minden gyakorlat nagyfokú erőt, állóképességet követel, így a napi energiaszükséglet magas. A telefonvonal végén ismét nagy a hahotázás. Nikolett azt mondja, versenyre készülve maximálisan betartja az élsportolók számára előírt, kiegyensúlyozott, egészséges étrendet, de verseny után nagy élvezettel lép a „bűnözés” útjára, és akkor jöhet a kemény magyaros, a húsleves, a töltött káposzta, a rántott hús, a pörkölt, minden, ami csak a családi asztalra kerül.

Igen ám, de a tornászoknak kecsesnek is kell maradniuk! – provokáljuk.

– Köszönöm a szüleimnek és a felmenőimnek, hogy jó genetikát örököltem tőlük, szerencsés alkat vagyok, nem hízékony – jött a riposzt.

Szilágyi Nikolett a világbajnokságra talajon szerzett egyéni kvótát, így most erre a számára összpontosít. Reményei szerint a középmezőnyben tud végezni. Azt mondja, a gyakorlata a technikai elemek nehézségi fokában elmarad a legjobbakétól, ezért egy közel hibátlan teljesítmény szükséges ahhoz, hogy az elvárásainak megfeleljen.

A végén arról esik szó, hogy megcélozza a 2028-as olimpiát, és a következő másfél évben mindent ennek rendel alá. Sajnálattal a hangjában közli, hogy ugyan a DEAC igazolt versenyzője, Debrecenben megfelelő edzőterem hiányában nem tud készülni.

– Ami jelenleg van, az másodosztályú szintnek megfelelő edzőterem. A kicsiknek ideális, és nagyon jól érzik magukat, ezt magam is tapasztaltom, amikor meglátogatom Marika néniéket a DEAC-nál. Szoktam nekik segíteni, nagyon szeretek a kicsikkel foglalkozni, de edzeni nem tudok, mert a szereknek nincs elég hely, így egy versenyméretű talajszőnyegnek sincs 

– írta le a debreceni női tornászok műhelyét Szilágyi Nikolett, ötletet adva a DEAC-nak, hogy mit kellene még fejleszteni az egyetemi sportcampuson.

Azzal búcsúzik, hogy a jövő héten a magyar válogatott edzőtáborba vonul, azaz elérkezett a világbajnoki felkészülés finise. Kemény napok következnek, de Rotterdam után jöhet majd újra egy kis „bűnözés” nagy kanállal a terített asztalnál.

Cs. Bereczki Attila