Minden magyar-román határátkelő megnyílt Hajdú-Biharban is

Május 21-én reggel 6 órakor a magyar-román határ valamennyi átkelője megnyílt – közölte a rendőrség. A Nyugat-Európából, illetve a nyugat-európai úti céllal történő tranzit átutazás továbbra is biztosított mindkét irányban. A tranzitlehetőségek bővültek a személyautókkal, autóbuszokkal és a kisbuszokkal szállított azon román állampolgárok részére, akik Budapestről repülővel utaznak tovább, vagy Magyarországra érkezik a repülőgépük, és hazautazási céllal közlekednek.
Kitértek arra is, hogy az e célból érkező gépkocsivezetők és utasaik a beutazás során mentesülnek a hatósági házi karantén elrendelése alól. Utazásuk során, Magyarország területén csak az elengedhetetlenül szükséges alkalommal, a kijelölt üzemanyagtöltő állomáson és pihenőhelyen állhatnak meg.
A Liszt Ferenc repülőtérre utasokat szállító gépkocsivezetőnek 24 órán belül a belépés helye szerinti határátkelőhelyen, a tranzitáló autóbuszokkal utazóknak az utazáshoz szükséges legrövidebb időn belül a kijelölt útvonalon el kell hagynia Magyarország területét.


















