Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bajnoki döntő: elvesztette pályaelőnyét a DEAC

| 2026. 02. 27. | 21:19:40
Két nap múlva, Budapesten visszaszerezhetik a debreceniek.
Bajnoki döntő: elvesztette pályaelőnyét a DEAC
A DEAC a végén mindent megtett, de nem jött össze az egyenlítés (Fotó: Zubák Tibor)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megkezdődött Debrecenben a DEAC és a BJA HC párharca a magyar bajnoki címért. A harc az egyik fél harmadik győzelméig tart, és a hazai közönség bánatára a fővárosi ellenfél sikerét hozta az első összecsapás.

Egy évvel korábban a Budapest Jégkorong Akadémia HC éppen a cívisvárosban tette fel az i-re a pontot, 3–2-re legyőzte a DEAC-ot az egyik fél harmadik győzelméig tartó országos bajnoki döntő negyedik meccsén, és hazavitte a kupát.

A debreceni csapatot és a szurkolókat a visszavágás vágya fűtötte, és ennek szellemében, nagy elánnal kezdődött a párharc első összecsapása. A debreceniek játékára azonban a túlzott akarás rányomta a bélyegét. Bár sokkal többet pihenhettek a bajnoki döntőre, mint a rivális, hiszen míg ők söpréssel múlták felül a DVTK-t, a Budapesti JAHC ötmeccses párharcot vívott az Újpesttel, mégis úgy tűnt, hogy a fővárosiak sokkal frissebbek, a hazaiak pedig ólomlábakon mozognak.

A meccs derekán már kétgólos hátrányba került az egyetemi gárda, de ami még ennél is jobban aggasztotta a közönséget, az Hetényi Zoltán kapus sérülése volt. Az utóbbi hetekben parádézó cerberusnak egy kapu előtti kavarodásban szakadt fel csúnyán a szemöldöke, ezért cserére kényszerült.

A helyére beálló Szeles derekasan tette a dolgát, de a debreceni támadósor a budapestiek két góljára csak eggyel tudott válaszolni. A harmadik harmad második felében már egykapuzott a DEAC, de minden helyzet kimaradt, így a párharcban a budapestiek kerültek előnybe.

A hajdúságiak vasárnap este Budapesten szerezhetik vissza a pályaelőnyt, a párharc következő debreceni összecsapását pedig kedden este játsszák.   

Bajnoki döntő, 1. mérkőzés:
DEAC–Budapest Jégkorong Akadémia HC 1–2 (1–0, 1–1, 0–0)
Debrecen, 478 néző. V: Németh M., Rencz, Kovács P., Sábián.
DEAC: Hetényi (Szeles) – Jeliszejev, Bukor / Usztyinyenko, Ph. Kiss / Dobmayer, Mártonffy / Haranghy – Mozer, Galoha, Aszkarov / Varttinen, Senfeld, Krutov / Szita, Kreisz B. (1), Mihalik G. 1 / Kulesov (1), Simics, Molnár Z. Edző: Vaszjunyin Artyom
BJA HC: Farkas R. – Pozsgai, Szabó D. / Varga A., Szivák / Boros, Riha / Turbucz – Honejsek (1), Nagy G. 1, Schlekmann / WeidemannKeresztes L., Molnár B. / Nádasy 1, Horváth B., Zimányi / Razumnyak, Novotny, Pilon (1). Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 23–39
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 4/1
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a BJA HC javára

MESTERMÉRLEG

Vaszjunyin Artyom: - Az első két harmadban ment el a meccs. Ugyanilyen rosszul kezdtük a DVTK ellen is az elődöntőben. Egyszerűen nem mentek a lábak, fásultan jégkorongoztunk. A harmadik harmadban már másik arcát mutatta a csapat, de egy ilyen párharcban nem lehet meccset nyerni húszpercnyi jó játékkal.

Márton Tibor pályaedző: - Az első két harmadban sokkal jobban játszottunk, mint a Debrecen, többet birtokoltuk a korongot és sokkal több helyzetünk is volt. A harmadik játékrészben már védekezésre kényszerültünk, de ha okosabban hokizunk, hamarabb pontot tehettünk volna a meccs végére. Jó és rossz periódusaink egyaránt voltak ezen a mérkőzésen, de egy hosszú párharcban ez előfordul.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Egy magyart azért láthatunk meccset vezetni.
Operáció vár Bárány Donátra
Operáció vár Bárány Donátra
A debreceni támadóra hosszabb kihagyás vár.
Nagy Norbert – egy debreceni Nápolyban
Nagy Norbert – egy debreceni Nápolyban
A háromszoros BL-győztes első számú centere.
A kispályás királyok derbijével indul a bajnokság
A kispályás királyok derbijével indul a bajnokság
Debrecenben 1971 óta írják ki megszakítás nélkül a sorozatot.
Egymással verekedtek a Fradi-szurkolók Debrecenben
Egymással verekedtek a Fradi-szurkolók Debrecenben
A DVSC közleményt adott ki, és ezzel lezártnak tekinti az ügyet.
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVSC
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVSC
Az utolsó forduló részletes programjára még várni kell.
Ez a tavasz egyelőre nem a Lokié
Ez a tavasz egyelőre nem a Lokié
A debreceniek le is csúsztak a dobogóról.
Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Megszakadt a kis Loki veretlenségi sorozata.
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
A debreceniek a második félidő elején rövidzárlatot kaptak.
Ami Stohl Andrásnak Debrecenben kihagyhatatlan
Ami Stohl Andrásnak Debrecenben kihagyhatatlan
Nem habozna, ha egyszer versenymotorra ülhetne.
Magosi Norbert a körülményekhez képest jól van
Magosi Norbert a körülményekhez képest jól van
Nagy bukás után vitték a debreceni kórházba.
A debreceniek jobban szerepeltek, mint a realitás diktálta
A debreceniek jobban szerepeltek, mint a realitás diktálta
Legalábbis Vaszjunyin Artyom vezetőedző szerint.
Itt a vége! A ráadásban elvérzett a DEAC
Itt a vége! A ráadásban elvérzett a DEAC
A debreceniek szezonja ezzel véget ért.
Debrecenben két óra alatt minden eldől
Debrecenben két óra alatt minden eldől
Az utolsó csata következik a Miskolc elleni párharcban.
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
A mindent eldöntő, hetedik ütközetet Debrecenben rendezik vasárnap este.
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
A debreceniek pénteken vagy egyenlítenek, vagy kiesnek.
Mihalik András kap hideget-meleget
Mihalik András kap hideget-meleget
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen éppen most diplomázó debreceni sportember egy fricskával válaszolt.
Miskolcon nyert, és egyenlített a DEAC
Miskolcon nyert, és egyenlített a DEAC
Debrecenben folytatódik a párharc.
Ismét hátrányban a Debrecen
Ismét hátrányban a Debrecen
A hosszabbításban dőlt el a mérkőzés.
A debreceniek visszavágtak a miskolciaknak
A debreceniek visszavágtak a miskolciaknak
Az Erste Liga negyeddöntője 1-1-ről folytatódik a borsodi megyeszékhelyen.
Gödörben a Debrecen, vezet a Miskolc
Gödörben a Debrecen, vezet a Miskolc
A DVTK került előnybe az Erste Liga negyeddöntőjében.
Ilyet ritkán látni: lacrosse-gólt lőtt a debreceni fiatal
Ilyet ritkán látni: lacrosse-gólt lőtt a debreceni fiatal
Máthé Miklós megoldása a meccs egyik legszebb pillanata volt.
Gyászol a debreceni jégkorongélet
Gyászol a debreceni jégkorongélet
Müller Károly évtizedekig szolgálta a sportágat.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
Dobrev Klára szerint készül egy Mi Hazánk–Fidesz koalíció.
Hirdetés
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Hirdetés
Hirdetés
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Az egyeki gyepmesteri telepen nemcsak befogják és ellátják az állatokat, hanem valódi otthont is keresnek nekik.
Gazdaság
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés