Mesepszichológust alkalmaz a debreceni egyetem

Nincs más dolgunk, csak mesélni?! Kádár Annamária pszichológussal szorongásról, élettörténetről, küzdelmekről és kontrollvesztettségről beszélgettünk. A Mesepszichológia könyv írója januártól a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen oktatója.

Ez egy olyan hely, ahol szívesen dolgoznék – ez volt Kádár Annamária első gondolata, amikor belépett a Kollégium udvarára, még tavaly tavasszal. – Megérkezettséget éreztem, ezért mikor a későbbiekben megkerestek, hogy oktassak pszichológiát a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, a döntés érzelmi szinten már akkor megszületett bennem, mielőtt még kognitív szinten átgondoltam volna. Az ismert pszichológus számára fontos, hogy akivel munkaviszonyt létesít, ugyanazt az értéket képviselje, ezért tartja szerencsés találkozásnak, hogy református egyetem oktatója.

Pszichológus hallgatóként 17 évvel ezelőtt a mesékből írta a szakdolgozatát, kisiskolások által írt meséket vizsgált, 1 237 gyerek által írt mesét olvasott és elemzett. Ez a munka sorfordító volt az életében.

– A fantázia és realitás kölcsönviszonya annyira érdekesen jelent meg ezekben az írásokban, hogy sokszor potyogtak a könnyeim a nevetéstől: ez a Maggi tyúkhúslevest főző királylány és a pattanásos királyfi világa – emlékszik vissza a kezdetekre. A doktori disszertációjában az írásbeli kommunikációs készség alakulásával foglalkozott közel kétezer kisiskolás által írt mesében. A mese pszichológiája mellett az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztési lehetőségei álltak az érdeklődésének középpontjában.

Kádár Annamária úgy gondolja, hogy az a szülő és pedagógus, aki a mese varázsával, csodájával ajándékozza meg a gyermeket, aki lélekben ő maga is egy kicsit megőrzi gyermeki világlátását, mágikus gondolkodásának maradványait, sokkal könnyebben boldogul problémahelyzetekben, jobban dolgozza fel a veszteségeket, a kudarcokat.

Amikor iskolapszichológusként gyerekekkel és tréningek keretében felnőttekkel az érzelmi intelligencia fejlesztésén dolgozott, egyre tisztábban körvonalazódott számára, hogy az érzelmi biztonság megalapozása gyermekkorban történik, és bár nem lehetetlen, de nagyon hosszú folyamat eredménye a korai negatív mintáknak az átírása. –A mese az ősbizalom élményét erősíti meg, azt, hogy jó a világ, jó volt ide megszületni. Ezzel az alapérzéssel sokkal könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat és könnyebb derűsnek, vidámnak lenni – vallja a szakember.

Ráragasztották: a mesepszichológus

A mesékkel való első találkozása gyerekkorára tehető, amikor az édesanyja ült az ágyán és mesélt neki. „Amikor néztem a falvédőn a folyóból ivó szarvasokat és hallgattam édesanyám meséit, akkor indult el bennem először a belső képalkotás.” –emlékszik vissza. Azóta, a 2012-ben megjelent legnagyobb példányszámban elkelt ismeretterjesztő könyve volt Magyarországon a Mesepszichológia című műve, amelyben az első tíz érzelmi intelligencia fejlesztő mese megjelent, 2013-ban pedig az olvasók szavazatai alapján elnyerte az Aranykönyv díjat. A könyv azóta már több egyetemen kötelező tananyag. 2014-ben megjelent a könyv folytatása, Mesepszichológia 2. címmel, amely ugyancsak nagy közönségsikert aratott, és újabb tíz mesével gazdagította az olvasókat. 2016-ban pedig Lilla és Tündérbogyó címmel napvilágot látott a mesék gyűjteménye, tíz vadonatúj történettel kiegészülve.

– A könyveim miatt nagyon sok helyre hívtak előadást tarani és a bemutatás közben következetesen mesepszichológusnak szólítottak. Rám ragasztották ezt a megnevezést, és végül is az is vagyok, mert egész életem során nem tettem mást, mint hogy történeteket hallgattam és meséltem – vallja.

Életmeséink

A családtörténeteket védőhálónak hívja, amelyek a nehézségek esetén megtartanak és felemelnek. Minél többet tud a gyermek a családjáról, annál erősebb a belső kontroll érzése, vagy a meggyőződése, hogy önmaga irányítja az életét és minél magasabb önbecsüléssel rendelkezik, annál alacsonyabb a szorongásszintje. A történetek átkeretezése által megerősödik, hogy nem kell mindenben tökéletesnek lenni, lehet a gyengeségből erőt kovácsolni. A minták bennünk élnek, és ha ismerjük őket, akkor szükség esetén felül is tudjuk írni.

Kádár Annamária szerint a személyes beállítódásunk alapján ítéljük meg a történeteinket. Vannak olyan életmesék, amelyekből rengeteget lehet tanulni és csak utólag értjük meg az események alakulását. „Szülői felelősség, hogy az életünk eseményeit hogyan tudom integrálni, hogyan tudom a negatív történeteket mesélhetővé tenni. Nemcsak a régi családi történeteket kell tudni mesélni, hanem az itt és most történeteit is.

A saját élettörténeteiről azt mondta, hogy a családi emlékei, a közös étkezések, az együttlétek, a szokások a legmeghatározóbbak számára. Bizonyosságom van arról, hogy bármi történjen is az életemben, nekem a családban mindig helyem van.

Két mondatot idéz vissza, amely meghatározó volt az életében. – Szorongó és izgulós voltam és egyszer édesapám azt mondta: Mielőtt legyártasz magadban ilyen vagy olyan forgatókönyvet, először próbáld meg. A másik meghatározó pozitív mondatot a férjemtől hallottam: ha nem lesznek gyerekeink, mi akkor is jól vagyunk együtt.

Az tud szívből nevetni, aki szívből sírni is tud

Az életének „nagyon kemény utazása” volt a 10 év, amikor küzdöttek a férjével, hogy gyermekük szülessen. Amikor ennek az időszaknak a történetét meséli, (azóta már két örökbe fogadott kislány édesanyja – a szerk.), öröm és boldogság hallatszik a hangjából. – Ez nem volt mindig így – emlékszik vissza. A gyerekvállalással úgy voltam az életemben, hogy nekem ez jár, aztán

amikor megéltem, hogy nem lehet gyermekünk, akkor jöttek a kérdések, hogy miért pont nekem nem, miért pont velünk történik ez. Aztán rájöttem, hogy sokkal szebbet és jobbat kaptam, mint amit elve elvárhattam volna.

Olykor nem kell tudnunk a dolgok miértjét. Hagyjuk, hogy láthatatlan erő vezessen, hogy a kontrollt ki tudjuk engedni a kezünkből. Megélni a kontrollvesztettséget azt jelenti, hogy rá merem bízni magam arra az erőre, amit az imádságban mondunk: legyen meg a Te akaratod.

– A legmélyebb félelmeinkkel szembe kell néznünk, a sárkányokkal való küzdelmet nem lehet kilúgozni, időnként kudarcot kell vallani. A mesék vége jó, de a történetben mindig találkozunk küzdelmekkel. Én nem hiszek a hurráoptimizmusban, hogy minden csak szépen alakul, mert ez irracionális elvárás. Az tud szívből nevetni, aki szívből sírni is tud. Én vagyok a saját történetem teremtője, rajtam múlik, hogy hogyan értelmezek helyzeteket és hogyan keretezem át ezeket az élettörténeteket.

Dobos Zita