Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megrázó eseteken keresztül tanítják a fiatalokat Debrecenben

| 2018. 10. 16. | 18:22:00
Annyian meghaltak az utakon… okulunk a történtekből?
Megrázó eseteken keresztül tanítják a fiatalokat Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A közlekedési balesetek mindössze 0,01 százaléka vezető vissza műszaki hibára, az összes többi emberi mulasztás következménye, vagyis kizárólag az ember felelős a balesetek megelőzéséért – hangsúlyozta a „Törés-pont” elnevezésű, fiataloknak szóló előadásában Suba István százados. A megyei rendőr-főkapitányság kiemelt főeladója hosszú évek óta dolgozik a közlekedésrendészet területén, az ő és kollégái erőfeszítésének eredményeként egyre több középiskoláshoz jut el a sokkoló, egyben gondolatébresztő foglalkozás. A Törés-pont lényege, hogy olyan rendőrök, mentők, tűzoltók, bírók beszélnek közlekedési balesetekről, akik először érkeztek egy-egy tragikus helyszínre, küzdöttek a túlélőkért, ítélkeztek a büntetőeljárásban.

Október 16-án a Debreceni Járásbíróságon a Fazekas Mihály Gimnázium diákjai jelentették a hallgatóságot, míg az előadók egy-egy olyan szomorú haláleset körülményeit idézték fel, amelyek főszereplői fiatalon vesztették életüket, kerültek rács mögé rossz döntések sorozata miatt. A cél: tanulni mások hibáiból.

Suba István – aki a megyei balesetmegelőzési bizottság titkára is – egy 2009-es, két húszas éveiben járó fiatal halálával és egyikük tizenéves húgának maradandó sérülésével járó ütközésről beszélt. Elől ült a pár, hátul a lány, késésben voltak, ezért nyomta a gázt a fiú, amikor mintegy 120 kilométeres sebességgel kisodróttak a viszonylag keskeny, hepehupás Hosszúpályi úton (Debrecen közelében) és fának csapódtak. A vezetőülésben a fiatalember, mellette a barátnője menthetetlennek bizonyult.

A százados általánosságban az „aranyóra” és a „platina tízperc” fontosságát hangsúlyozta.

Suba István rendőr százados (Fotó: Cívishír)

– Az életben maradás esélyei jelentősen romlanak, ha a sérült 60 percen belül nem kerül kórházba. Míg súlyos, életveszélyes sérülteknél minden egyes orvosi segítség nélkül eltelő perc 10 százalékkal rontja a túlélés esélyét – magyarázta a két fogalmat. Megjegyezte: a segélyszámokra érkező sok-sok értelmetlen hívás a szó szoros értelmében emberi életekbe kerülhet.

Légy észnél!

Horváth István, a debreceni mentőállomás munkatársa saját szavai szerint sok embert látott meghalni. A mentőápoló helikopteres szolgálatot is teljesített a kilencvenes évektől kezdve, éppen most vonul nyugdíjba. Amellett, hogy kiemelte az újraélesztések és a gyermekszületések élményét, egy 2007-es debreceni tragádiáról is megemlékezett.

A Wesselényi utcán borult fel autóval egy 15 éves helyi fiú több fiatalkorú utassal. A tinédzser édesapja egy ügyfelének Opeljét vitte el egy baráti buli hatására, és bár intették, hogy volán mögé üljön, nem sikerült visszatartani. Egy kanyarban kisodróttak, hirdetőoszlopnak csapódtak, a fiú kirepült (nem volt bekötve) a felboruló jármű pedig rázuhant. Horváth Istvánék járókelők segítségével még a tűzoltók megérkezése előtt lemelték az autót a gyerekről, de az összes belső szerve súlyosan megsérült – nem lehetett megmenteni.

Mindig legyen a társaságban valaki, aki képes megfékezni a meggondolatlanságra készülő társait! Ezek a fiatalok előzetesen a város más pontjain is nagy sebességgel előzgettek járműveket, mintha nem is létezne záróvonal.

Tóth Ildikó, a Hajdúböszörményi Járásbíróság elnöke és Horváth István mentőápoló

Elégtétel? Nem…

Tóth Ildikó, a Hajdúböszörményi Járásbíróság elnöke 26 éve ítélkezik közlekedési büntetőügyekben. Ő sújtotta 1 év 8 hónap letöltendő szabadságvesztéssel azt a 19 éves fiút, aki 80 kilométeres sebességgel gázolt halálra két kisfiút a Faraktár utcán (az édesanyjukkal keltek volna át az úttesten). A tragédia sokakba beleégett Debrecenben, a helyszínen gyakran látni friss virágot, mécseseket. A bíró visszaemlékezése szerint az interneten kommentelők enyhének találták az ítéletet, míg szakmai berkekben éppen túl szigorúnak.

– Nagyon sok gyászolót láttam már a tárgyalóteremben elégtételért jönni. De egy-egy halálesetet nem lehetséges jóvátenni büntetéssel. A vádlottak nagy többsége nem bűnöző, az ítélet következményeinél gyakran jobban kínozza a lelkiismeret. Volt olyan apa, aki miatt meghalt a fia. Ő azt mondta, bármilyen büntetést szabok ki, nem lehet rosszabb annál, minthogy nem látja felnőni imádott gyermekét

– idézte fel Tóth Ildikó.

RaL

További híreink
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés