Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Adventi Lélekkert Debrecenben, a szeretet jegyében

DMJV Sajtó | 2025. 12. 03. | 07:52:36
Vízkeresztig látogatható a Nagytemplom mögötti Emlékkertben.
Adventi Lélekkert Debrecenben, a szeretet jegyében
Az Adventi Lélekkertben 20 fenyőfát öltöztettek fel szeretettel a karitatív testület tagszervezeteinek képviselői (Fotó: DMJV Sajtó)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Adományozni akkor lehet igazán, ha erre a lelkünket is felkészítjük, így az advent idejére. E gondolat jegyében az elmúlt évben még első és kivételes alkalom volt, mostanra viszont már hagyománnyá válhatott, hogy a Nagytemplom mögötti Emlékkert Adventi Lélekkertté lényegül át, ahollehetőség nyílik találkozásokra, elmélyülésre, az élő betlehemezés hagyományának felelevenítésére és természetesen az adományozásra.

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Karitatív Testület, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és sokan mások összefogásával megvalósuló idei Adventi Lélekkert nyitóeseményét 2025. december 2-án tartották.

Oláh István, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy az Adventi Lélekkert révén nem csak a templomban, hanem már a templomkertben találkozhatunk a karácsony üzenetével. A szeretet, az öröm és a békesség üzenetével, melyre mindannyiunknak nagyon nagy szüksége van ebben az időszakban is. Ez a kert is ezt az üzenetet hordozza. Oláh István ezt követően Pál apostol szavait idézte: öltözzétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. Az Adventi Lélekkertben 20 fenyőfát öltöztettek fel szeretettel a karitatív testület tagszervezeteinek képviselői, s ez is az összefogást, összetartozást jelképezi. A lelkipásztor a karácsonyfa feldíszítésének bibliai párhuzamaira is felhívta a figyelmet: a fenyő örökzöld, így az örök életre mutat, az örök élet a jelképe. A gömbök az almát jelenítik meg, a girlandok a kígyót, a karácsonyfa csúcsán a csillag pedig a betlehemi csillag jelképe. Jézus Krisztus születését egy csillag jelezte, és ez vezette a bölcseket a jászolig. A karácsony fénye pedig a világ világosságát jelzi.

Oláh István szavai szerint a karácsonyfa díszítésben benne van Isten üdvterve – az, hogy szeretetben tudunk együtt dolgozni, össze tudunk fogni közös célokért, és azokat meg is valósítjuk másoknak az érdekében, s a szeretetkapcsolatokat megéljük egymással.

Az Adventi Lélekkert 2025. december 2. és 2026. január 6. között látogatható a Nagytemplom mögötti Emlékkertben.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Belgyógyászok tanácskoznak Debrecenben
Belgyógyászok tanácskoznak Debrecenben
Több mint 70 előadás hangzik el.
Nagy munka kezdődik Szepesen
Nagy munka kezdődik Szepesen
Szeptember 20-ig tart a tervek szerint.
VR szemüvegek a debreceni gyermekklinikán
VR szemüvegek a debreceni gyermekklinikán
Technológiai felajánlás a szorongások oldása, a fájdalomérzet csökkentése érdekében.
Szabadnapos rendőr eredt a tolvajok nyomába Debrecenben
Szabadnapos rendőr eredt a tolvajok nyomába Debrecenben
A hajdúhadházi és nyírteleki lakost előállították.
Mit nyert a Debreceni Egyetem a modellváltással?
Mit nyert a Debreceni Egyetem a modellváltással?
Bács Zoltán rektor és az intézmény korábbi vezetői is elmondták véleményüket.
Fegyverrel fenyegette a rendőröket
Fegyverrel fenyegette a rendőröket
Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség; akár 5 és fél évet is kaphat.
A dzsungel könyve: műsoron marad a nagy sikerű előadás
A dzsungel könyve: műsoron marad a nagy sikerű előadás
Maugli, a dzsungelben magára hagyott fiú története igazi klasszikus.
Stílusos motorosok vonultak Debrecenben
Stílusos motorosok vonultak Debrecenben
A férfiak egészségének fontosságára hívták fel a figyelmet.
Lelátóval bővült a pallagi edzőközpont
Lelátóval bővült a pallagi edzőközpont
Az NB III-as csapat immár hazai pályán játszhatja meccseit.
Patkányinvázió egy debreceni panelházban
Patkányinvázió egy debreceni panelházban
Már a tizedik emeltig is felmásznak.
Gyászol a debreceni művészeti élet
Gyászol a debreceni művészeti élet
Elhunyt Majoros László.
A szakképzésé volt a főszerep Debrecenben
A szakképzésé volt a főszerep Debrecenben
Családi napot tartottak a Dósa nádor téren.
Hirdetés
Átmeneti vízhiányra figyelmeztetnek Tiszacsegén
Átmeneti vízhiányra figyelmeztetnek Tiszacsegén
Tisztítás és fertőtlenítés miatt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pünkösd után ül össze az Országgyűlés
Pünkösd után ül össze az Országgyűlés
Alacsonyabb miniszteri és államtitkári fizetéseket ígér a miniszterelnök.
Tizennégy éves csúcson a debreceni nézőszám
Tizennégy éves csúcson a debreceni nézőszám
A DVSC ezzel a második legnépszerűbb csapat volt.
Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy dossziéját
Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy dossziéját
De ebből minden nem fog kiderülni.
Elhunyt az 1956-os forradalom „piros kabátos lánya"
Elhunyt az 1956-os forradalom „piros kabátos lánya"
Ő volt, aki a Magyar Rádió épületénél elsőként olvasta fel nyilvánosan a diákság 14 pontját.
Gazdaság
Egy forinton múlt a nagyrábéi utca felújítása
Újra nekifutnak – a polgármester szerint olcsóbb kivitelező is található.
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Bérrendezés, valódi megbecsülés kell - írta a miniszter.
Mérnökfesztivál gyerekeknek az Emerson | NI-nál
A debreceni üzemére büszke nagyvállalat küldetésének tartja, hogy a diákok nyissanak a műszaki ismeretek felé.
Hencida nem vár nagy gyárra
A település inkább élhető lakóhelyként erősödne meg, ugyanakkor több alapfeladat ellátása is forráshiányos.
Tízezer ruhadarabot venne a fociakadémia
Valamennyi áru tekintetében az Adidas márkát jelölték meg.
Támogatott tartalom
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. árverési hirdetménye.
Filmzenék koncertje – újra Debrecenben
Filmzenék koncertje – újra Debrecenben
Visszatér Debrecenbe az ország legsikeresebb filmzenekoncetrje, megújult műsorral.
Limitált jubileumi bérletek és gyűjthető élmények
Limitált jubileumi bérletek és gyűjthető élmények
Így fedezhető fel a fürdőkultúra 200 napja Debrecenben.
Nyitott vasárnap a Tuba Tanyán
Nyitott vasárnap a Tuba Tanyán
Egy nap, amikor a múlt újra életre kel.
Hirdetés