Hirdetés
Meghalt Frank Júlia
Száznál is több szakácskönyvet írt.

Elhunyt Frank Júlia, a gasztronómiai írót 76 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál – értesült az Nlc.hu. Frank Júlia több mint 130 szakácskönyv szerzője volt, könyvei nagyon-nagyon sok magyar háztartásban megtalálhatók.
A portálnak 2018-ban Frank Júlia úgy nyilatkozott, sosem dob ki ételt és fejből tud legalább 10 ezer receptet. Azt mondta, abból készít ételt, ami éppen van otthon, csak a vendégségek előtt gondolja át alaposabban a menüt (igaz, négy hűtőjük van a lakásban, tette hozzá). A legtöbbször nem készül ugyanúgy étel – tette hozzá –, mindig variál valamit, s a legjobban a kísérletezést szereti.
Hirdetés
További híreink

Eldöntötték, ki legyen a NAV új elnöke
Lezárták a nyilvános pályázati eljárást.

Polgárőrök vigyázzák az iskolák környékét
A jelzőlámpa nélküli zebráknál segítik a biztonságos átkelést.

Több ezer problémás lélegeztetőgépről tudhattak Szijjártóék
Átvizsgálták az iratokat.

Szőlő utca: vádemelés egy rendész ellen
Felfüggesztett börtönbüntetést kérnek a férfira.

Béremelést kapnak a pedagógiai asszisztensek
Több tízezer dolgozót érint.

Sárvári tisztázatlan debreceni ügyeket emleget
Üres telkek, milliárdos támogatások?

NAV: indul a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás
Év végéig nem bírságolnak.

Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
A Magyar Corvin-lánc Testületben sem tag többé.

Teljesen megújulna a KDNP
Cselekvő, karakteres pártot akarnak.

Lottó: két szerencsés sokat nyert
A főnyeremény már csaknem 2,5 milliárd forint.

Nepáli katasztrófa: három magyart keresnek
A Külügyminisztérium folyamatosan egyeztet.

Vitézy: 100 milliárdos vagyon került vissza az államhoz
Lezárult a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása.

Gourmet fesztivál: a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek ingyenes
A 10. Debreceni Gourmet Fesztivált június 12-14. között rendezik meg a Nagyerdőn.

Londoni rudacska Ady Lőrincné receptje szerint
A költő édesanyjának süteményes füzetében találtuk a leírást.

Debreceni batyu az új magyar étel neve – több ezren kóstolták meg a főtéren
Van benne kolbász, sajt, gomolya és medvehagyma.

A Kálvinista Mennyország Debrecenből ered, és megízlelhetjük!
Érdekesnek ígérkező gasztronómia estre várják a debrecenieket.

A Michelin értékelése szerint ezek Magyarország legjobb éttermei
A Michelin Guide etalon a gasztronómiában.

Az égiek valamivel kegyesebbek lesznek hozzánk a jövő héten
A hét második felében ismét visszatér a borult idő.

Magyarország étele: döntőbe került a préselt malacarc is
Az idei verseny tematikája kötődik Petőfi Sándorhoz.

Dzsudzsákék töltött káposztájáról Marco Rossi ódákat zeng
A debreceniek csapatkapitánya megszerettette vele.

Krausz Gábor és Vomberg Frigyes Debrecenben
A vendégek között a két sztárséf meglepetés ajándékokat is kisorsol.

Kiderül, van-e Debrecennek Michelin-csillagos étterme!
Titokban bejártak minden helyet. November 3-án hozzák nyilvánosságra a minősítéseket.

Bíró Lajos: A Covid óta állok, mint egy hülye
A veterán magyar vendéglős Debrecenben beszélt a nem túl fényes jövőről.
Hirdetés
Kiemelt híreink
Letartóztatták a halálos debreceni késelés gyanúsítottját
A férfi többszörös visszaeső.
Állami tulajdonba kerül a debreceni Aranybika
Újra közvagyon – írta Tárkányi Zsolt.
Fölényesen nyerte Kocsis János a hajdúböszörményi polgármester-választást
A BHO Egyesület jelöltje a voksok több mint kétharmadát szerezte meg az időközi választáson.
Tárkányi: 20 villamosvonal árát költötték akkumulátorgyárakra
A CATL több mint 300 milliárd forint támogatást kapott az előző kormánytól - írja.
Feloszlatta magát Álmosd képviselő-testülete
Új választás lesz a településen.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hirdetés
Minden, ami Loki
Hajdú-Bihar
Polgári tanévnyitót is tartottak Debrecenben
A Kölcsey Központban köszöntötték az oktatási intézmények vezetőit.
Tanévkezdés Debrecenben, a krisztusi szeretet jegyében
A nagytemplomi ünnepséggel hivatalosan is megnyitották a református iskolák 2026-27-es tanévét.
A bejárati ajtó több mint egy bejárat
Biztonság, fény és stílus egyetlen megoldásban.
Aszfaltozás miatt terelőútvonalon több debreceni járat
Egy megállóhely kimarad.
Ételt és tanszereket osztottak Debrecenben
Közel 80 gyermek kapott új iskolatáskát is.























