Kocsi, szekér, kocsi szám

Még nem bevásárlóközpont, de már nem is nonstop lépcsőházi kis üzlet, hanem e kettőnek olykor szerencsés, olykor szerencsétlen keveréke. Onnan a helyzetjelentés. Szóval egy ilyen lánc egyik egységénél – lehet, hogy többnél is – nincs ellenértéke a bevásárlókocsinak, azaz nem kell 10, 20, 50 vagy 100 forintos érmét beilleszteni a fogantyún a kis résbe ahhoz, hogy a vásárló érkezéskor birtokba vehesse a szerkezetet. Mert ha ezen érméknek csak a legkisebb címlete oldaná el a járgányt a „nyájból”, más lenne a helyzet, akkor lehet, hogy eltolnák több saroknyira is, hogy visszakapják a tízest. De így?
Igaz viszont az elellenkezője úgyszintén: mamut bevásárló centrum parkolójában bevásárló kocsik állnak százassal a résben, félre tolva, széthagyva. Csak úgy. Vigyék, amerre akarják! És, akik akarják! Mennyit ér ma 100 forint? Egyeseknek.

Emlegetett ingyen kocsis üzletünkben a vevők többsége által bemutatott gyakorlat a következő: kihúzzák a kocsit a sorból egy, betolják a vásárlótérbe kettő, köröznek vele a polcok között három, megrakják négy, fizetnek öt, kitolják hat, átrámolják cuccukat a szatyrokba hét, és otthagyják a szekérkét azonmód, ahol, és ahogyan áll, nyolc! Még csak nem is igazítanak rajta, nemhogy besorolnák a helyére. Majd, akinek nem tetszik – főnök, főnök helyettes, szabad pénztáros, polcfelelős, vevő – visszatolja, franc a finnyás fajtáját! Hát rendezgessen, ha olyanja van! Nézzenek oda! Miért nem jók azok a nyavalyák úgy, összevisszán, kuszaságban, ahogy hagyjuk őket? 

Tényleg. A vásárlónak egy fillér anyagi érdeke nem fűződik a kocsihoz, mi a nyavalyának tologatná? A munkatársaknak sem lesz több a keresetük attól, ha rendben sorakoznak, akkor meg minek lelkesedjenek? A főnök helyettesek nem akarják terhelni dolgozóikat a tologatással, amikor úgyis kevés a létszám! Jó, ha polcrendezgetésre marad erejük. Nekik különben sem prémiumfeladat ez, mert még sose pontozta senki a szekérszemlét. A főnök meg állandóan nagy kereskedelmi stratégiában gondolkodik, nem aprózza el magát azzal, hogy időnként sorakozót rendeljen el a szekérkéknek. Egye ott őket a nyavalya, ahol éppen vannak, ha már ilyen magasan szocializáltak a vevők! A tettet különben is vevő őnagysága, a gyereke vagy érzéketlen ura követi el. Vagy mindhárman, mert imádják a káoszt. Hozzászoktak az elmúlt húsz évben! Így aztán a család egykedvűen lép túl a feldúlt szekértáboron: csak nem fogják a dolgozók helyett tologatni ezt a kerekes ócskavasat? Ők kapják azért a fizetést, hogy itt rend legyen és nem azért, hogy lessék, lopnak-e polcokról bizonyos elemek vagy nem? 

Megoldás nincs. A tanulság annyi, hogy nehéz egy olyan országban világválságot plusz magyar válságot kezelni, ahol a bevásárlókocsikról is ennyiféleképpen gondolkodik a nép. 

Réti János
reti.janos@civishir.hu