Meghódította Debrecent a Magyar Nemzeti Cirkusz
– Hurrá, ismét mehetünk cirkuszba! – kiáltott fel keresztlányom, mikor elújságoltam neki, hogy ugyanúgy, mint tavaly és tavalyelőtt április közepén Debrecenbe érkezik a Magyar Nemzeti Cirkusz. Premier előadás április 17-én, az utolsó fellépésük pedig április 27-án lesz, a helyszín is változatlan, a Balmazújvárosi úti Möbelix melletti terület.
Naná, hogy a premierre mentünk, hiszen elsőként szerettük volna látni Magyarország legszínvonalasabb ez évi utazócirkuszi előadását, amely – mint kiderült – ezúttal is tele volt világsztárokkal, mi több, olyan produkcióknak is részesei lehettünk, amelyeket szerte e világon senki más nem tud kivitelezni, csak a Magyar Nemzeti Cirkusz vendégartistái.
Elérkezett tehát április 17. – keresztlányomat, akinek én csak egyszerűen Keri vagyok, autóba ültettem, és irány a cirkusz! Parkolóhely bőven volt, és útban a sátor felé az előttünk álló élményekről beszélgettünk. Aztán a kabátom ujjába kapaszkodott és kicsit visszahúzott. – Keri, biztos, hogy jó helyre jövünk? Tavaly és azelőtt nem ez a sátor volt! – néz rám okos tekintetével. Igaza volt: mintha új „háza”, lenne a cirkusznak. Észrevételünket meg is osztottam a jegyeket kezelő munkatárssal. – Persze, vadonatúj sátor, nagyobb a színpad, a közönségtéren is többen férnek el, a székek most is párnázottak, és befűtöttük a sátrat, mert hűvös van még – mondta. Mi pedig a büfé felé vettük az irányt, hiszen pattogatott kukorica és némi innivaló nélkül nem cirkusz a cirkusz.
A világ legjobb közönsége
Bent kellemes hőmérséklet, kabátunkat ölünkbe fektettük, arra a nassolnivalót, lábunk mellé az üdítőt, és hallgattuk a zenekart, az énekesnőt, néztük a befújt párát megvilágító lila, piros és fehér fénynyalábokat, és várakozással vegyes izgalmunkkal eggyé váltunk a közönség többi tagjával.
– Kérem a vendégeket, hogy a széksorokban ne hagyjanak üres helyeket, hiszen teltházas előadásunk lesz – zökkentett vissza a cirkusz világába a műsorközlő, aki megerősítette, amit eddig is tudtunk: – Magyarország legszínvonalasabb cirkuszműsora, a Magyar Nemzeti Cirkusz előadása következik. Itt – az utazócirkuszok között egyedüliként – élőzene van, mégpedig Villás György dzsessz-bárzongorista, karmester vezetésével – az utolsó szónál már színpadon volt Christian Folco, a cirkusz bohóca, aki a zene és a taps ütemére járta be a porondot, majd a nézőtér különböző oldalait tapsoltatva hozta hangulatba a közönséget. Erre segített rá a fellépő művészek zászlós bevonulása: mindegyik artista nemzete lobogóját lengetve lépdelt körbe a porond széles peremén. – Osztrák, lengyel, moldáv, német, olasz, magyar, mongol – soroltam a kukoricát majszolgató keresztlányomnak. A következő pillanatban pedig már az artisták produkcióján ámulhattunk. Orosz hintát szinte az átfordulásig hajtva, onnan a kupola felé elrugaszkodva sokméteres zuhanás után talpra érkeztek az őket váró puha, a zuhanás sebességét fájdalom nélkül tompító piros bőrrel bevont szivacsra. És hogy mi történt a hintáról való elrugaszkodás és a talpra érkezés kettő-három másodpercében? Na, ezért (is) érdemes cirkuszba menni! Az emberi test hajlékonyságát, merevségét, rugalmasságát egyaránt szemléltető szaltók sokasága. És hogy a négy fiatalember története kerek legyen, búcsúzóul egyikőjük fekete csuklyával a fején hátra csavartszaltózott. Kivonulásukat dobpergés követte, ami már a konferansziénak szólt, hiszen hivatalosan is meg kellett nyitni az előadást. Persze a közönség is kapott dicséretet, hiszen a Magyar Nemzeti Cirkusz társulata már sokfelé járt a világon, van összehasonlítási alapjuk, így nyugodtan kijelenthették, hogy az ő cirkuszuk rendelkezik a világ legjobb közönségével. Utána a társulat állataira terelte a szót; nagyon jó soruk van, de néha történik velük érdekesség. Például most olyanokat láthatunk, amelyek a mosásban összementek. És már a porondon is volt a cirkusz vezetője, ifjabb Richter József hat dalmatapöttyös pónit terelgetve. És hogy az egyébként kedves küllemű lovacskák még aranyosabbak legyenek, a sörényüket elöl copfba fogták. Az aprócska lovak mindent tudtak, amit a nagyok: forogtak jobbra, forogtak balra, egymás után mentek, hármas-négyes sorba fejlődtek, két lábon jártak, mi több, még táncoltak is, sőt mérleghintáztak. És persze közöttük is volt egy renitens, vagy inkább kevésbé szabálykövető, élelmes, amelyik rendre kikerülte az akadályokat, utolsóként állt a dobogóra, onnan elsőként állt fel. A szeretnivaló pónik után pillanatok alatt átrendezték a manézst, és a tekintetet a fénykör közepén feltűnő, csillogó flitteres bikinibe és bőrövekbe öltözött hölgy vonta magára. Légtáncművész a Lengyelországból ékezett csinos embertársunk, és a foglalkozásának megfelelően a kupolában – ahová a csuklójára erősített lánccal emelték fel – forgott és spárgázott, egy kézzel, végül lábfejjel tartotta magát. Majd egy igazán látványos produkciót bemutatva búcsúzott az ütemesen tapsoló közönségtől. És mi volt a látványosság? Ember és lángcsóva egészen egyedi kombinációja, amelynek részletei maradjanak titokban.
– Nézd már, Keri! Biztosan állatos szám következik – súgta fülembe keresztlányom a porondra mutatva, ahol apró akadályok sorakoztak egymás mögött. És igen: egy elegáns úriember Németországból négy, különböző nagyságú kutyussal vonult be az ütemes zenére. Valódi és két karból formált karikán ugrottak át a szeretnivaló állatkák. A kis feketét a közönség azonnal a szívébe zárta, hiszen hátsóját ő tudta legaranyosabban riszálni, ha pedig feladatról volt szó, ő volt az első; és ha nem is mindig hibátlanul, de óriási lelkesedéssel tette a dolgát, azt, amit a többiek is: kúszott, bújt előre és hátra, kerülgette az idomár lábát, kivonuláskor pedig mellső lábával az előtte lévő hátára támaszkodva lépegetett a két hátsón. A színpad sötétbe, a nézőtér fénybe borult, hiszen amíg a következő műsorszámra előkészítik a porondot, addig a bohóc a közönség között a kormányán sokdudás kerékpárt tolt be, és egy népszerű sláger ütemeire nyomogatta a különböző magasságú hangokat kiadó kürtöket. Közben elkészült a díszlet, ahová megérkezett a csokornyakkendős, öltönyös fiatalember egy szőke hölgy társaságában. Világszám következik! Az Ausztriából érkezett, mindössze 19 esztendős artista a világon egyedüliként az egymáson lévő, fémlapokkal elválasztott hengereken, szám szerint tízen, egyensúlyozott – ezúttal is sikerrel, és a közönség elismerését jelentő hangos taps közepette. Persze ezt a világszenzációt elő kellett készíteni, a nézőket rá kellett hangolni olyan egyszerű mutatványokkal, mint a csokornyakkendőből ugrókötéllé avanzsált textildarabbal ugrókötelezéssel vagy a néhány henger tetején egyensúlyozva három buzogány dobálásával. A szünet előtt a porond ismét manézzsá alakult, ifjabb Richter József újra a színpadon – most négy fekete és négy fehér lovat terelgetett, mégpedig a fekete és a fehér szín adta lehetőséget és a fésűalakzat látványosságát kihasználva. A végén kiderült, hogy a fehér vagy a fekete lovak az ügyesebbek. Az egyik szín képviselői (nem áruljuk el melyik – a szerk.) két lábon sétáltak, sőt táncoltak is.
Vágtázó lovak hasa alatt
A szünetben a gyerekek kellően biztonságos körülmények között lovagolhattak, majd a színpadot ismét világszám számára készítették elő. Érkezett a két lengyel művész: Lucecita és Matteo. Produkciójuk lényege igen egyszerű, hiszen a kiváló izomzattal és ennek megfelelő erővel rendelkező férfi különböző hosszúságú rudakat tartott a vállán, homlokán és egy kantár segítségével a hasizmán, a rúd tetején pedig a csinos hölgy mutatott be akrobatikus elemeket. A végén mindkettejük kihozta magából képességeinek teljességét, hiszen Matteo úgy megpörgette a legalább nyolcméteres rúd tetején nyakánál rögzített Lucecitát, hogy a hölgy vízszintes testhelyzetbe került. Ifjabb Richter József újabb állatszáma következett: ezúttal dromedárokat vonultatott körbe, forgatott meg a manézson, majd következett az, amire a keresztlányom már nagyon várt. Vajon mivel rukkol elő a bohóc? Zeneszámmal, ráadásul a közönség tagjait bevonva. A történet úgy kezdődött, hogy a cirkusz mókamestere hosszas válogatás után a közönség sorából választott egy férfit, és a reflektor keltette fénykör közepén a kezénél fogva vezette körbe a széksorok között, aztán ismét hosszas válogatás, és már két férfit vezetett, majd ismét válogatások, és öten vonultak a porondra. Mindenki megkapta a maga zeneeszköztét, a hajatlan még parókát is és mikrofont, aztán némi ügyetlenkedés – amelynek része volt a dob beszakítása is –, majd megszólalt egy Michael Jackson zeneszám, igaz, a zenekar aktív közreműködésével. De ki figyelt már akkor arra, amikor az alkalmi zenészeket egy bohóc dirigálta. A moldáv artisták ismét előkerültek, ezúttal gumikon ugrálva mutattak be ügyességi számokat, majd következett az előadás fináléja. Ezt egy indián dobos és két indiánnő tánca vezette be. Kiderült róluk, hogy a dobos a cirkusz mókamestere, a két hölgy pedig a mongol trükklovascsoport tagja. Vadnyugati hangulatot idéző zenére érkezett meg ifjabb Richter József, és őt követték a mongol csoport férfi tagjai. Volt itt vágtató lóról célba nyilazás, a hölgyek lovasakrobatikája, világszámként pedig a férfiak, ugyancsak a körbe vágtázó lovon, egyik a hasa alatt, a másik a ló hátán fekve, majd helyet cseréltek. Nem maradt el a cirkuszvezető lóról lóra történő szaltózása, amit még tánc is követett a ló hátán. A mongolok is megmutatták: lovas nemzet az övék is. A vágtázó ló hátára ugrottak fel úgy, hogy a végén már négyen ülték meg a fehér telivért. Persze a bohóc is feltűnt a seprűnyélből készült kis falován ügyeskedve. Az előadás utolsó előtti momentumaként a közönségtől közös tánccal búcsúztak a művészek, köztük a Magyar Nemzeti Cirkusz megálmodója, létrehozója, Magyarország egyetlen Kossuth-díjas artistaművésze, idősebb Richter József is. Búcsúzóul pedig nem maradt el ifjabb Richter József igazán magyar száma sem, amikor vágtató ló hátán állva, a kezében egy hatalmas nemzeti színű zászlót lobogtatva hirdette a magyar cirkuszművészet nagyságát.
– Keri, ugye eljövünk még egyszer, amíg itt lesznek? – tette fel keresztlányom a meglepő kérdést immár útban hazafelé. Majd látva értetlenséget tükröző arckifejezésemet, előrukkolt az egyszerű válasszal: – Persze szórakozni is nagyszerű a cirkuszban, de olyan jó volna még egyszer látni őket úgy, hogy már tudom, mi fog történni, és nem izgulok az előadás közben!
A Magyar Nemzeti Cirkusz debreceni előadásai
A Balmazújvárosi úti Möbelix mellett.
Ideje: április 27-ig.
Hétköznap: 18 óra
Szombat: 15 óra és 18 óra
Vasárnap: 11 óra és 15 óra
Húsvéthétfő: 15 óra
Április 22.: 15 óra
Szünnap: április 23.
