Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kimozdítaná Debrecent a „feudális viszonyokból” az ellenzéki polgármesterjelölt

| 2019. 08. 07. | 16:22:00
A parkolási díjrendszerbe is belenyúlnának.
Kimozdítaná Debrecent a „feudális viszonyokból” az ellenzéki polgármesterjelölt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az első 30 perc parkolás ingyenes lenne, „bármi áron” elérnék a kórházi parkolási díjak „maffiaszerű pénzlenyúlásának” felszámolását, nem a belvárosban építenék meg a főpályaudvart, többet költenének szociális juttatásokra, bevezetnék a Debrecen-kártyát, ami által a helyiek kedvezményt kapnának az önkormányzati cégek szolgáltatásaiból – egyebek mellett erről szól a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás választási programja.

[Beillesztett cikk: Varga Zoltán is elindul a debreceni polgármesteri székért]

Mint Varga Zoltán (DK) polgármesterjelölt augusztus 7-i sajtótájékoztatóján elmondta, a 6 fejezetből és 30 pontból álló anyag napokon belül elérhető lesz elektronikus úton (a közösségi médián keresztül). A szövetség mind a 23 önkormányzati választókörzetben állít jelöltet. Varga Zoltán kiemelte: bár Debrecent a Fidesz fővárosának is szokás nevezni (1998 óta tarol a jelenlegi kormámypárt a cívisvárosban), kimozdítanák a várost feudális viszonyokból, a „despotikus környezetből”. 

De lássuk, hogy milyen programot valósítana meg a baloldalinak nevezett választási szövetség!

  • Vargáék szerint Debrecennek nem az Európai Uniótól távolodó, hanem ahhoz illeszkedő régióközponttá kellene válnia (feltehetően az Orbán-féle EU-kritikus, konfrontatív politikára gondolnak);
  • Többet költenének szociális juttatásokra, erősítenék a „gondoskodó város” népszerű fogalmát, így például tovább fejlesztenék a Pallagi úti idősotthont, a gondozói hálózatot; „nem a turistáknak csináljuk a várost, hanem magunknak”, hangzott el;
  • „Ne arról legyen híres Debrecen, hogy itt a legdrágább a parkolás és kiemelkedően sokat ülünk közlekedési dugókban”, cikizte a városvezetést Varga Zoltán, aki az első 30 perc parkolás ingyenességét ígérte azzal, hogy a kórházi parkolások olykor 5-8 ezer forintos költsége tarthatatlan, a mostani rendszert gyakorlatilag eltörölnék;
  • Bérlakásprogram fiatal házasoknak, rászorulóknak;
  • Visszavennék az iskolákat, „mert a város gondosabb gazdája volt ezeknek, mint az állam”, nem részletezte hogyan. Ugyanakkor a nemzetközi iskola annyira szúrja Vargáék szemét („milliárdos oligarchák, fideszes politikusok gyerekei járnak majd oda”), hogy minden tanévben a létszám 30 százalékát debreceni tanulókkal töltenék fel egy ösztöndíjpályázat révén; 
  • Átvilágítanák a városi ingatlanvagyonhoz kötődő tranzakciókat. Ha közvagyont kötyavetyéltek el az elmúlt években, feljelentést tennének; 
  • Bevezetnék a Debrecen-kártyát, aminek a lényege, hogy az önkormányzati cégek által nyújtott szolgáltatásokból a helyi lakosokat kedvezmény illetné meg. Varga kiemelte a jövőre nyitó Nagyerdei Strandfürdőt.
  • Üdvözlik a BMW-beruházást, ám a „Debrecen ne legyen rabszolgaváros” felkiáltás jegyében az önkormányzati cégek nem alkalmazhatnák a túlmunkáról szóló törvényt;
  • Nem jó helyen lenne a főpályaudvar a Petőfi téren, mondják, mert többszáz távolsági busz, ráadásul a felszín alatt, sok szeméttel és erősödő bűnözéssel járna (nem a belvárosban van az intermodális központ helye szerintük)
  • Zöldforradalom, vagyis több park lérehozásával csökkentenék a szállópor-koncentrációt

RaL

További híreink
14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
Építkeznek a debreceni csomópontban.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
A tárlat június 13-ig látogatható a közösségi házban.
Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
A közcsatornába vélhetően olyan anyag kerül, amely jogszabályba ütközik – közölte a Debreceni Vízmű Zrt.
Változik a parkolási rend Debrecenben
Változik a parkolási rend Debrecenben
Május 1-jén nem mindenhol kell fizetni.
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Tűz a debreceni lakótelepen
Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.
Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Az agrárszakma ifjú titánjai vonultak fel.
Hirdetés
Hirdetés
14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
Építkeznek a debreceni csomópontban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.
Hirdetés
Hirdetés
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Hirdetés
Hirdetés
Hét szóvivője lesz a Fidesz-frakciónak
Hét szóvivője lesz a Fidesz-frakciónak
A neveket Gulyás Gergely jelentette be.
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
A férfit megszúrták. A főorvos eddig példa nélküli beavatkozást hajtott végre. +Videó
Gazdaság
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Támogatott tartalom
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés