Hetvenévesen készül az 50. tanévére Boros Viktorné
– Mindig szerettem a közösséget, a közösség központjában lenni, segíteni azt. Gyerekkoromban az osztálytársaimat fogtam össze, később azokat, akiket tanítottam. Mindenkit szerettem, nem tettem különbséget a gyerekek között. Teljesen mindegy, hogy milyen gyereket tanítok, meg kell tanítani azt is, aki kevésbé szereti a matematikát vagy a fizikát, és azt is, aki jól tudja, meg azt is, aki ezekből versenyképes. A felzárkóztatás és a tehetséggondozás nálam egyensúlyban működik – mondta pedagógusi munkájáról Boros Viktorné Sára, a fülöpiek és most már a nyírábrányiak igencsak sokoldalú pedagógusa, aki kimagasló szakmai munkája elismeréseként nemrégiben miniszteri oklevelet kapott. – Régebben, amikor még Budapesten tanítottam, dicséretben részesültem. Az elismeréseket soha nem tulajdonítom a saját munkámnak, ahhoz mindig hozzájárult a közösség, amelynek tagja vagyok. És én mindegyik közösséget nagyon szerettem, ahol dolgoztam – tette hozzá.
Még mielőtt pedagógusi munkájáról kérdeznénk Boros Viktornét, érdemes az ő gyermek- és fiatalkorába visszapillantani azért, hogy jobban megértsük pedagógusi munkáját, hitvallását.
Édesanyja, Thardi Veres Sára nemesi családból származott. A családjuknak címere és kutyabőre volt. A latin szövegű másolatot, amely mindenben megegyezik az eredeti okirattal, 1918. október 19-én közjegyző hitelesítette Debrecenben. Édesapja görögkatolikus lelkész, akit az egyháza vezetése többször is áthelyezte szolgálatra. Ezzel együtt a gyermekkora Hajdúdoroghoz kötődött, gimnáziumba Hajdúnánásra járt. Édesanyja kérte gyerekkorában, hogy minden nap egy versből tanuljon meg egy versszakot, azt írja is le, innen a versszeretete. A testi-lelki egészséget is otthonról hozta. A lelki megvolt a neveltetése révén, a testi pedig az, hogy balettozott gyermekként, mert a szülei azt mondták, a tánc az fontos, és a zene is fontos, ezért járt zeneiskolába. Így indult az életben, és mint kiderült, mindennek megvolt a haszna.
Hálás a szüleinek, hogy így nevelték.
És miért lett pedagógus? Édesanyától tudja, hogy már gyermekkorában tanárosat játszott a babákkal. Először óvónő szeretett volna lenni, mert a szomszédban, a parókia mellett óvoda volt. Utána úgy gondolta, tanítónő lesz. Majd rájött, mégis nagyobb gyerekekkel szeretne foglalkozni. Történelem-orosz szakra készült, de mivel az édesapja görögkatolikus pap volt, megmondták neki, hogy soha nem lehet történelemtanár, mert neveltetése során a világ keletkezését egész más szemszögből kapta. És mivel minden tantárgyból igen jó tanuló volt, ezért nem volt probléma a másik szak választása, így lett matematika-fizika szakos tanár és élete folyamán több ezer gyermeket tanított.
Nem volt fegyelmezési gondja
– A nyíregyházi tanárképző főiskolán matematika-fizika szakos tanárként végeztem 1975-ben, és Mátészalkán kezdtem a tanítást. Három év után kiemeltek a tanításból, a járási hivatalban voltam az oktatási osztály vezetője. A járások megszűnte után az olyan pozíciókban dolgozóknak, amilyenben én is voltam, igazgatói állásokat ajánlottak fel, de én tanítani szerettem. Budapestre kerültem, ott 14 évig tanítottam. 29 általános és négy középiskolának a matematika munkaközösség-vezetője voltam, mellette a pedagógus szakszervezetet vezettem. 1995-ben költöztünk Budapestről Nyírábrányba, és a technika-történelem szakos tanár férjemmel együtt a fülöpi, a település akkor új építésű általános iskolájában kezdtünk tanítani. A nyírábrányi általános iskolában akkor egy Ukrajnából áttelepült matematika szakos tanár tanított, ezért ott nem volt hely. Fülöpön pedig éppen akkor ment nyugdíjba a matematika-fizika szakos tanár, és így azonnal alkalmaztak. És Budapestről miért éppen Nyírábrányba jöttünk? Itt éltek már akkor a szüleim, no meg édesanyám testvére, a keresztanyám, akinél gyermekkoromban sok nyarat töltöttem, és mivel minden hétvégén jöttünk hozzájuk, észszerűbb volt, ha ideköltözünk. Édesapám bagaméri születésű, az apai ágon ott élnek a rokonaim, tehát ez is amellett szólt, hogy itt telepedjünk le – folytatta a történetet, majd kibontotta, hogy mi mindent kapott a fülöpi iskolától.
És meglepő módon elsőként nem a fizikát, a matematikát vagy mindkettőt hozta fel, hanem az énekkart.
– Egy végtelenül kellemes kis gyöngyszem volt nekem az énekkar, amit a zeneiskolai végzettségem okán vezettem. A próbákon mindig voltak legalább negyvenen úgy, hogy a próbák mindig nulladik órában voltak, mert annyi órám volt, hogy máskor nem volt rá lehetőség. Én voltam a diákönkormányzatot segítő pedagógus is, és azt is nagyon szerettem. Sokat táboroztunk. Ez még Budapesthez kötődik, hiszen nekünk onnan közel volt Szlovákia, ahol télen síeltünk, nyáron túráztunk. A budapesti iskolánk erdei iskolát működtetett, oda jöttek a szlovák gyerekek is. Miután Nyírábrányba kerültünk, a férjemet megválasztották polgárőrvezetőnek, először itt, a településen, majd Hajdú-Biharban is. Ebből kifolyólag 18 éven keresztül vezettük az ifjú polgárőr tábort Debrecen mellett. A nemzet sportolója és tájfutó világbajnok Monspart Sarolta nevével fémjelzett Életrevaló Plusz, testi-lelki egészségre nevelő országos versenyeken mindig az első öt helyezett között végeztünk. Az iskola diákjaival a Szivárvány 7 határon, majd a Tinivarázs újságokban meghirdetett versenyeken is sikeresen szerepeltünk Kis Matematikusok és Mi Hazánk Magyarország kategóriában. Az újság népszerűségét az akkor 7. osztályos fiam versbe is foglalta – beszélt azokról, ami a mindennapi tanítás, valamint a diákok matematika és fizika versenyekre való felkészítése mellett belefért a pedagógusi munkájába.
Megtudtuk azt is elbeszéléséből, hogy matematikából szakértői végzettséget is szerzett, iskolákat látogathatott. Tantestületekhez is mehetett a multikulturális tartalmak és interkulturális témakörök témában 30 órás tanfolyamot tartani.
Aztán elérkezett a nyugdíjbamenetel időpontja. 40 évi munkaviszonnyal a háta mögött nyugdíjas lett, de továbbra is tanított Fülöpön, és pedagógusként „megérkezett” Nyírábrányba is – igaz, óraadóként, részmunkaidősként. Aztán milyen az élet? Boros Viktorné a napokban töltötte be 70. életévét, és most fog visszamenni főállásba tanítani. Emellett persze van és volt szabadideje is. Vannak magántanítványai. Nagyon szeret rejtvényt fejteni, olvasni, kirándulni. Bár most kevésebbet járnak, mert a férjének fáj a lába, de azért egy évben három-négy wellnessre eljutnak. És persze ő is polgárőr.
Verseket is szokott írni. Újságolja, verssel nevezett jó pár éve a Nők lapja által meghirdetett "Activia" egészséges élet, egészséges táplálkozás versenyre, amelyet megnyert.
– Nagyon örültem az elismeréseknek – kanyarodik vissza a miniszteri dicsérethez. – Persze nem ezekért dolgozik az ember, de nagyon jóleső érzés az, amikor van egy mérföldkő, amikor elismerik a munkát, és az még jobban motivál. Annak is megköszöntem, aki felterjesztett, annak is, aki azt elfogadta, meg a tantestületnek, ahol dolgoztam. És jól érzem magam a munkahelyemen, akár a felnőttek, akár a gyerekek között. Mert ha nem így lenne, akkor nem tanítanék még a mai napig is. De ameddig a Jóisten megsegít, addig fogok tanítani. Az iskola, a pedagógia, a gyerekek örömet adtak az életemhez. Azt csinálhatom, amit szeretek, és én azt csinálhattam egész életemben. Úgy érzem, a Jóisten a tenyerén hordoz, hogy egészségileg megengedi, hogy az 50. tanévemet taposom, és szeretem a munkámat, és jó a kapcsolatom a diákokkal, a szülőkkel és a kollégáimmal is. De a családom is támogató, a gyerekeim is, a férjem is, tehát ahhoz, hogy kiteljesedj egy szakterületen, egy végtelen nyugodt családi háttérrel kell rendelkezni, és ez nekem megvan.
CH
