Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hatvanéves lenne Kesjár Csaba

| 2022. 02. 09. | 11:12:00
Az első Formula-1-es versenyző lehetett volna.
Hatvanéves lenne Kesjár Csaba
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ma, vagyis február 9-én lenne 60 éves Kesjár Csaba. A tragikusan fiatalon elhunyt autóversenyző a szakemberek tervei szerint az első magyar versenyző lett volna, aki a Formula–1-ben részt vesz. Az 1987-es Magyar Nagydíj hétvégéjén tesztelhette a Zakspeed csapat autóját, így ő lett az első magyar, aki F1-es autót vezetett. Autóversenyzőként 1985-ben abszolút magyar bajnok lett. 1987-től 1988-ig a német Forma-3 bajnokságban versenyzett, 1987-ben a 9. helyen végzett – írja a Wikipédia.

Kesjár Csaba azonban fiatalon életét vesztette egy edzés során. 1988. június 24-én az NSZK Forma-3-as bajnokságának a Norisringen tartott hétvégéjének egyik edzésén a Dallara 388-asából kifolyt a fékfolyadék, aminek következtében 200 kilométer per órás sebességgel a falnak csapódott és a korlátok közé szorult. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem tudták megmenteni az életét, a másnapi futamot a tragédia után törölték. Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetésén több ezren vettek részt.

Nevét a Kesjár Gokart Iskola őrzi, amelyet Kesjár Csaba édesapja, Kesjár János alapított fia halálos balesete után 1988-ban. Először Kecskeméten létesült az iskola, majd 1990-től az erre a célra épített gokartpálya a Budapest X. kerületi Hangár utcába lett áttéve.

További híreink
Magyar Nagydíj: 1500 rendőr, 200 kamera
Magyar Nagydíj: 1500 rendőr, 200 kamera
A hétvégén a Hungaroringre figyel a Forma-1 világa.
Ha augusztus, akkor Eötvös Kupa
Ha augusztus, akkor Eötvös Kupa
Debrecenben és Hajdúnánáson küzdenek a csapatok.
Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal aranyérmes
Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal aranyérmes
Nagy volt az öröm Szingapúrban.
Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Az esemény tervezett új időpontja augusztus 9.
Vívó-vb: ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők
Vívó-vb: ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők
Japán ezúttal megállíthatatlan volt.
Vb-bronzérmes a magyar kardcsapat
Vb-bronzérmes a magyar kardcsapat
A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a japánokkal kerültek szembe.
Bondár Anna nyolcaddöntős Varsóban
Bondár Anna nyolcaddöntős Varsóban
A szoboszlói teniszező Harriet Dart ellen játszott.
A Debrecen simán elverte a szlovák bajnokot
A Debrecen simán elverte a szlovák bajnokot
Újabb felkészülési meccset játszott a DVSC Schaeffler.
Mászófal épül több hajdú-bihari iskolában
Mászófal épül több hajdú-bihari iskolában
A boulder falakon a gyerekek alacsony magasságban, kötélbiztosítás nélkül mászhatnak.
Könnyed szoboszlói siker Torontóban
Könnyed szoboszlói siker Torontóban
Marozsán Fábián alig több mint egy óra alatt győzött.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.
Hirdetés
Hirdetés
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Támogatott tartalom
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Hirdetés
Hirdetés