Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Nóci

Bűnösnek mondta ki a bíróság Czifra Noémit: a ValóVilág egykori műsorvezetője közokirat-hamisítás miatt ült a vádlottak padjára.
Elvették a jogsiját, szerzett egy újat
A debreceni születésű műsorvezetőnek egy három évvel ezelőtti eset miatt kell szembesülnie a törvény szigorával - írja a Bors. Nóci 2012. december 8-án ittasan ült autójában Budapesten, az M0-s autópályán. Bevonták a jogsiját, de Nóci néhány nappal később elment a Derecskei Járási Hivatal okmányirodájába, és azt mondta, elveszítette a jogosítványát. A számítógépes rendszerbe még nem vezették át a jogsi bevonását, így az okmányiroda az állandó vezetői engedély megérkezéséig kiállított számára egy ideiglenes vezetői engedélyt. Az ügyészség közokirat-hamisítással vádolta meg Nócit, a vádirat szerint megtévesztette az okmányirodát, és valótlan nyilatkozatával szerzett új vezetői engedélyt.
Nem tudja, mi történt azon az éjszakán
Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője május 29-én közölte: a Berettyóújfalui Járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki egy rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében. Az ítélet öt hónap börtön két évre felfüggesztve. A vádlott és védője fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős. Korábban Nócit jogerősen felmentették az ittas vezetés vádja alól. A volt tévés több interjúban is arról nyilatkozott, hogy a mai napig nem tudja, mi történt pontosan azon az éjszakán. A rendőri és a kórházi jelentésben az áll, hogy mentők vitték be. Ő azt állította, hogy kifogyott a benzin a kocsijából. A mínusz tízfokos hidegben senki nem állt meg, és a telefonja, meg az aksija is lemerült, viszont volt nála némi vodka. Ezt megitta, onnantól kezdve se kép, se hang. Miután rátaláltak a kocsijában alvó Nócira, mentők vitték el vérvételre. Nóci arra sem emlékezett, hogy rendőrök intézkedtek volna vele szemben, s arra hivatkozott, hogy semmiféle jegyzőkönyvet nem kapott a hatóságtól, így nyugodt lélekkel ment az okmányirodába, és bejelentette, hogy nem találja a vezetői engedélyét. Nóci közokirat-hamisítási ügye másodfokon folytatódik.


















