Megvan az első debreceni győzelem

Az NB I. második fordulójában megszerezte első győzelmét a DVSC. A Loki hazai pályán 1-0-ra nyert az MTK elleni, augusztus 1-jei, péntek esti mérkőzésen.
Nagy elánnal kezdte a meccset a Debrecen, és pár percet követően máris lehetőség adódott a hazaiak előtt., de Bárány lövése kevéssel elkerülte a jobb alsó sarkot.
A 25. percben még ennél is közelebb került a gólhoz a Loki: Dzsudzsák szabadrúgását követően egy vendégjátékos Bárány elé fejelte, aki szintén fejjel vette célba a kaput, ám Demjén bravúrral a lécre tolta a labdát.
A 44. percben majdnem az MTK örülhetett gólnak. Kata indította Molnárt, aki egy csel után 16 méterről lövésre szánta el magát, Varga a léc alól tolta ki a labdát. jobbal egy csel után 16-ról kapura lő, középről, kitolja Varga a léc alól a labdát.
Szünet után rögtön MTK-helyzettel folytatódott a mérkőzés. Plsek az ötös bal sarkáról a jobb alsó sarkot vette célba, ám fejesét Varga remek vetődéssel pofozta ki a jobb kapufa mellől.
Az 56. percben vezetést szerzett a DVSC! Dzsudzsák remekül tekert középre egy szabadrúgást a bal oldalról, a pontosan érkező Batik pedig öt méterről a kapuba fejelt (1-0).
A 65. percben cserékkel igyekezett frissíteni csapatán a DVSC edzője. Dzsdudzsák helyére Szécsi érkezett, Szuhodovszkit pedig a spanyol Bermejo váltotta.
A hátrányba került fővárosiak valamivel nagyobb sebességre kapcsoltak, ám nem helyeztek akkora nyomást a debreceni védelemre, ami megoldhatatlan feladat lett volna.
Többet volt ugyan a labda a vendégeknél, de igazán nagy lehetőséget nem tudtak kialakítani a Loki kapuja előtt, ha mégis, akkor ott volt Varga, aki egy esetben egy veszélyes beadást lábbal tisztázott. Ha pedig már ős is tehetetlen volt, akkor a 80. percben a visszafutó Szécsi mentett szögletre.
A hajrában kijöttek a szorításból a piros-fehérek, előbb a csereként beállt Goric, majd Guerrero próbálkozása volt ígéretes, gól azonban egyik lövésből sem lett.
A hatperces hosszabbítás végén nagyon közel állt az egyenlítéshez az MTK. A 16-os jobb oldaláról, a 11-es pont magasságából végezhetett el szabadrúgást Bognár, aki nem ívelte középre a labdát, hanem a rövid sarkot vette célba, Varga azonban óriási bravúrral hárított, így a DVSC mindhárom bajnoki pontot otthon tartotta.
Labdarúgó NB I., 2. forduló:
Debreceni VSC-MTK Budapest FC 1-0 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6233 néző, v: Karakó
gólszerző: Batik (56.)
sárga lap: Batik (78.), Varga Á. (89.), Szűcs T. (94.), Bermejo (97.), illetve Kovács P. (38.), Németh H. (52.)
DVSC: Varga Á. - Guerrero, Mejías, Lang, Dacosta (Gordic, 80.) - Batik, Szűcs T. - Kocsis (Tercza, 80.), Dzsudzsák (Szécsi, 64.), Szuhodovszki (Bermejo, 64.) - Bárány (Cibla, 92.)
MTK: Demjén - Kovács P. (Széles, 73.), Kádár, Beriasvili, Szépe (Bévárdi, 74.) - Molnár R. (Bognár, 63.), Kata, Plsek, Molnár Á. (Németh K., 73.) - Jurina, Németh H. (Átrok, 62.)
































































