Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fáklyákkal vonultak a debreceni joghallgatók

unideb.hu | 2024. 02. 22. | 13:27:20
Őrzik a hagyományt.
Fáklyákkal vonultak a debreceni joghallgatók
2001 óta vesznek így búcsút az alma matertől (Fotó: unideb.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A szokásokhoz híven fáklyás felvonuláson búcsúzott a várostól a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának csaknem száz végzős hallgatója. A látványos menet tagjai szerda este a Déri térről az egyetem Főépületéig sétáltak.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar (DE ÁJK) végzős joghallgatói, a kar vezetői és néhány oktatója talárba öltözve gyülekeztek a Déri téren szerda este, meggyújtották a fáklyákat, majd egy csoportkép elkészítése után rendőri felvezetéssel a Bethlen utca és az Egyetem sugárút érintésével az Egyetem térig sétáltak.

A felvonulás néhány évvel a kar 1996-os újraindulása után lett hagyomány, a juristák 2001 óta vesznek így búcsút az alma matertől, ahol sok szép emlékkel gazdagodtak képzésük során.

A hallgatókkal tartott a kar dékánja is, aki szerint a fáklyás felvonulás bizonyítja, hogy az ÁJK-n nemcsak tanulócsoportok, hanem igazi összetartó közösségek alakulnak ki.

- Ez egy szép hagyomány, ahol a végzős hallgatók a záróvizsgák előtt talárban, fáklyával a kezükben tesznek egy látványos sétát. Így egy maradandó emlékkel gazdagodnak és néhány lépéssel közelebb kerülnek a diploma megszerzéséhez – fogalmazott Szikora Veronika.

A városlakók sokfelé fotózták, videózták, az autósok pedig dudaszóval köszöntötték a talárba öltözött fiatalokat.

- Nagyon megható ez minden hallgató számára, hiszen más városokban nincs ilyen, ez tényleg egy debreceni hagyomány – nyilatkozta az egyik végzős.

A Debreceni Egyetem Főépületéhez érve a menet tagjai ismét összeálltak egy közös képre és elbúcsúztak képzőhelyüktől.

Idén sikerült megdönteni a tavalyi részvételi rekordszámot, amikor is hatvanan vettek részt a meneten. Most csaknem százan regisztráltak az eseményre, ami nemcsak a rendezvény, de a képzés népszerűségét is jól mutatja. Fontos állomás ez a joghallgatók életében és nekünk, a Hallgatói Önkormányzat tagjainak nagy megtiszteltetés, hogy minden évben megszervezhetjük számukra ezt az eseményt

– mondta Bihari Boldizsár, a DE ÁJK Hallgatói Önkormányzat kommunikációs és informatikai alelnöke.

Szikora Veronika dékán hozzátette: mindannyiuknak fontos, hogy felidézzék az elmúlt éveket. Ugyanakkor fejben már készülnek a március 13-ára tervezett felezős és végzős bálra, ahol együtt lehetnek majd a jogi kar különböző képzési területein tanuló alsóbb évesekkel is, akik „tovább viszik a fáklyát”.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Már Debrecen polgármestere is megdöbbentőnek nevezte az elvonást
Már Debrecen polgármestere is megdöbbentőnek nevezte az elvonást
Többet kell befizetni, mint amekkora a helyi bevételnövekedés.
Ingyenesen sportolhatnak a fogyatékkal élők Debrecenben
Ingyenesen sportolhatnak a fogyatékkal élők Debrecenben
A programot az önkormányzat támogatja.
Ami Debrecennek költség, a kicsiknek életmentő
Ami Debrecennek költség, a kicsiknek életmentő
Az elnök szerint a települések kétharmada a szolidaritási hozzájárulás nyertese.
Új szennyvíztisztító is épül Debrecenben
Új szennyvíztisztító is épül Debrecenben
A lakossági és ipari igények miatt magasabb szintre kell emelni a város víziközmű-rendszerét.
Kósa Lajos: Ruszin-Szendi Romulusz nagy csalódás
Kósa Lajos: Ruszin-Szendi Romulusz nagy csalódás
Árulást emleget a debreceni honatya.
Kerékpárút épül Böszörmény és Józsa között
Kerékpárút épül Böszörmény és Józsa között
Hajdúböszörményt Hajdúdoroggal is bicikliúttal kötik össze.
Lelátó épül a pallagi akadémián
Lelátó épül a pallagi akadémián
Kétszáz fő befogadására lesz alkalmas.
Minden debreceni gyerek tanuljon meg úszni!
Minden debreceni gyerek tanuljon meg úszni!
Ez a cél! Ma már több mint ötezren úsznak a városban, de tehetik többen is.
Orvosi díj: rájuk szavazhat Hajdú-Biharban
Orvosi díj: rájuk szavazhat Hajdú-Biharban
Március 31-ig lehet voksolni.
Kidőlt fák, leszakadt ágak Hajdú-Biharban
Kidőlt fák, leszakadt ágak Hajdú-Biharban
A szél miatt sok dolguk volt a tűzoltóknak.
Mechwartos diákok jártak a műszaki karon
Mechwartos diákok jártak a műszaki karon
A Debreceni Egyetem képzési kínálatával ismerkedtek.
Fókuszban a hagyományok a böszörményi konferencián
Fókuszban a hagyományok a böszörményi konferencián
Fontos, hogy a gyerekek megismerjék a népi kultúrát.
Már csak két nap maradt a nagy döntésre
Már csak két nap maradt a nagy döntésre
A Debreceni Egyetem ajánlja magát.
Új labort vettek birtokba a műszakisok
Új labort vettek birtokba a műszakisok
Korszerűbbé válik a debreceni hallgatók képzése.
Új vezető a debreceni sebészeti osztály élén
Új vezető a debreceni sebészeti osztály élén
Tavaly több mint 400 műtétet végeztek.
Malária elleni hatóanyagot fejlesztettek Debrecenben
Malária elleni hatóanyagot fejlesztettek Debrecenben
A kutatók kiemelkedő munkáját díjjal ismerték el.
Ezzel a diplomával azonnal jól fizető állást kapnak
Ezzel a diplomával azonnal jól fizető állást kapnak
A Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartottak diplomaosztót.
Bajnokok egyeteme: ennyi élsportoló nem tévedhet!
Bajnokok egyeteme: ennyi élsportoló nem tévedhet!
Debrecenben mentorprogram is segíti a sportoló hallgatókat.
Új professzorok a Debreceni Egyetemen
Új professzorok a Debreceni Egyetemen
Öten kapták meg a kinevezést.
Elhunyt a debreceni irodalomtörténész
Elhunyt a debreceni irodalomtörténész
Taxner-Tóth Ernőt az egyetem saját halottjának tekinti.
Profi zenei menedzserré is válhatsz Debrecenben!
Profi zenei menedzserré is válhatsz Debrecenben!
Az országban egyedülálló képzést indít a Debreceni Egyetem.
Újabb lépés a biztonságosabb betegellátás felé
Újabb lépés a biztonságosabb betegellátás felé
Új posztoperatív őrzőt adtak át Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nem kellett izgulni, elődöntős a DEAC!
Nem kellett izgulni, elődöntős a DEAC!
Egy percig sem volt kérdés a debreceni siker.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Ami Debrecennek költség, a kicsiknek életmentő
Az elnök szerint a települések kétharmada a szolidaritási hozzájárulás nyertese.
SZJA-bevallás: egy hónap maradt
Kérni kell a papíralapú bevallási tervezet postázását.
Rekord a debreceni pálinkaversenyen
Magyar, román, szlovák és szerb településekről neveztek.
Jövőre belevágnak az új felüljáró építésébe?
Lázár János minisztériuma dirigálja a Vágóhíd utcai beruházást.
A nemzetgazdasági miniszter lemondását követelik
A Mi Hazánk szerint Nagy Márton alkalmatlan posztjára.
Tovább csökken a benzin ára
Jó hír az autósoknak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
BSZC-s diákok, irány Görögország!
BSZC-s diákok, irány Görögország!
A berettyóújfalui tájékoztatón ismertették a lehetőségeket a görög szállodák képviselői.
Csúcsra ért téglási táncművészek
Csúcsra ért téglási táncművészek
Mestert és tanítványát díjazta az önkormányzat a jótékonysági bálon.
Teremtornát rendeznek Hajdúszoboszlón
Teremtornát rendeznek Hajdúszoboszlón
Gyerekek lépnek pályára.
Sikeres, teltházas egészségnap az Aquaticumban
Sikeres, teltházas egészségnap az Aquaticumban
A mozgás, az egészség és feltöltődés jegyében.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés