Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Enyhe, esős időben is jól teleltek a Hortobágy állatai

| 2023. 05. 17. | 12:30:00
A genetikai állomány javítására helyezi a hangsúlyt a Hortobágyi Nonprofit Kft.
Enyhe, esős időben is jól teleltek a Hortobágy állatai
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az elmúlt évben egy rendkívül száraz és a szokásosnál is melegebb nyarat tudhattunk magunk mögött – kezdte Szatmári István, a Hortobágyi Nonprofit Kft. gazdálkodási osztályvezetője, amikor a kihajtás ünnepén leültünk beszélgetni arról, hogy hogyan teleltek át a puszta állatai a mögöttünk lévő, még a télies momentumokat is jószerivel nélkülöző télen. Az évszázados aszály miatt a télire való szokásos szénamennyiségnek mintegy negyedét tudták csak begyűjteni, ezért a téli szálastakarmányt már tavaly nyáron elkezdték felvásárolni.

A tél enyhe és nagyon csapadékos volt, ami az állatok teleltetése szempontjából a legrosszabb. Az almot, hogy a jószágokat szárazon tartsák, folyamatosan frissíteni kellett. Emiatt óriási volt a szalmafelhasználás.

Az aszály után pedig csak nagyon drágán, és nagy nehézségek árán tudták beszerezni az alomnak valót. Ez okozta tehát a legnagyobb problémát, de mint azt Szatmári István hangsúlyozta, sikerült kondícióvesztés nélkül átvészelni a hideg hónapokat. Hozzátette, hogy amikor mínusz 10 fokok és száraz időjárás van, a betegségek sem tudnak könnyen megjelenni. Mindezek miatt nem volt egyszerű a telük. A Hortobágyi Nonprofit Kft. csak őshonos háziállatokat tart. Magyar szürkemarhából 2 ezer 200-as egyedszámmal teleltek át, bivalyból 250, a hortobágyi rackából 1600 egyedük van, és 400 magyar merinó, valamint 250 nóniusz.

A Hortobágyi Nonprofit Kft. gazdálkodási vezetője kitért arra is, hogy a társaságuk nagysága miatt közbeszerzésre kötelezettek, ezért így szerezték be a hiányzó takarmányt és szalmát. A társaságnak egyébként 700 hektár szántója van a takarmánynövények termelésére, és vannak legelőterületeik is, amelyek bizonyos részeit kaszálják.

Igényes a szürke marha is

– Legyen bármennyire is enyhe a tél, a társaságunk egyetlen állata sem telel szabad ég alatt. Több telelőhelyünk van, ahol a jószágok igényeinek megfelelő módon tartjuk őket télen. A szürke marhák egyébként jellemzően nem igénylik a zárt istállózást, jól bírják a szabad tartást. A telelés körülményeire azonban igaz, hogy a magyar szürke marha is igényes, csak elviseli a rosszat is. Úgyhogy jellemzően olyan hodályokban vannak a szürkék, ahol van lehetőségük bemenni az épületbe, valamint van egy külső karám is. A bivalyok sokkal érzékenyebbek a hidegre, ezért azoknak már egy zártabb telelőhely kell. A juhok egész télen zárt hodályokban vannak, ők ki sem jönnek. Ott viszont az a szerencse, hogy tudtunk spórolni az alomfelhasználással, mert az egyes ágazatok között is próbálunk úgy gazdálkodni, hogy vészterhes időkben az egyik ki tudja segíteni a másikat. Például a juhászat a magyar szürke ágazatnak ad át szalmát. Ahhoz képest, hogy nagyon enyhe volt a tél, jellemzően nem volt olyan komoly probléma az állategészségügyben. A száraz hideget mindegyik állat jobban bírja, a bundájuk nem nedvesedik át, komfortosabban érzik magukat. A legrosszabb a nedves, kevéssel fagypont fölötti hőmérsékletű időjárás, az erősen diszkomfortos körülményeket tud teremteni számukra. Ez ellen a folyamatos takarmányozással, száraz szalmával tudunk tenni. És az is nagyon fontos, hogy a szabad ég alatt is tudjanak szárazra feküdni – beszélt az állatok téli elhelyezéséről a szakember, akit az állatok szaporulatáról is kérdeztük. – Ez az idén minimálisan elmaradt a várttól. Úgy 700 borjút vártunk, és 600 körüli lett a vége. Bízunk benne, hogy idén majd jobban fog alakulni. Mivel a szürke marha szaporasági rátájában van évenkénti eltérés, periodicitás, ez normális.

Lehet aszály a nyáron is

Hivatalosan a behajtás az Dömötör-nap, a kihajtása Szent György-nap, viszont a valóság ettől lényegesen eltér, azaz próbálnak alkalmazkodni az adott körülményekhez, az időjáráshoz. Most, hogy változik az éghajlat, a december egy kivételesen nehéz időszak. Jellemzően az év utolsó hónapjában még kevés a csapadék, jó idők járnak, és ameddig csak lehet, kint tartják a legelőkön az állatokat. A behajtási idő tehát decemberre tolódott. A kihajtás egyértelműen a csapadéktól függ. Ebben az évben sok eső esett, ezért később lehetett csak a legelőkre fogni a jószágokat. A sok vizes terület miatt az állatok csak kisebb területen tudnak legelni, valamint a taposásukkal tönkre tehetnék a legelőt, ha a pásztorok nem ügyelnének olyannyira, hogy ez ne következzen be. A be- és kihajtási engedélyt a nemzeti park igazgatóságától kell megkérnie a kft.-nek, hiszen a nemzeti park területén gazdálkodnak.

Ez az év csapadékosan indult, de ez nem zárja ki a nyári nagy aszály lehetőségét. Mindenképpen szükség lenne a májusi-júniusi nevelő esőre.

– Van olyan időszak, amikor ideális az évben a csapadékmennyiség és -eloszlás. Akkor azt mondom, hogy igen, kellene még állat a hortobágyi pusztákra. De amikor aszály van, akkor viszont azt, hogy nem – válaszolta Szatmári István a sokak által és sokszor feltett kérdésre, hogy van-e elég legelő állat a pusztában? – Tavaly a kevesebb állattal könnyebben át tudtuk vészelni a nyarat. A nagy aszály után, ősszel viszont – óriási szerencsénkre – megérkeztek az esők. Emiatt úgy tudtak telelőre menni az állatok, hogy kondíciójukból semmit sem veszítettek. A jövőre nézve, ha igazából óriási ugrásban nem is gondolkodunk egyelőre, a genetikai tenyészetben a minőségjavítást igyekszünk behozni, ebbe az irányba szeretnénk elmozdulni. Ez minden állatfajtára igaz. Bivalyból szeretnénk egy kicsit növelni a populációt. A bivalytenyésztésnél a jó tenyészutánpótlás kialakításánál tartunk. A nagy számok törvénye alapján pedig ha sok tenyésztésre alkalmas borjúból tudunk válogatni, akkor javul az állomány minősége – fogalmazott Szatmári István.

CH

További híreink
Biharkeresztesen összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Biztonságosabb, nyugodtabb környezet.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Nagy volt a riadalom Berettyóújfaluban
Nagy volt a riadalom Berettyóújfaluban
A tűzoltók a Batsányi utcában fojtották el a lángokat.
Fülesbagoly az M4-esen: rendőrök segítettek
Fülesbagoly az M4-esen: rendőrök segítettek
A Hortobágyi madárkórházba szállították.
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Mentő a hajdúszoboszlói balesetnél
Mentő a hajdúszoboszlói balesetnél
Két autó ütközött össze.
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Vissza-visszatért az édességekért.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Hirdetés
Biharkeresztesen összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Biztonságosabb, nyugodtabb környezet.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés