Elfutott a mentők elől egy „eszméletlen” fiatal

| 2023. 10. 07. | 13:19:00
A sziréna hangja hirtelen meggyógyította.
Elfutott a mentők elől egy „eszméletlen” fiatal

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán évtizedek óta fennálló, gyakorlatilag kezelhetetlen próblémára hívja fel a figyelmet: rengeten az indokolatlan mentőhívás. Hecc, telefonbetyárkodás, szándékos megtévesztés – bármi is a mögöttes tartalom, a meggondolatlan emberek biztos, hogy valaki életével játszanak.

Különleges élményben volt része annak a fővárosi esetkocsinak a hét elején, ami csak olyan eseteknél járt a nappalos szolgálatában, ahol nem volt szükség mentőellátásra. Ez persze csak a helyszínen derült ki, hiszen három esetben a bejelentő konkrétan megtévesztette a mentésirányítót, és olyan egészségügyi probléma miatt foglalta le a mentőegységet, amin a sürgősségi kompetenciákkal rendelkező életmentők tudnak legkevésbé segíteni. Egy családi veszekedésnél is jártak, ahol végül is senki nem sérült meg. Egy 20 év körüli “eszméletlen” férfit a közeledő sziréna hangjával sikerült meggyógyítani, aki a jószándékú bejelentőt is hátrahagyva elszaladt a mentő érkezése előtt.
Ugyan bajtársaink megkönnyebbültek, amiért egyik helyszínen sem kellett beavatkozniuk, mégis csalódottan zárták a napot, hiszen más eseteknél talán segíthettek volna. 

– írták.

 

További híreink
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Két bizottsági tagsággal 3 millió lehet keresni képviselőként.
Megalakult a Fidesz frakciója is
Megalakult a Fidesz frakciója is
Az országos listáról bejutottak közül 25-en visszaléptek.
Megalakult a KDNP frakciója
Megalakult a KDNP frakciója
Ismerős nevek a listán.
Oxfordban avatják díszdoktorrá Karikó Katalint
Oxfordban avatják díszdoktorrá Karikó Katalint
Két amerikai egyetemen is díszdoktorai közé választja.
Elhunyt Sebő Ferenc
Elhunyt Sebő Ferenc
A nemzet művésze, Kossuth-díjas énekes 79 éves volt.
Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul.
Újabb fideszes jelezte: nem veszi fel a mandátumát
Újabb fideszes jelezte: nem veszi fel a mandátumát
Bánki Erik szerint rossz üzenetekkel próbálták elérni az embereket.
Negyven éve történt a csernobili atomkatasztrófa
Negyven éve történt a csernobili atomkatasztrófa
A radioaktív felhő Európa jelentős részét elérte.
Orbán Viktor nem ül be a Parlamentbe
Orbán Viktor nem ül be a Parlamentbe
A Fidesz frakciójának vezetője Gulyás Gergely lesz.
Körözték, emiatt lemondott a szegedi Fidesz elnöke
Körözték, emiatt lemondott a szegedi Fidesz elnöke
Közleményt adott ki a párt helyi szervezete.
Bulisorozattal mentenék a Kutyapártot
Bulisorozattal mentenék a Kutyapártot
Összesen 643 millió 853 ezer forintot kell visszafizetniük.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Két bizottsági tagsággal 3 millió lehet keresni képviselőként.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Gazdaság
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Támogatott tartalom
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.