Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egymást érik majd a programok Debrecenben

| 2021. 07. 01. | 20:51:00
Az ország legjelentősebb fesztiválvárosa lesz.
Egymást érik majd a programok Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni Bor-és Jazznapok, Debreceni Virágkarnevál és egy teljesen új programsorozat, az I. Debreceni Ünnepi Játékok több mint száz eseménye kínál majd hangulatos és emlékezetes élményeket. Kijelenthetjük, hogy augusztusban Debrecen előlép, mint az ország legjelentősebb fesztiválvárosa - hangsúlyozta Papp László, Debrecen polgármestere a rendezvényeket beharangozó, a Kölcsey Központban megtartott sajtótájékoztatón.

A jelenlegi helyzetben, reményeink szerint - tette hozzá a városvezető - Debrecen idén már olyan rendezvényeket tud megtartani, amelyek mind az itt élők, mind az ide látogatók számára színvonalas és emlékezetes élményeket garantálnak.

 A programok tervezésekor továbbra is fő szempont a biztonság, az aktuális járványhelyzetnek megfelelő lebonyolítás, így lesznek olyan rendezvények, amelyek csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára látogathatóak. Ilyen rendezvény lesz a Debreceni Bor-és Jazznapok, amely a Békás-tó partján augusztus 5-8 között, 4 színpadon több, mint 61 jazzformáció, 286 magyar muzsikus és közel 60 pincészet borkínálata gondoskodik a hangulatról. Exkluzív bórkóstolók keretében megkóstolhatják majd Debrecen Város Borait, illetve a nyertes pincészetek borászaival is találkozhatunk. A védettségi igazolvány bemutatása kötelező lesz.

Virágkarnevál

Augusztus második felében a rendezvényeknek két meghatározó helyszíne lesz - emelte ki Papp László - a virágkarnevál augusztus 12 és 22-e között "kiköltözik" a Nagyerdőre, míg a város legújabb programsorozatának, a Debreceni Ünnepi Játékoknak augusztus 12 és 20 között a belváros ad otthont. A pandémiás helyzet miatt most a két rendezvény összecsúszott, de terveink szerint jövőre a Debreceni Ünnepi Játékok önálló időszakban jelenik meg a város kulturális életében. Bízom benne, hogy az idei színvonalas és minőségi programkínálat nem csak a helyiek, hanem az ország más tájékán élők számára is kellően vonzó lesz, illetve 2022-től a még nagyobb volumenben, nemzetközi kitekintéssel megvalósított programokkal a világ térképére is sikerül felkerülni - mondta Debrecen polgármestere.
Pósán László, az Országgyűlési Kulturális Bizottságának elnöke arra mutatott rá, hogy egyedül az országban, Debrecenben lesznek nagy nyári fesztiválok, amelynek sorozata már júliusban a Campus Fesztivállal megkezdődik. A parlamenti képviselő szerint ez az élénk és gazdag kulturális élet, illetve a programok is igazolják, hogy Debrecen a kultúra városa, a fesztiválok városa.

10 év összefoglalása

A Debreceni Ünnepi Játékok egy új projekt, ugyanakkor méltó összefoglalása annak a tízéves munkának, amelyet Debrecen kulturális intézményeivel, a Kodály Filharmonikusokkal,  a Csokonai Színházzal és a Főnix Rendezvényszervezővel összefogva végeztünk - hangsúlyozta Vadász Dániel, a Co-Opera társulat alapítója. Az első Debreceni Ünnepi Játékok egy olyan fesztivál, amelyben a klasszikus zene, a színház és az opera egyaránt helyet kapnak. A fesztivál megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága 30 millió forinttal támogatta.
A fesztiváligazgató hozzátette, hogy a programok között igazi csemegéket talál minden zenekedvelő: a könnyed, nyáresti kamarakoncerttől a Virtuózok Kamaraegyüttessel, a Bartók Bélának emléket állító Kékszakállú herceg vára szcenírozott operakoncerten és Boncsér Gergely önálló dalestjén, illetve a 100 éve született Cziffra György előtt tisztelgő hangversenyen át, a 100 közreműködőt felvonultató Hungarikum Gálakoncertig bezárólag. A fesztivál a népzene, az operett, az opera és a magyar nóta köré épülve, sztárfellépőkkel vezet végig minket egész estés utazások keretében a több, mint ezeréves hagyományaink zenei vonatkozásain. A Csíksomlyói Passió augusztus 13-i és a Bánk Bán augusztus 17-i bemutatói Debrecen főterén pedig igazi emelkedett és szentséges alkalmak lesznek, nagy érdeklődés mellett. A zenei producer azt reméli, hogy a régió mértékadó nyári zenei eseménysorozatává válik a Debreceni Ünnepi Játékok. A cél az, hogy a Debrecenben az eddig is meglévő erőforrásokra építkezve, újabb extra lehetőségekkel bővítsék az elkövetkező Debreceni Ünnepi Játékokat, amelyet a Co-Opera társulatának nemzetközi együttműködései lehetővé tesznek.

Hazai művészeti csoportok a menetben

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az idei Debreceni Virágkarnevál tíz napon keresztül a "Kultúra, Közösség, Kapcsolódás” tematikában szerveződnek. A Nagyerdei parkban, az Egyetem téren, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, a Debreceni Vidámparkban várják majd a közönséget. A virágkarnevál főszervezője kiemelte, hogy a hagyományos karneváli felvonulást - a jelenlegi járványügyi helyzetnek megfelelően - idén nem tartják meg, viszont a virágkocsikat augusztus 20-án a nagyerdei körúton, majd 21-én és 22-én a Kossuth téren lehet ingyenesen megtekinteni.
Külföldiek még nem, de a hazai művészeti csoportok legjobbjai lépnek majd fel a város több pontján színvonalas táncprodukciókkal, igazi fesztiváli hangulatot varázsolva majd a nagyérdeműnek.
Bódor Edit szerint a Cseh Sörkert mellett, amelyet védettségi igazolvány nélkül is lehet majd látogatni, nagy érdeklődésre számíthat a X. Galiba Gyermekfesztivál is, amelyet augusztus 15-22. között tartanak meg a Debreceni Kultúrparkban. A családoknak szóló eseményen a nemzeti értékek jegyében, a magyar népmesék rajzfilmsorozatból ismert mesefigurákból, illetve a Hungarikumokból merítenek ihletet a közösségi díszítés résztvevői. Nagyon büszkék vagyunk arra is - hangsúlyozta a szakember - hogy Havasi Balázs, világhírű zeneszerző és zongoraművész "Pure Piano" koncertje a bécsi, berlini, müncheni és new york-i óriási sikert arató bemutatókat követően Debrecenben augusztus 18-án a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon lesz látható.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bondár Anna a nyitókörben kiesett Nagyszombatban
Bondár Anna a nyitókörben kiesett Nagyszombatban
A szoboszlói teniszezőnek most nem volt szerencséje.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Napelemes pályázat: hamarosan indulnak a kifizetések
Rendkívül népszerű volt a kezdeményezés.
Így terveznek Hajdúböszörményben
Milliárdos kerékpárút-fejlesztések szerepelnek az idei büdzsében.
Elfogadták az azonnali fizetésről szóló rendeletet
Ez egy lehetőség, teljesítése nem automatikus.
A hitelbiztosítéki záradékkal terhelt lakásbiztosítás is újraköthető
Érdemes összehasonlítani a meglévő szerződést az új ajánlatokkal.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Richter Gedeon Remény Háza nyílik Bamakóban
Richter Gedeon Remény Háza nyílik Bamakóban
Veszélyeztetett afrikai nőket támogató kezdeményezést karolt fel a Richter.
Az NI harmadik helyezett lett WATCH programjával
Az NI harmadik helyezett lett WATCH programjával
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) nagyszabású díjátadó gálaeseményén díjazták.
Hirdetés
Hirdetés