Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egyelőre nem lesz Debrecenben könyvautomata

| 2020. 01. 17. | 11:45:00
A tárgyalások megrekedtek.
Egyelőre nem lesz Debrecenben könyvautomata
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az önkormányzat az Ifjúsági Házban helyezné el azt az automatát, melyből hordozható könyveket vásárolhatnának a szépirodalom kedvelői, de ez a hely a szervezőknek nem felel meg, így tovább folynak a tárgyalások.

Mint beszámoltunk róla, a Sztalker Csoport 2018 áprilisában, a magyar költészet napján indította útnak kezdeményezésüket. Budapest hét frekventált pontján helyeztek el könyvautomatává alakított italautomatákat, bennük az első öt kiadvánnyal, melyet 990 forintos áron lehetett megvásárolni. A tesztüzem nem várt sikerrel zajlott, az első könyvek a tervezett fél év helyett két hónap alatt elfogytak.

Örömmel jelentették be a szervezők tavaly novemberben, hogy sikeres volt a közösségi finanszírozási kampányuk, így egy-egy automatát helyezhetnek el Debrecenben, Szegeden és Pécsett.

Az akkori információk szerint az anayagi ok elhárult, már csak a területfoglalási engedélyre vártak a cívisvárosban. 

Az ötletgazdáknál érdeklődtünk, hol lesz az automata, milyen művek lesznek benne és megkapták-e a területfoglalási engedélyt. Kérdéseinkkel átirányítottak minket a debreceni önkormányzathoz, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy Vecsei H. Miklós, a Vígszínház társulati tagja, korábbi cívisvárosi színész, a POKET Nonprofit Kft. képviselője kereste meg őket a zsebkönyvautomata elhelyezésének ötletével. Tavaly decemberben a városvezetés tájékoztatta a Kft. gazdasági vezetőjét, hogy az Ifjúsági Ház az a helyszín, ahol meg tudják oldani az őrzést és az áramvételi lehetőség is adott. Érveik között szerepelt az is, hogy az Ifjúsági Ház a belvárosban található, ahol rendszeresen megfordulnak fiatalok és idősek, valamint itt működik az ötszáz fős Rocksuli könnyűzenei iskola.

A tárgyalás megrekedt, mivel a POKET Nonprofit Kft. számára a beltéri elhelyezés nem megfelelő. A városvezetés hangsúlyozza, nem zárkóznak el más helyszíntől, de egyelőre az Ifjúsági Házban tudják biztosítani az automata elhelyezéséhez szükséges megfelelő körülményeket.

[Beillesztett cikk: Hamarosan automatából vásárolhatunk könyvet Debrecenben]

Fogarasi Renáta

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
Hirdetés
Hirdetés
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
A közfoglalkoztatás nem zsákutca, hanem ugródeszka is lehet, ha jól szervezik – bizonyítja a pocsaji modell.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
Hirdetés
Gazdaság
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés