A Debreceni Egyetem több, az egészségügyben dolgozó szakembere is miniszteri kitüntetést vehetett át a Semmelweis-nap alkalmából. Az elismeréseket Kásler Miklós miniszter és Horváth Ildikó államtitkár adta át július 1-én a Pesti Vigadóban.
Batthyány-Strattmann László-díjjal tüntették ki Méhes Gábor egyetemi tanárt, a Klinikai Központ Pathologiájának vezetőjét, az Általános Orvostudományi Kar Pathologiai Intézet igazgatóját kiemelkedő diagnosztikai tevékenysége, példaértékű egyetemi vezetői és nemzetközi jelentőségű szakmai munkája, valamint lelkiismeretes közéleti tevékenysége elismeréseként.
Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Árkosy Péter főorvos, az Onkológiai Klinika megbízott igazgatója kiemelkedő, több éven át nyújtott magas szintű és lelkiismeretes gyógyító munkájáért.
Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjban részesült Dézsi Zoltán, a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztályának főorvosa.
Miniszteri Elismerő Oklevéllel ismerték el Kissné Ary Szilviát, aki 1995 óta dolgozik a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban, és 2001-től vezeti a debreceni védőnői szolgálatot. Személyesen vett részt a látogatási rend és a védőnői gondozás minőségi rendszerének kidolgozásában, a városi szolgálat egységes informatikai rendszerének telepítésében.
Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztálya (KAITO) is. A díjat Károlyi Mária részlegvezető főorvos vette át Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkártól.
A KAITO munkaközösségét mintegy 40 orvos és 145 egészségügyi szakdolgozó és egészségügyi dolgozó alkotja. Jellemző rájuk a magas szintű felkészültség és igényesség, nyitottak a szakmai fejlődésre és az innovációra, amivel nagymértékben hozzájárulnak az intézet minőségi betegellátásához és hatékony működéséhez. Mindennapos erőfeszítéseiért, kiemelkedő szakmai munkájáért a közösség méltó az elismerésre – fogalmaznak a felterjesztésben.
Helyi informatikusok alkották meg azt az internetes felületet, amelyen keresztül a városi levegő, a víz, a talaj és a biodiverzitás adatait is követhetjük.