Hirdetés
Debrecenben a hulladékból is értéket gyártanak
| 2017. 02. 15. | 13:44:00
Húsz új munkahely jött létre a cívisvárosban.

Energocell üveghabgranulátum-gyártó üzemet adtak át szerdán Debrecenben, a húsz embert foglalkoztató üzemben évente 12-13 ezer tonna hulladék-üveget dolgoznak fel, és alakítanak át magas hőfokon habosított szigetelő anyaggá - mondta az átadáson Kőszegi Dániel, a debreceni Daniella Ipari Park Kft. ügyvezetője.
Hozzátette: terveik szerint 3-4 éven belül már hatvan embernek ad munkát a Közép-Kelet-Európában egyedüli üzem, és évi 40-50 ezer tonna üveget is fel tudnak majd dolgozni a kizárólag magyar technológiával felszerelt gyárban.
V. Német Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért is felelős államtitkára elmondta: a települési hulladék mintegy 3 százaléka üveg, az országban évente 76 ezer tonna üveg a hulladéklerakókban végzi.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

Két autó ütközött a 33-ason
Debrecen közelében történt a baleset.

Enyhítették a maszkviselés szabályait Debrecenben
Az orrot és szájat eltakaró maszk kötelező használatát január 6-án vezették be.

Utolsó utca, utolsó ház – a Méliuszban
Író-olvasó találkozó Debrecenben.

Új tüdőszűrő állomás Debrecenben
A világ egyik legkorszerűbb készülékével dolgoznak a szakemberek.

Gripenek húznak el Debrecen felett
Nagyobb zaj- és hanghatásra kell számítani.

Parkolási kisokos: kék és sárga zóna
A Nagyerdőt is érinti az új rendszer.

Baleset miatt szakaszosan közlekedik a villamos Debrecenben
Közleményt adott ki a DKV.

Szabadulhat a tömegmészárlást tervező miskolci fiú
Jelenleg a Debreceni Javítóintézetben tölti büntetését.

„A fél debreceni Fideszt innen fizetik ki kamu állásokkal”
Hadházy László helyi forrásaira hivatkozva állítja ezt.

Debreceni egyetemista az ország legjobb kuvasztenyésztője
A kuvasz nem divatkutya, de a legszebb és a legjobb családbarát – állítja a joghallgató.

Karambol Felsőjózsán
A Sillye Gábor utcába tűzoltó és mentő is érkezett.

Meghódította Debrecent a Magyar Nemzeti Cirkusz
A világon egyedülálló produkciókkal tűzdelt műsorfolyamot hoztak Richter Józsefék.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?

Megújul a Hortobágy gyöngyszeme
650 millió forintos fejlesztés kezdődik.

Húsvéti mérleg: 450 ittas sofőrt szűrtek ki
Négy napig ellenőrizték a közlekedőket.
Gazdaság
Használtautó-piac: kiugró forgalommal indult a tavasz
Az Opel a legnépszerűbb márka.
Meghosszabbították a bölcsődei támogatási programot
Bővítették az adható támogatások mértékét is.
Nyugdíj: a nők több változtatást is szeretnének
A legtöbben a tanulmányi időket szeretnék beszámíttatni.
Miniszter: a sertések is „vírusgyárakká” válhatnak
Rábapordány: 875 szarvasmarhát kellett leölni ragadós száj- és körömfájás miatt.
Nyomoznak, hogyan „ugorhatott” a vírus ekkorát
A rábapordányi telepen 875 állatot kellett leölni.
Komádiban ismét lecsapott a madárinfluenza
Megkezdték az állomány felszámolását.
Hirdetés
Támogatott tartalom

Parkolási kisokos: kék és sárga zóna
A Nagyerdőt is érinti az új rendszer.

Munkácsy remekművei és családi élmények Hajdúszoboszlón
Színes programok a Húsvéti parkban.

A jövő mérnökeit időben kell érzékelni!
A Sensirion Hungary Kft. is ott volt a Debreceni Egyetem állásbörzéjén.

Óriási plüssmackó 99%-os kedvezménnyel?
Nem, ez még valami annál is jobb!
Programok
Hirdetés
Hirdetés