Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Beszélni kell a tócóskertiekkel a templomról!

| 2018. 07. 12. | 22:35:00
Cikkünk a debreceni közgyűlésen is téma volt, s az egyház képviselőinek érvelni kell a helyiek előtt.
Beszélni kell a tócóskertiekkel a templomról!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újra ingyenes hasznosításba adta Debrecen a Hajdúdorogi Főegyházmegyének azt a tócóskerti földdarabot, amit 2010-ben egyszer már elkértek templom és közösségi ház építésére a görögkatolikusok, de akkor nem jutott forrás a beruházásra. A debreceni közgyűlés július 12-i döntésével megint megkapták és immár egy 42 építész fantáziát megmozgató tervpályázaton is túl vannak. Papp László (Fidesz–KDNP) polgármester pedig úgy tudja, a pénz is rendelkezésre áll az építkezésre.

Cikkünk nyomán viszont a helyi ellenzék eléggé rászállt a témára a közgyűlésen.

S végül Varga Zoltán (DK) módosító javaslatát beépítve azzal fogadták el az előterjesztést a debreceni képviselők, hogy az egyháznak lakossági fórumon kell rokonszenvesebbé tenni azt a templomtervet, ami a városi főépítésznél kiverte a biztosítékot.

Ráerőltetni nem helyes

A majdan Szentháromság nevet viselő templomról, a tervpályázatról, China Tibor különvéleményéről és a Magyar Építész Kamara delegálta Benczúr László építészmérnök ellenérzéseiről ebben a cikkben írtunk. Az ellenzéki képviselők érezve, hogy az ügy kedvező alkalmat teremt a senki által meg nem hallgatott tócoskertiek megvédésére, nem vonakodtak „ostrom alá venni” a polgármestert.

[Beillesztett cikk: A templom, amit nem akar a főépítész, s nem csak ő]

Előbb Csikai József (Jobbik) kérdezte, hogy az építkezés miatt le kell-e mondani a Derék utcai szervizúti parkolókról (nem), illetve az említett két építész igen kritikus szakmai véleménye változtathat-e érdemben a terveken. Utóbbira China Tibor úgy válaszolt, az egyeztetés még folyik.

Varga Zoltán „tudomásul veszi, hogy a városvezetésnek fontos az egyházak szerepe, de fontos-e az ott lakók véleménye, volt-e civil egyeztetés?” Hozzátette, „információi szerint a lakók tiltakoznak a beruházás ellen”. Későbbi hozzászólásában pedig kijelentette: a szakmára felülről ráerőltetett beruházásokat nem tartja helyesnek,

ha pedig egy közösségi tér nem bírja a környezete bizalmát, akaratát, akkor soha nem is fog szervesülni.

Azzal is gyomrozta a tudhatóan görögkatolikus Papp Lászlót, hogy nem szeretné, ha csak a gyanú árnyéka is felvetődne, miszerint a polgármester emiatt kedvezne a Hajdúdorogi Főegyházmegyének (az érintett ezt övön aluli ütésként értelmezte és visszautasította).

A bíráló bizottságban helyet kapó építészek tetszését sem nyerte el a tervpályázat nyertes elképzelése

Madarasi István (MSZP) a kérdése alapján azt érezte visszásnak, hogy országos tervpályázat esetében (mint ez) Debrecennek nagyvárosként sincs ráhatása, milyen középületet emeljenek a területén. Mit tehet akkor? 

Ágoston Tibor (független) azt húzta alá, hogy „templompártiként” előkészítetlennek érzi a tócoskerti terveket (a polgármester határozottan cáfolta), míg Gondola Zsolt (Civil Fórum) párbeszédet sürgetett az egyház, az önkormányzat és a lakók között. Azt javasolta, térjenek vissza az előterjesztére szeptemberben, addig meg derüljön ki, mennyien is tiltakoznának a görögkatolikus elképzelések ellen.

Mazsu János (Fidesz–KDNP) sok csúsztatást érzett a hosszas közgyűlési vitában, bár részletekbe nem ment bele. Mindössze Debrecen főbírainak évszázados elvét ajánlotta társai figyelmébe, vagyis azt, hogy „Debrecen templomtól, temetőtől helyet meg nem tagad.”

Amit a polgármester nem tesz

Papp László leszögezte: semmilyen esztétikai kérdésben nem kíván vitát folytatni, hiszen arra a tervtanács szakmai szempontok alapján hivatott. – Nekem nem kell minősítenem egy tervtanácsi eljárást, szerintem ez így helyes – fűzte hozzá.

Papp László végül Varga Zoltán „övön aluli ütése” ellenére befogadta annak módosító javaslatát (Fotó: Fogarasi Renáta)

Általánosságban elmondta, jó törekvésnek tartja az egyházi fejlesztéseket, a városnak pedig a maga eszközeivel („semleges alapon pozitív hozzáállással”) támogatni kell azokat.

A konkrét ügyről szólva kijelentette, az egyháznak egyeztetnie szükséges a környéken élőkkel, megértetni velük a fejlesztés fontosságát. Ebben a folyamatban – szükség esetén – az önkormányzat közreműködik, ha pedig őt magát keresik meg a tócóskertiek ellenvéleménnyel, „állok rendelkezésre”. Emlékeztetett, néhány évvel ezelőtt a lakótelepi római katolikus templom ellen szintén volt tiltakozás, ma meg már senkit nem zavar.

Ratalics László

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Kidőlt fák maradtak a zivatar után Debrecenben
Kidőlt fák maradtak a zivatar után Debrecenben
A viharos időjárás rengeteg munkát ad a tűzoltóknak.
Harminc debreceni egészségügyist ismertek el
Harminc debreceni egészségügyist ismertek el
Átadták a klinikai főorvosi címeket is.
Melyek Debrecen legszebb konyhakertjei?
Melyek Debrecen legszebb konyhakertjei?
Cél, hogy elismerjék a kertművelők munkáját.
Pajna Zoltánék szövetséget kötöttek
Pajna Zoltánék szövetséget kötöttek
A debreceni politikus számolt be erről.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
Debrecen több pontján is borul a közlekedési rend
Debrecen több pontján is borul a közlekedési rend
Terelőjáratok, kimaradó megállók - érdemes utazás előtt tájékozódni.
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.
Egyetem tér: a többség árnyékos parkot szeretne
Egyetem tér: a többség árnyékos parkot szeretne
A debreceniek fontosnak tartják a felújítást.
Életet mentett a debreceni törzsőrmester
Életet mentett a debreceni törzsőrmester
Egy társasházhoz riasztották a rendőröket.
Munkagödrök miatt bosszankodnak az Akadémiakertben és a Ligetben
Munkagödrök miatt bosszankodnak az Akadémiakertben és a Ligetben
Több debreceni városrészben végez hálózatfejlesztést az egyik telekommunikációs cég.
Hirdetés
Hirdetés
Nincs ok pánikra Hajdúszoboszlón
Nincs ok pánikra Hajdúszoboszlón
Az ivóvíz biztonsággal fogyasztható.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Indul a kórházi fertőzések átlátható mérése
Indul a kórházi fertőzések átlátható mérése
Érthetően, összehasonlítható módon fogják tájékoztatni a lakosságot.
Kidőlt fák maradtak a zivatar után Debrecenben
Kidőlt fák maradtak a zivatar után Debrecenben
A viharos időjárás rengeteg munkát ad a tűzoltóknak.
Gazdaság
Utak minden irányban: Püspökladány fejlesztéseket remél
Hat utcában dolgoznak jelenleg, és a megmaradó források akár újabb építkezéseket is lehetővé tehetnek.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.
Megvan a NAV új elnöke
Több évtizedes szakmai tapasztalata van.
Támogatott tartalom
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Ismét berobban a nyár a fürdővárosban.
A magyar nők java magára marad a menopauzával
A magyar nők java magára marad a menopauzával
Ez derül ki a Richter Gedeon Zrt. nemzetközi kutatásából.