Veres Tibor pusztakezes Európa-bajnok a vendégünk

Veres Tibor néhány hónap alatt ért fel a pusztakezes ökölvívás európai csúcsára: decemberben egy fővárosi gálán angol ellenfelét legyőzve megszerezte az Európa-bajnoki címet. Ennek apropóján láttuk vendégül a Cívishír szerkesztőségében karácsony előtt.

A 23 éves fiatalember az igazán díszes kontinensbajnoki serleggel érkezett – kínáltuk sörrel, borral, pálinkával, kólával, de csak szénsavmentes ásványvizet kért, mondván, az egészséges életmód híve. Erről később még kifaggatjuk, de először arra kérjük az újdonsült Európa-bajnokot, hogy meséljen a kezdetekről, hogyan vált belőle küzdősportos.

– Mondhatni, hogy családi örökség, hiszen a nagypapám ökölvívó volt, később pedig édesapám is bokszolt, bár ő nem versenyszerűen, inkább csak hobbiszinten űzte. Ebben a családban én sem lehettem más, mint ökölvívó. Már egészen kis koromban is arról álmodtam, hogy bokszoló leszek. Akkoriban Hajdúsámsonban laktunk, ahol lehetőségem lett volna még focizni vagy sakkozni, de inkább a bokszot választottam

– idézi fel a kezdeteket Veres Tibor, aki hatévesen a Máté Attila nevével fémjelzett Harangi SE-ben kezdte pályafutását, ahonnan magyar bajnokok egész sora nőtt ki. Ki ne ismerné például sportberkekben az Európa-bajnoki bronzérmes, kétszeres olimpikon Varga Miklós nevét?

Tibor tehát egy jó szakmai műhelyben sajátította el az ökölvívás alapjait, majd – meséli – a család visszaköltözött a megyeszékhelyre, ő pedig a DVSC-nél folytatta. Debreceni karrierje kérészéletűnek bizonyult. Azt mondja, nem érezte a bizalmat, nem látta a fejlődés lehetőségét, mire nagy fába vágta a fejszéjét: Budapestre költözött. Erdei Zsolt korábbi amatőr és profi világbajnok klubjánál már megtalálta a számítását. 

– A Madárfészeknél kezdett felfelé ívelni a pályafutásom, mind fizikailag, mind pedig szakmailag sokat fejlődtem, majd jött a válogatottság. Ifjúsági Eb-n ötödik helyig, a világbajnokságon a legjobb tizenhatig jutottam. Nyertem két magyar bajnokságot is nehézsúlyban 

– sorolja sikereit a „vasököl”, akivel rögtön rátértünk arra, hogy a klasszikus ökölvívástól a K1-ben és a kickbokszban tett rövid kitérő vezetett el a pusztakezes műfajig. A váltást egy autóbaleset következményeként, kényszerűségből lépte meg.

– 2021-ben súlyos autóbalesetet szenvedtem Debrecenben, a Határ úton – eltört a kulcscsontom, sérült a két kezem és a medencecsontom is. Fél évig alig tudtam mozdulni is. Visszatérésem után már nem tudtam azt az edzésmunkát végezni, amit az ökölvívásban az élvonal, a válogatottság megkövetel, ezért előbb kickbokszolni kezdtem, majd K1-ezni. Mindkettőben magyar bajnokságokat nyertem, de egyik sem fogott meg annyira, mint az ökölvívás. A pusztakezes bunyót akkor már nagy népszerűség övezte a tengerentúlon, gondoltam, ez nekem is menne, hiszen minden képességem megvan hozzá és a vívóstílusomhoz is passzol 

– így játszott a gondolattal Veres Tibor, akinek kapóra jött, hogy Rácz Félix, a hazai Don King Magyarországra importálta a pusztakezes ökölvívást. 2024-ben megalakult a Magyar Pusztakezes Szövetség, így a boksz ezen műfaja hazai viszonylatban is engedélyezett, legális, szankcionált és szabályozott sportággá vált.

A pusztakezes bunyó hallatán egy laikus a kocsmai verekedésre asszociál – vetettük fel Tibornak, de szerinte szó sincs erről, hiszen míg a kocsmai bunyót azok vívják, akik „erősre” itták magukat, addig a ringben élsportolók mérik össze tudásukat, teljesen legális, szigorúan szabályozott keretek között. Általában ökölvívó vagy ketrecharcos múlttal érkeznek ide a versenyzők. Az ökölvívás szabályai a mérvadók, vagyis nincs földharc, mint a ketrecharcban, de nincs rúgás vagy könyökölés sem, mint a K1-ben vagy thaibokszban.

– Ahogy kesztyű híján könnyebb találni, úgy nehezebb védekezni is. Nem lehet például kettős fedezékbe menekülni, inkább elhajlással kell az ütések elől kitérni. Sokkal nagyobb az esély a kiütésre: egy tiszta, pontos találat után ez általában megtörténik 

– foglalta össze az újdonsült Európa-bajnok tömören, hogy miben más a pusztakezes bunyó, mint a klasszikus. Azt fűzi hozzá: ez sallangmentes ökölvívás, olyan, mintha visszatértünk volna az ókorba. Ezzel arra utalt, hogy az ókori olimpiai játékokon puszta kézzel vívták, mégpedig kiütésig – vagy az egyik fél feladásáig – az ökölvívó-mérkőzéseket, a nézők által határolt kör alakú placcon vagy az amfiteátrumban. Ennek jegyében a pusztakezes szorító nem négyzet, hanem kör alakú.

Tibortól megtudjuk, hogy a felkészülés során a kéz erősítése kap a legnagyobb hangsúlyt. Ha ugyanis az megsérül, akkor harcképtelenné válik a bunyós. Felszakadt szemhéjjal még lehet bokszolni, de sérült kézzel nem.

– Aki madárcsontú, annak nincs keresnivalója itt 

– jegyzi meg Tibor, és köszöni szépen a genetika istenének, hogy kemény csontokat kapott, mert bizony ökölvívók még bandázsban és kesztyűben is gyakran szenvednek súlyos kézsérülést. 

– Pontosan kell ütni, és jó helyre. Ha például homlokot találsz, akkor azonnal eltörhet a kezed, de az is nagyon tud fájni, ha a könyököt találod telibe felütéskor. A jó genetika önmagában még kevés, nagyon sokat kell edzeni kézfejre és a bütykökre. Én egy éve már csak puszta kézzel zsákolok, és ököllel nyomom a fekvőtámaszt

– avat be a pusztakezes ökölvívás és a felkészülése rejtelmeibe Veres Tibor. Felvetjük neki: az eddig hallottak arra engednek következtetni, hogy a technikásabb ökölvívók jobban érvényesülnek a pusztakezes szakágban, de Tibor azt válaszolja, nem feltétlenül.

– Egy technikás ökölvívóból lehet nagyon jó pusztakezes, de nagyon rossz is. Ha nincs vére, akkor hiába kezd el vívni, egy erőszakos, rámenős bunyóssal szemben nincs esélye. A pusztakezesben az érvényesül, aki ügyes, jól mozog, de ha nyomást helyeznek rá, akkor is feltalálja magát

–  vázolja fel nekünk az Európa-bajnok, hogy milyen az ideális pusztakezes. Magáról azt mondja, kellemetlen stílusú az ellenfelek számára, mert sokat hajolgat, kézfejjel védi az ütéseket, de ha kell, brusztolni is tud. Csónakmozgású – fogalmaz, ami annyit tesz bunyós szaknyelven, hogy ki-be jár az ütőtávon.

Szóba hozzuk a sérüléseket, mire Tibor feleleveníti, hogy első ellenfelét, egy ukrán versenyzőt a kórházba küldte.

– Minden mérkőzés előtt felelősségnyilatkozatot írunk alá, szóval aki szorítóba lép, tisztában van a lehetséges következményekkel 

– zárja rövidre a bajnok, de nem hagyjuk annyiban ezt a kérdést, azt tudakoljuk, mit érez a meccsek előtt.

–  Természetesen van bennem izgalom és félsz; aki azt mondja, hogy nincs, az hazudik. Én mindent megteszek azért, hogy megfelelő fizikai és mentális állapotban lépjek szorítóba, ezért járok például sportpszichológushoz is.

Mindennek meg is van az eredménye: Veres Tibor első címmérkőzése mindössze öt másodpercig tartott. Az angol Tommy Gifford ugyanis már az első balegyenestől padlót fogott, és nem is tudta folytatni a meccset. Később kiderült, eltört az orra és három helyen is felszakadt a szemöldöke.

Most még az ünneplésé a szerep, de hamarosan újra edzésbe kell állnia, az Európa-bajnoki címért ugyanis sorban állnak a kihívók. Tibor szerint az első negyedév végén már összejöhet az első címvédő találkozó.

Mesterének az MMA-s és kickbokszos múltú Lokodi Attilát nevezi meg, nála edz a Domb utcai teremben. Sokat segít a felkészülésben barátja, Zilahi Ádám, aki még pusztakezes szpáringot is vállal vele.

– Ádám olyan, mint egy kaméleon. Mindig feltérképezzük a soros ellenfelet, ő pedig azonnal felveszi a stílusát. Így amikor a mérkőzésen szorítóba lépek, már tudom, mire számíthatok a riválistól 

– meséli széles mosollyal az arcán Veres Tibor, aki súlyzós edzést is végez, de csak mértékkel, hiszen az merevíti, ezért nagyon sokat kell nyújtani utána. A felkészülésében az ütőerőre, a robbanékonyságra, a gyorsaságra helyezi a hangsúlyt.

Bár előbb az Európa-bajnoki címét kell megvédenie, Tibor már arról álmodozik, hogy belátható időn belül a világbajnoki címet is megszerzi. A távolabbi jövőt firtató kérdésünkre kifejti: az Egyesült Államokban a Conor McGregor korábbi ketrecharcos világbajnok nevével fémjelzett Bare Knuckle Fighting Championships (BKFC) nevű szervezet égisze alatt meccselnek a világ legjobb pusztakezes bunyósai, és szeretne egyszer közéjük tartozni, bár tudja, hogy ahhoz még sokat kell fejlődnie. Az már a profizmust jelentené számára, most ugyanis csak félprofi – a sport mellett biztonsági őrként dolgozik Debrecenben.

Jelenleg 105 kilós testúllyal a nehézsúlyban érdekelt, de feltett szándéka, hogy 2026-ban „belefogy” a cirkálósúlyba (93 kg), ami a 189 centis magasságához jobban passzol – gondolja.

Nagymamája töltött káposztájából mindig háromszor szed, mert annak nem tud ellenállni, de ezt leszámítva speciális étrendet követ – mondja, amikor az élsportolók számára különösen fontos táplálkozásáról kérdezzük.

Szemetet egyáltalán nem eszem! – jelenti ki határozottan, utalva a gyorséttermi hamburgerekre, sült krumplikra és cukros üdítőkre. Ebédre általában marhahúst eszik, mert attól erősnek érzi magát, este pedig többnyire halat vagy csirkét fogyaszt salátával, azaz rostokban és fehérjében dús ételeket. A napi két-három edzést máskülönben nem lehetne bírni – mondja. Hozzáteszi még, hogy alkohollal egyáltalán nem él, mert míg másokat feldob, addig őt lehúzza. Egy pohár pálinka vagy Unicum után már csukódik le a szeme. 

– Amikor tinédzserként elmentünk bulizni a barátokkal, akkor az ital hatására ők tomboltak, én pedig ásítoztam. Már akkor rájöttem, hogy az alkoholt nem nekem találták ki. Könnyű volt megszabadulni tőle, mert egyébként nem is szeretem. Anélkül is boldog és vidám tudok lenni társaságban.

A kőkemény edzésmunka és mérkőzések után valahogy csak ki kell ereszteni a gőzt – vetjük fel, mire Tibor azt mondja: számára megteszi ezt egy kirándulás vagy játék és hosszú séta a kutyáival.

Sztereotípiáink hálójában nagyot nézünk, amikor kiderül, hogy az izmos, tetovált, pusztakezes Európa-bajnok három tacskó gazdája. 

– Mindegy nekem, milyen fajta vagy éppen mekkora méretű egy kutya. Korábban egy amerikai bulldogom volt, de szegényt megmérgezték. Szerintem a szomszéd tette, mert idegesítette az ugatása, csak éppen nincs rá bizonyítékom. A bulldog örökébe léptek a tacskók, imádnivalók. Külön ágyuk van, de természetesen jobban szeretnek köztünk aludni. A nagy sétákkal gondoskodom róla, hogy estére már elfáradjanak

– mesél kistestű kedvenceiről Veres Tibor, aki a Jézuskától nem kért semmit, mert a párjától a szürke hétköznapokon is mindent megkap – válaszolja.

Azzal zárjuk a beszélgetést, hogy most, az ünnepek alatt a testi-lelki ellazulás tölti ki a napjait, januártól ugyanis ismét a kőkemény edzésmunka kerül terítékre a nagymama finomságai helyett.

Cs. Bereczki Attila