Melyek Debrecen legszebb konyhakertjei?

A debreceni önkormányzat csatlakozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz. Várják minden konyhakerttel rendelkező magánszemély és közösség jelentkezését. A nevezési határidő 2026. július 15.
A program célja, hogy elismerje a kertművelők munkáját, és ezzel arra ösztönözze a lakosságot, hogy saját, rokonai vagy barátai udvarán, kertjében konyhakertet alakítson ki, gondozza azt, és minél több zöldséget, gyümölcsöt, fűszer- és gyógynövényt termesszen maga és családja számára - áll az önkormáényzat közleményében.
Kifejtik, a program 2026-os témája „A bio szerek éve”. Ennek keretében a szervezők arra is kíváncsiak, hogy a kertművelők milyen, kereskedelmi forgalomban kapható biokészítményeket használnak a kártevők elleni védekezéshez, valamint a talaj állapotának és a termés minőségének javításához.
A versenyre saját vagy bérelt földterületen, valamint balkonon kialakított konyhakertekkel is lehet jelentkezni. A nevezők több kategóriában, egyebek mellett mini-, normál-, közösségi és zártkerti kertekkel pályázhatnak. Egy kertművelő több kertet is nevezhet, ebben az esetben minden kerthez külön jelentkezési lapot szükséges kitölteni.
A nevezett kerteket szakmai zsűri értékeli. A jelentkezési lap ide kattintva elérhető!











































