Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A régiókutatásra fókuszálnak Debrecenben

| 2022. 04. 26. | 16:10:00
A nemzetközi konferencián több mint 50 tudományos előadás hangzott el.
A régiókutatásra fókuszálnak Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A térségben végzett elsősorban humán- és társadalomtudományokkal, valamint gazdaság- és jogtudományokkal összefüggő kutatásaik eredményeit mutatták be szakemberek április 22-én pénteken a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán.

A X. Interdiszciplinaritás a régiókutatásban című nemzetközi konferencián összesen 52 tudományos előadást tartottak, melyek mindegyike valamilyen módon régiónkról szólt.

Az egyik előadó, Szálkai Tamás, a konferenciasorozatot 2010-ben elindító Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának főlevéltárosa hangsúlyozta, hogy három egykori törvényhatóság: Bihar és Hajdú megyék, valamint Debrecen történeti iratait őrzik. Intézményük a régió kutatásában szorosan együttműködik a Debreceni Egyetemmel (DE).

Dajnoki Krisztina, a DE Gazdaságtudományi Kar (GTK) Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet igazgatója, a rendezvény Szervezőbizottságának elnöke hozzátette: a GTK 2017-ben átvette a régiókutatás konferencia szervezését a levéltártól, és a korábban ezekről készült köteteket tudományos folyóirattá alakították át. Az így született Régiókutatás Szemle kiemelten támogatja a DE kutatói utánpótlás-képzését azzal, hogy doktoranduszok és fiatal kutatók tanulmányait megjelenteti, az interdiszciplinaritás jegyében nem csak gazdálkodás- és szervezéstudományi témakörben.

- A Régiókutatás Szemle az elmúlt években jelentős fejlődésen ment át, egyike lett annak az öt tudományos kiadványnak, amely a GTK honlapján keresztül is elérhető – ismertette Pető Károly, a DE GTK dékánja.

Balázs Ákos, a DE GTK Lifelong Learning kihelyezett tanszék vezetője, a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet elnöke a felnőttképzés közelmúltjáról és korszerűsítési lehetőségeiről beszélt.

Póser Zoltán, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ ügyvezetője Debrecen gazdasági fejlesztéséről és az ezen sikerek mögött meghúzódó koncepcióról tartott előadást.

Erdey László, a DE GTK Közgazdaságtan és Világgazdaságtan Intézet igazgatója Regionális konfliktusok, erőszak és gazdasági fejlődés című előadásában arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyos történelmi korszakokban gyakoribbá váló agresszió nem az emberrel veleszületett tulajdonság.

A konferencián elhangzott előadásokat rezümé kötetbe rendezték a szervezők, amely innen is letölthető.

 

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Fehér köpenybe bújtak a diákok Debrecenben
Fehér köpenybe bújtak a diákok Debrecenben
Az ország különböző pontjairól érkeztek az általános iskolások.
Súlyos baleset Debrecenben, a BMW-körúton
Súlyos baleset Debrecenben, a BMW-körúton
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Hármas karambol Debrecenben
Hármas karambol Debrecenben
Az István úton történt a baleset.
Középpontban a jövő kardiológiája Debrecenben
Középpontban a jövő kardiológiája Debrecenben
Négynapos konferencián cserélnek eszmét a szakmai képviselői.
Biztos szakmai tudást ad a debreceni iskola
Biztos szakmai tudást ad a debreceni iskola
Karrierhetet tartanak az intézményben.
Nemes felajánlás a debreceni alapítványnak
Nemes felajánlás a debreceni alapítványnak
Az egyetem egykori sajtófőnökének személyes hagyatékából adtak támogatás.
Tavaszias idővel búcsúzik a február
Tavaszias idővel búcsúzik a február
Mindenhol tíz fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Debrecenben megfér Mága Zoltán és a hardcore techno
Debrecenben megfér Mága Zoltán és a hardcore techno
Elfogadta a 304 milliárdos költségvetési tervezetet a közgyűlés.
Debrecennek 1600 új kollégiumi férőhelyet ígér a kormány
Debrecennek 1600 új kollégiumi férőhelyet ígér a kormány
A jelenlegi mintegy 46 ezer férőhelyet 2030-ig 50 százalékkal kell bővíteni – írta a miniszter.
Középpontban a jövő kardiológiája Debrecenben
Középpontban a jövő kardiológiája Debrecenben
Négynapos konferencián cserélnek eszmét a szakmai képviselői.
Nemes felajánlás a debreceni alapítványnak
Nemes felajánlás a debreceni alapítványnak
Az egyetem egykori sajtófőnökének személyes hagyatékából adtak támogatás.
Debrecennek 1600 új kollégiumi férőhelyet ígér a kormány
Debrecennek 1600 új kollégiumi férőhelyet ígér a kormány
A jelenlegi mintegy 46 ezer férőhelyet 2030-ig 50 százalékkal kell bővíteni – írta a miniszter.
Fejlesztik a súlyos betegek ellátását Debrecenben
Fejlesztik a súlyos betegek ellátását Debrecenben
Beszámoltak a mintegy 200 millió forintos beruházás részleteiről.
Kitüntették a KSH elnökét, volt debreceni egyetemistát
Kitüntették a KSH elnökét, volt debreceni egyetemistát
Rangos akadémiai kitüntetést vehetett át.
Kövér László Debrecenben: már a kudarc is más
Kövér László Debrecenben: már a kudarc is más
A beletörődés kultúráját felváltotta a remény – fogalmazott.
Elmarad a Debrecen Maraton
Elmarad a Debrecen Maraton
Visszautalják a nevezési díjakat.
Csúcson a Debreceni Egyetem gazdasági ereje
Csúcson a Debreceni Egyetem gazdasági ereje
Az egyetemi polgárság létszáma elérte az 52 400-at. +Videó
DEAL és közös munka a debreceni könnyűzenéért
DEAL és közös munka a debreceni könnyűzenéért
A nagy intézmények mellett a kis közösségek együttműködése is fontos.
Szociális dolgozók bére emelkedik Debrecenben
Szociális dolgozók bére emelkedik Debrecenben
Gondoskodáspolitikai célokról beszélt Széles Diána.
Kiváló gyógyítókat díjaztak Debrecenben
Kiváló gyógyítókat díjaztak Debrecenben
Február 19-e a magyar ápolók napja.
Összetartozás: fáklyákkal vonultak Debrecenben
Összetartozás: fáklyákkal vonultak Debrecenben
Az első fáklyás felvonulást 2001-ben tartották.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kötelező munkát adni a gyermekvédelmis fiataloknak
Kötelező munkát adni a gyermekvédelmis fiataloknak
Bizonyos állami cégeknél azonnal elhelyezkedhetnek.
Hirdetés
Hirdetés
Új dízelvezeték épül Magyarország és Szerbia között
Új dízelvezeték épül Magyarország és Szerbia között
Nehéz helyzetben derül ki, hogy ki kire számíthat –mondta Szijjártó.
Hirdetés
Hirdetés
Kevesebb születés és halálozás, több esküvő
Kevesebb születés és halálozás, több esküvő
Megérkezett a KSH legfrissebb jelentése.
Hirdetés
Hirdetés
Magyarokról neveztek el három égitestet
Magyarokról neveztek el három égitestet
Sárneczky Krisztián 2005 és 2007 között azonosította a most elnevezett kisbolygókat.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Beruházások és pénzügyi fegyelem Bárándon
Kovács Miklós polgármester a fejlesztésekről, pályázatokról és a költségvetési kihívásokról.
Harmincegy nagyobb útjavítás Debrecenben
Tizenegy utca kapna aszfaltutat 2026-ban.
Rezsistop: érkeznek a gázszámlák
Előfordulhat, hogy a csekkek torlódnak.
Belekukkantottunk Hajdúnánás kasszájába
Milliárdok, elvonások, büntetések és spórolás: így rajzolódik ki a város 2026-os pénzügyi térképe.
Lekapcsolnák a debreceni Zöld Őrszemet
Több ponton módosítaná a költségvetés-tervezetet a Civil Fórum és elégedetlenek a környezeti jelzőrendszerrel.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Télűző mulatság a busókkal Hajdúszoboszlón
Télűző mulatság a busókkal Hajdúszoboszlón
Tűzgyújtás, tűzzsonglőrök, kiszebábégetés.
A BioTechUSA és a Docler Holding vezérei új vállalkozást indítottak
A BioTechUSA és a Docler Holding vezérei új vállalkozást indítottak
A digitális környezet egyik legnagyobb kihívása ma annak bizonyítása, hogy egy online tartalom valódi
Kétszáz éves a fürdőkultúra Debrecenben
Kétszáz éves a fürdőkultúra Debrecenben
Az évforduló alkalmából az Aquaticum 200 napos jubileumi programsorozatot indít.
Tűz, hús, szenvedély – a Mirage steakvilága
Tűz, hús, szenvedély – a Mirage steakvilága
Van egy hely Hajdúszoboszlón, ahol a steak nem egy fogás az étlapon, hanem élmény.