Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni balosok szerint a Fidesz az ő kottájukból játszik. Fülsértően hamisan!

| 2019. 08. 19. | 18:21:00
Úgy vélik, a fideszes városvezetés közgyűlési előterjesztése porhintés.
A debreceni balosok szerint a Fidesz az ő kottájukból játszik. Fülsértően hamisan!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Varga Zoltán, a Debreceni Koalíció és Madarasi István, az MSZP debreceni képviselője hétfői sajtótéjékoztatójukon azt kommentálták, hogy napokon belül megszavazhatja a közgyűlés a debreceni polgármester azon előterjesztését, mely szerint egy ösztöndíjprogram révén olyan debreceni gyerekek is tanulhatnak majd a pallagi nemzetközi iskolában, akiknek egyébként esélye sem lenne erre a borsos képzési díjak miatt. Azt, hogy mennyien kerülhetnek be ily módon a különleges iskolába,

a fedezett összegével együtt az önkormányzat éves költségvetése során határoznák meg.

Örömmel vesszük, hogy a Fidesz Debrecenben a demokratikus ellenzék – a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás pártszövetségének – 30 pontos programját szorgalmasan olvassa. Üdvözöljük azt is, hogy a debreceni nemzetközi iskola ösztöndíjrendszerének bevezetése tekintetében tovább is léptek, hiszen programunk megvalósítását, annak megjelenésétől számítva alig két hét elteltével meg is kezdték. Szeretnénk azonban felhívni Debrecen város szociálisan kevéssé érzékeny vezetőinek figyelmét arra, bár örülünk annak, hogy forgatják a programunkat, mint zenész a kottát, de azt kérjük, hogy mindezt ne fülsértően hamisan tegyék

- fogalmazott hétfőn Varga Zoltán és Madarasi István, kik arra kérik a fideszeseket, hogy még egyezer olvassák el az ide vonatkozó porogrampontjukat, szerintük ugyanis

a nemzetközi iskolában a mindenkori tanulói létszám legalább 30 százalékának kell debreceninek lennie!

A baloldali politikusok szerint a fideszes városvezetés közgyűlési előterjesztése így, jelen formájában nem több mint a szokásos porhintés.

[Beillesztett cikk: Fidesz: „Kísértet járja be Debrecent – a kommunizmus kísértete”]

 

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Fehér köpenybe bújtak a diákok Debrecenben
Fehér köpenybe bújtak a diákok Debrecenben
Az ország különböző pontjairól érkeztek az általános iskolások.
Súlyos baleset Debrecenben, a BMW-körúton
Súlyos baleset Debrecenben, a BMW-körúton
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Hármas karambol Debrecenben
Hármas karambol Debrecenben
Az István úton történt a baleset.
Középpontban a jövő kardiológiája Debrecenben
Középpontban a jövő kardiológiája Debrecenben
Négynapos konferencián cserélnek eszmét a szakmai képviselői.
Biztos szakmai tudást ad a debreceni iskola
Biztos szakmai tudást ad a debreceni iskola
Karrierhetet tartanak az intézményben.
Nemes felajánlás a debreceni alapítványnak
Nemes felajánlás a debreceni alapítványnak
Az egyetem egykori sajtófőnökének személyes hagyatékából adtak támogatás.
Tavaszias idővel búcsúzik a február
Tavaszias idővel búcsúzik a február
Mindenhol tíz fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Debrecenben megfér Mága Zoltán és a hardcore techno
Debrecenben megfér Mága Zoltán és a hardcore techno
Elfogadta a 304 milliárdos költségvetési tervezetet a közgyűlés.
Debrecennek 1600 új kollégiumi férőhelyet ígér a kormány
Debrecennek 1600 új kollégiumi férőhelyet ígér a kormány
A jelenlegi mintegy 46 ezer férőhelyet 2030-ig 50 százalékkal kell bővíteni – írta a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kötelező munkát adni a gyermekvédelmis fiataloknak
Kötelező munkát adni a gyermekvédelmis fiataloknak
Bizonyos állami cégeknél azonnal elhelyezkedhetnek.
Hirdetés
Hirdetés
Új dízelvezeték épül Magyarország és Szerbia között
Új dízelvezeték épül Magyarország és Szerbia között
Nehéz helyzetben derül ki, hogy ki kire számíthat –mondta Szijjártó.
Hirdetés
Hirdetés
Kevesebb születés és halálozás, több esküvő
Kevesebb születés és halálozás, több esküvő
Megérkezett a KSH legfrissebb jelentése.
Hirdetés
Hirdetés
Magyarokról neveztek el három égitestet
Magyarokról neveztek el három égitestet
Sárneczky Krisztián 2005 és 2007 között azonosította a most elnevezett kisbolygókat.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Beruházások és pénzügyi fegyelem Bárándon
Kovács Miklós polgármester a fejlesztésekről, pályázatokról és a költségvetési kihívásokról.
Harmincegy nagyobb útjavítás Debrecenben
Tizenegy utca kapna aszfaltutat 2026-ban.
Rezsistop: érkeznek a gázszámlák
Előfordulhat, hogy a csekkek torlódnak.
Belekukkantottunk Hajdúnánás kasszájába
Milliárdok, elvonások, büntetések és spórolás: így rajzolódik ki a város 2026-os pénzügyi térképe.
Lekapcsolnák a debreceni Zöld Őrszemet
Több ponton módosítaná a költségvetés-tervezetet a Civil Fórum és elégedetlenek a környezeti jelzőrendszerrel.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Télűző mulatság a busókkal Hajdúszoboszlón
Télűző mulatság a busókkal Hajdúszoboszlón
Tűzgyújtás, tűzzsonglőrök, kiszebábégetés.
A BioTechUSA és a Docler Holding vezérei új vállalkozást indítottak
A BioTechUSA és a Docler Holding vezérei új vállalkozást indítottak
A digitális környezet egyik legnagyobb kihívása ma annak bizonyítása, hogy egy online tartalom valódi
Kétszáz éves a fürdőkultúra Debrecenben
Kétszáz éves a fürdőkultúra Debrecenben
Az évforduló alkalmából az Aquaticum 200 napos jubileumi programsorozatot indít.
Tűz, hús, szenvedély – a Mirage steakvilága
Tűz, hús, szenvedély – a Mirage steakvilága
Van egy hely Hajdúszoboszlón, ahol a steak nem egy fogás az étlapon, hanem élmény.