Nigériai tehetséget igazolt a Debrecen

Egyre szorosabb az együttműködés a DVSC és Desmond Tra játékosügynök között. Ennek keretein belül a DVSC vezető játékosmegfigyelője, Gulácsi Bence az elmúlt egy évben két alkalommal is részt vett a Nigériában szervezett scouting programokon. Ezek során több helyi klub mérkőzéseit is meglátogatta, rengeteg egyeztetést folytatott, a DVSC számára legérdekesebb játékosok pedig meghívót kaptak próbajátékra Debrecenbe – írja a DVSC augusztus 8-án honlapján.
A teszteken szereplő játékosok közül a legmeggyőzőbb teljesítményt David Nwachukwu nyújtotta. Olyannyira, hogy a DVSC szerződést kötött a 18 éves tehetséggel.
Az Ighalo akadémián nevelkedett játékos ballábas, technikás futballista, elsősorban támadó középpályásként vethető be. David Nwachukwu már csatlakozott a DVSC NB III-as második csapatához, a kis Loki felkészülési mérkőzésein során gólokkal, gólpasszokkal hívta fel magára a figyelmet, de már a felnőtt gárda tréningjén is részt vett. – Az együttműködés folytatódik, köszönhetően a vendéglátók kedvességének és a két fél közötti korrekt kapcsolatnak. A DVSC továbbra is több kontinensen figyeli a tehetségeket. Ennek kapcsán meg egy nigériai játékos szerződtetése van tervben – írták.






























