Népszerű énekesnő lesz a Debreceni Egyetem oktatója

Wolf Kati szívügyének tekinti a tehetségek felkarolását és gondozását is. Az ő életének is meghatározó alakja volt énektanára –Dékány Endre – aki nélkül most nem tartana ott, ahol. Jövő szeptembertől az énekesnő is kipróbálhatja magát mentorszerepben, mivel felkérték, hogy legyen a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének oktatója – számolt be az Éva Magazin.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Közép-Európában elsőként Debrecenben indítanak könnyűzenei képzést, ahol a hazai könnyűzenei élet ismert előadói is tanítanak majd.
[Beillesztett cikk: A rock and roll a Debreceni Egyetemet is a hatalmába kerítette]
– Alapvetően hangképzést fogok tanítani nekik, és segítek abban, hogy mindenki megtalálja a saját hangját, stílusát. Ez egyben egy nagyon izgalmas, mély és meghatározó önismereti utazás is, rengeteg pszichológia kell hozzá, és a tanítvány részéről pedig sok-sok kíváncsiság és bátorság – nyilatkozta az énekesnő az Éva Magazinnak.
– Különösen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert Katinak mind az életvitele mind a megnyilatkozásai magasan hozzák azt a fajta elvárást, amelyet fontosnak tartunk egy egyetemi oktatónál. Nincsenek „sztárallűrjei”, nem szerepel hetente a bulvárlapok címlapján negatív szenzációként. Kiválasztásakor szem előtt tartottuk, hogy magas színvonalon műveli a szakmáját, nemzetközileg és a magyar popszakma által is elismert és van zenei diplomája. Reményeink szerint részvételével egy olyan könnyűzenei műhelyt tudunk felépíteni, amely belátható időn belül éreztetni fogja hatását a magyar zenei életben. Az ő aktív szerepvállalásával arra törekszünk, hogy sikerüljön azokat a fiatalokat megnyerni hallgatóinknak, akik komolyan gondolják a tanulást és mindent megtesznek céljaik eléréséért – tette hozzá Dr. Kapusi Kálmán, a Debreceni Könnyűzenei Intézet Igazgatója.






























