Időutazás a Keletterv székházában
Időutazásra invitálta az érdeklődőket az Építész(kul)túra csapata, amely olyan épületek bejárását tűzte ki célul, ahova normál esetben csak úgy nem lehet bejutni. Legutóbb a Wesselényi utcai, évek óta zárva lévő egykori Keletterv kapuját nyitották meg a kíváncsi látogatók előtt. A június 14-i eseményre rengetegen érkeztek, köztük sokan az építészkamara tagjai, de szép számmal voltak olyanok is, akiknek a nagyszüleik, a szüleik vagy ők maguk dolgoztak az épületben. A vendégeket Hegymegi István, a Szinorg Universal Zrt. műszaki igazgató-helyettese és Kováts András, a Keletterv kilencedik, egyben utolsó igazgatója fogadta.
A program a harmadik emeleti ebédlőben kezdődött, ahol még most is minden a régi időket idézi: a falakon lambéria, a padlón pedig az évtizedekkel ezelőtt lerakott egérszürke linóleumburkolat. Minden kissé kopottas már, de azért némi fantáziával könnyen elképzelhető, ahogy a terített asztaloknál ülnek a dolgozók, középen vizeskancsó, a műanyag fűszertartóban só és bors, a kanalak, villák csörgése pedig betölti az ebédlőt, ahonnan a félig nyitott ajtón át az egykori konyhába is belátni. Az érdeklődők először Hegymegi István rövid tájékoztatóját hallhatták arról, hogy mi lehet a sorsa az épületnek a jövőben. A Szinorg Universal Zrt. műszaki igazgató-helyettese felidézte, hogy cégük mintegy öt évvel ezelőtt vásárolta meg az ingatlant. A székház jelenleg üresen áll, és rövid távon ebben nem is várható változás. A hosszú távú tervekről szólva az igazgató-helyettes elmondta: mindenképpen valamilyen középületet szeretnének megvalósítani, de hogy pontosan milyen funkciót kap az ingatlan, azt még nem lehet tudni. A székház belső terei ma már nem felelnek meg például egy modern irodaházzal szemben támasztott követelményeknek, így az is kérdéses, hogy az épületet jelenlegi formájában érdemes-e megtartani – fogalmazott, hozzátéve, hogy konkrét tervek még nem születtek a lehetséges hasznosításról.
Csendőrlaktanyának épült
Kováts András Ybl Miklós-díjas építész a Keletterv utolsó, kilencedik igazgatójaként emlékezett vissza a vállalat és az épület múltjára. Felidézte, hogy akár 250-en is elfértek az egykori ebédlőben, ahol gyakran tartottak termelési értekezleteket, szakszervezeti eseményeket is. Megtudhatták a résztvevők, hogy a székház első terve 1928-ban készült el, Gerlóczy Gedeon építész volt a tervező. Az ő nevéhez fűződik egyébként a Csontváry-hagyaték megmentése is. Az épület eredetileg csendőrlaktanyának készült. Erről Debrecen Szabad Királyi Város közigazgatásának 1928. évéről szóló jelentésben az olvasható, hogy a csendőrség egységei abban az időben a város négy különböző épületben voltak, és tulajdonképpen ez a helyzet hívta életre a beruházást. „A csendőrségi alakulatoknak ilyen szétszórt, szűk, általában a csendőrség tekintélyének és a szolgálati érdeknek meg nem felelő elhelyezése, valamint a lakások szabadforgalmának közelsége egy központi csendőrségi laktanyai épület építésének a gondolatát vetette fel” – olvasható a korabeli dokumentumban. A Magyar Királyi Csendőrség laktanyája végül 1930-ra készült el.
Négyszáz dolgozó az aranykorszakban
Kováts András 1978-ban végzett a műszaki egyetemen, és a diploma megszerzése után társadalmi ösztöndíjasként került a Kelettervhez, amelynek elődje, a Debreceni Tervező Iroda az 1970-es években költözött a Wesselényi utcai ingatlanba. A későbbi igazgató elmondta: a vállalat a hetvenes évek végén élte az aranykorszakát. Abban az időben mintegy 400-an dolgoztak a Kelettervnél, számítógép híján klasszikus rajzasztalokon, vonalzóval folyt a tervezés. És ami ma már egy tervezőirodánál elképzelhetetlen: a házban rengeteg szakma képviselői dolgoztak együtt, a többi között építészek, belsőépítészek, statikusok, gépészek, külön személyzeti és pénzügyi osztály is volt, és saját fénymásolóüzemmel is rendelkezett a vállalat. Mint mondta, akkoriban külföldi megrendelések is szép számmal akadtak, a Kelettervnél készült például az ungvári szálloda terve, de több épületük áll az egykori NDK-beli Erfurtban, sőt készítettek szállodaterveket dél-amerikai országoknak is – igaz, ezek zöme végül aztán terv is maradt, a hotelek nem épültek meg.
A szocializmus hanyatlása aztán a Kelettervet is elérte, egyre kevesebb lett a megrendelés, így a vállalat létszáma nagyjából a felére csökkent, majd a rendszerváltás idején újabb megszorítások következtek. Vállalati tanácsot hoztak létre, amelynek arról kellett dönteni, hogyan folytassák tovább a megváltozott piaci körülmények között.
Ekkor választották meg igazgatónak Kováts Andrást, aki egy olyan programot vitt a dolgozók elé, amely hosszú távon kínált megoldást a cég hatékony működésére. Az építész 1990 májusától lett igazgató, a túléléshez viszont újabb leépítést kellett végrehajtani, a létszámot ismét megfelezték, és 90-100 dolgozóval mentek tovább. Kováts András hangsúlyozta: a privatizáció során az ország öt regionális vállalata közül a Keletterv volt az egyetlen, amely fenn tudott maradni, megtartva székházát és tervtárát is. A vállalat kft-vé alakult, és jelentős munkákhoz jutott a következő időszakban. Kováts András példaként a Kölcsey Központot, a debreceni, a nyíregyházi és a miskolci uszodát említette, továbbá a Hungária Biztosító nyíregyházi székházát, amelynek tervezéséért a Keletterv építésze, Lengyel István Ybl Miklós-díjat kapott. A Wesselényi utcai székház történetének újabb állomása 2008-ban érkezett el, amikor már túl nagy volt az épület az ott dolgozóknak, és az üzemeltetése sem volt gazdaságos. Ekkor eladták az ingatlant egy ír befektetőnek, akivel, Kováts András elmondása szerint, soha nem találkoztak, ügyvédeken keresztül tárgyaltak vele, viszont a vételárat kifizette az új tulajdonos. A cég innen az Arany János utcára költözött, ahol két helyen is működött, igaz, egyre kisebb létszámmal, míg végül 2020-ban végelszámolással megszűnt – ismertette Kováts András.
Egy nagy család
A tájékoztatót követően az épület bejárásával folytatódott a program. Volt, aki a saját egykori szobáját kereste, mások szüleik, nagyszüleik irodájába szerettek volna bekukkantani. Varga Viktóriának például az édesapja, Varga Nándor dolgozott a székházban. – A grafikus csoport vezetője volt, és gyerekkoromban nagyon sokszor hozott be magával az irodába – emlékszik vissza. – Ma is élénken él bennem, ahogy a folyosókon jönnek-mennek a fehér köpenyes emberek. Az ebédlő szinte ugyanúgy nézett ki, mint ahogy most. Csak a gyönyörűen megterített fehér asztalok hiányoznak. Sok kedves emlék fűz az épülethez, aminek volt egy jellegzetes szaga, amit csak azok ismernek, akik gyakran megfordultak itt. Csodálatos emberek dolgoztak a Kelettervnél, később, amikor nyomdásznak tanultam, sok segítséget kaptam tőlük.
Lengyel István építész 1991-ben kapott Ybl-díjat a szerkezetében, anyaghasználatában és megjelenésében eklektikus nyíregyházi Hungária Biztosító épületének tervéért. Mint mondta, annyi helyen dolgozott már az elmúlt évtizedekben, hogy konkrétan az épületekhez nem kötődik, így a Keletterv székházának bejárására sem azért érkezett, hogy valamiféle búcsút vegyen tőle. Sokkal inkább azért, hogy találkozzon az egykori kollégákkal, hiszen ez a közösség attól kezdve, hogy 1981-ben belépett a vállalathoz, mintegy 20 évig meghatározó volt az életében. – Ez egy nagyon boldog korszak volt, mindig jó szívvel gondolok rá vissza – mondta. – Tulajdonképpen egy nagy család voltunk. A szocializmus ártalmas oldalát ekkor már nemigen lehetett érzékelni, nagy szerencsénk volt, hogy kizárólag a szakmára koncentrálhattunk. Fantasztikus emberi és szakmai kapcsolatok alakultak ki ebben a házban. Egymás közelében dolgoztak építészek, statikusok, gépészek, és ha valamit meg akartunk egymással beszélni, csak a szomszéd irodába kellett átmenni. Ma már ez a párfős tervezőirodák világában elképzelhetetlen.
Ez utóbbi állítást Pecsenye Béla okleveles építészmérnök is megerősítette. – Rengeteg szakmai csoport dolgozott a Kelettervnél, ami sok szempontból megkönnyítette a munkát – magyarázza. – Most meg levelezgetünk egymással. Az építész ír a statikusnak, a statikus válaszol, közben a gépésznek is van egy észrevétele a tervvel kapcsolatban. Mindezt régen könnyedén megbeszélhettük egymással, ha valamelyikünk szobájában összedugtuk a fejünket. Ez a fajta munkavégzés egyébként szerintem gyakran a tervek minőségében is tetten érhető, és nem pozitív értelemben…
Pecsenye Béla elmondta azt is: 1982-től dolgozott a Kelettervnél, és az épület a fiatalságát juttatja eszébe. Az épület bizonyos részeire nem úgy emlékezett, mint amit a bejáráson tapasztalt. – Olyan érzéseim vannak, mint amikor a gyerekkori emlékeivel felnőttként szembesül újra az ember, és az akkor nagynak látott terek már nem is olyan nagyok – fogalmazott. – Az emlékeimben a Keletterv székházában is minden nagyobb volt, itt most újra végigjárva az épületet, valahogy kicsit összementek a dolgok.
Takács Tibor
