A debreceni óriás, ahonnan a hegyekig is ellátni

Több mint 113 méter magas, a Nagyállomásnál lévő toronyház a maga 79 méterével szinte eltörpülne mellette, mégis valahogy megbújik a Nagyerdő fái között. Messziről jól látható, ha valaki viszont az erdőben sétál, leginkább már csak akkor veszi észre, amikor egészen közel jár hozzá. A debreceniek pallagi tévétoronyként ismerik, pedig először rádióadást sugárzott. Az Antenna Hungária Zrt. üzemeltetésében lévő tornyot csak úgy nem lehet megközelíteni, kerítés veszi körül, kamerák pásztázzák a területet. Kísérőm, idegenvezetőm, Sajó Sándor híradástechnikai szervizmérnök fogad, és rövid adategyeztetés után kezdődhet is a látogatás.

A torony belső átmérője mindössze 5 és fél méter, benne egy lift, és ha valamiért a felvonó éppen nem működne, akkor ott vannak a betonfalba erősített létrák, amelyekkel ugyancsak fel lehet jutni. Mi mindenesetre a liftet választjuk, amely szép komótosan halad felfelé a hideg, rideg toronybelsőben, és mindezt a liftajtón lévő ablakon át a kis kabinban utazó végig láthatja is. Aki nem annyira bírja a bezártságot, annak elég lassan telik az idő, míg végre megállunk, és kiszállhatunk. Sajó Sándor „megnyugtat”, hogy még egy szinttel feljebb is megyünk majd, de előbb nézzünk szét, hogy milyen a kilátás több mint 80 méteres magasságból.

A panoráma tényleg lenyűgöző!

A kicsit párás időben is jól kivehető a távolban a Nagytemplom, közelebb a Nagyerdei Stadion és egészen közel a gyógyszergyár, ami így felülről már nem is tűnik olyan nagynak. A másik irányban, szinte alattunk a pallagi nemzetközi iskola, kicsit balra, távolabb Józsa is feltűnik, és ha az ember egészen messzire tekint, akkor mintha az Északi-középhegység körvonalai is felsejlenének. Sajó Sándor ehhez még hozzáteszi, hogy tiszta időben kiválóan látszik a toronyból a romániai Bihar-hegység is. Miután eleget gyönyörködtünk a tájban, a lift még egy szinttel feljebb visz bennünket, a végállomás 90 méteren van. Itt is, akárcsak az előző szinten, legfeljebb a felszerelt antennák zavarják valamelyest a kilátást.

Egy tévécsatorna és hatszáz telefonvonal

A pallagi tévétorony története a hatvanas évek elején indult. A Magyar Posta rádió és televízió műszaki igazgatósága 1961-ben bízta meg az Út-, Vasúttervező Vállalatot, hogy készítse el a létesítmény terveit. A munkálatok 1962-ben kezdődtek, és 1964-ig kialakították a szükséges infrastruktúrát, ami abban az időben természetesen még csak földkábeleket és telefonvonalakat jelentett. Ekkor készült el az a földszintes épület is, ahol az irodák és a diszpécserközpont kapott helyet. A torony építése 1965-ben kezdődött, és 1967-ben fejeződött be, feladata pedig az Újszentmargitától Nagyváradig terjedő mikrohullámú szakasz „lefedése” volt. Ami a műszaki paramétereket illeti: a 96 méteren lévő vasbeton tetőszintre jött még egy 17 és fél méter magas acélfelépítmény, erre a tartószerkezetre kerültek fel a rádióantennák, így a teljes magassága 113 és fél méter. Külső átmérője 6, a belső pedig 5 és fél méter, a bejárati ajtón belépve pedig szinte úgy érezheti magát az ember, mintha egy csőben lenne.

A kezdetekkor a torony melletti épületben kialakított gépterem fő berendezése egyszerre egy tévécsatornát és 600 telefonvonalat tudott átvinni. Ez ma már megmosolyogtatónak tűnik, de ez a kapacitás akkor bőségesen elegendő volt. És azt azért tegyük hozzá mindenképpen, hogy 1967-ben még csak egyetlen magyar csatorna volt, és az is heti öt napon sugárzott műsorokat. A heti hatnapos sugárzásra 1968. január elsejével tértek át, akkortól pénteken is volt mit nézni a „magyar egyesen”, és csupán hétfőn volt adásszünet, olyankor itt, a keleti végeken a román adót nézték az emberek.

A technikai fejlődés innentől kezdve viszont megállíthatatlan volt, és 1973-ban egy modernebb berendezésre cserélték az addigit, amely elméletileg akár 3 tévécsatorna és a kezdeti 600-nál jóval több telefonvonal egyidejű átvitelére volt képes. Ez az analóg, de rendkívül megbízható eszköz egészen 2002-ig üzemelt.

Kísérőm a torony életének következő fontos eseményeként emlékszik vissza 1988-ra, amikor a Danubius Rádió sugárzása megkezdődött a 103.5 MHz-en. Ehhez a technikai hátteret egy magyar gyártmányú rádióadó biztosította, amelyet aztán 1997-ben egy modernebb, nyugati berendezésre cseréltek. Ezzel egyidőben elkezdődött az adók számának bővítése, és ma már a Kossuth, a Bartók, a Petőfi, a Dankó és a Retro Rádió is a pallagi tévétorony segítségével jut el sok-sok háztartásba.

Analóg helyett digitális

A tudomány piros betűs ünnepnapja volt, 2008. december 16-a, amikor is megtörtént a digitális átállás, az addigi földfelszíni analóg tévéadások helyébe a sokkal jobb minőségű, műszakilag is megbízhatóbb digitális sugárzás lépett. Akkoriban Pallagon két multiplex berendezés üzemelt, de az igények folyamatos növekedése miatt a kapacitást bővíteni kellett, így ma már hat multiplex adó működik a toronyban, ami több mint 100 tévécsatorna sugárzását teszi lehetővé.

Kísérőmet arra kértem, magyarázza el a műszaki érzékkel, ismerettel kevésbé felvértezett laikusoknak, hogy hogyan is működik a műsorsugárzás, mi a szerepe ebben a folyamatban a toronynak, egyáltalán hogyan jut el az otthonunkba a hang vagy a kép, aminek a jelenlétét ma már ugyanolyan természetesnek vesszük, mint amikor a csapból egy mozdulattal ivóvizet töltünk a poharunkba.

Sajó Sándor egy példával szemléltette a folyamatot. Ha a Kossuth Rádió egyik stúdiójában a bemondó híreket olvas, az ő hangja először egy Budapesten lévő úgynevezett fejállomásra kerül, onnan pedig mikrohullámú hálózaton az adás eljut a toronyig, ahol az adóberendezés jelentősen felerősítve felküldi a jelet a tornyon lévő antennára, amely aztán ezt kisugározza. A bemondó megszólalása és a hangnak a rádiókészülékbe jutása közötti idő persze csupán a pillanat műve, hiszen a hang a rádióhullámok sebességével, azaz fénysebességgel terjed.

Sajó Sándortól megtudtuk azt is, hogy viharos időben azért elég rendesen „közlekedik” az épület az ember talpa alatt, de szerinte ez idővel megszokható, bízni kell a vasbetonszerkezetben.

A toronyban korábban működött diszpécserszolgálat is, de a technika fejlődésével az emberi tényező egyre inkább háttérbe szorult. Még a kilencvenes évek elején is az ott dolgozó szakemberek feladata volt a többi között az, hogy a különböző híranyagok, tudósítások, képes összefoglalók például Debrecenből eljussanak Budapestre, hogy aztán az esti híradóban már az egész ország láthassa, mi történt a cívisvárosban. Ma már a helyszínen emberi beavatkozásra szinte egyáltalán nincs szükség, a rendszer részben automatikus, részben távolról kezelik, így például ha valamilyen ok miatt a rádió- vagy tévéadó meghibásodna, egy tartalék azonnal üzembe állna, és ha ezzel is történne valami, akkor a komádi torony venné át a pallagi szerepét.

Takács Tibor