Már a nők is játsszák, és élvezik! – a hoki gyökeret eresztett Debrecenben

Hosszú, több mint ötven mérkőzésből álló szezon ért véget a DEAC jégkorongozói számára azzal, hogy végül 4-1-es összesítésben alulmaradtak a címvédő Csíkszerda ellen az Erste Liga elődöntőjében. A csapat a Magyar Kupa-címvédéssel idén is teljesítette a „lehetetlen küldetést”, azaz otthonában győzve le az osztrák központú bajnokságban éppen döntőt játszó Hydro Fehérvár AV19 gárdáját a kupadöntőben, amivel talán az egész magyar sport egyik legnagyobb meglepetését aratta ebben a bajnoki szezonban.
Final four a Főnix Arénában
– Összességében elégedettek lehetünk – summázott Fodor András, a DEAC szakosztályvezetője, amikor idényértékelőre kértük, de a részleteket is kibontotta. – A kupagyőzelemmel és a ligában a négy közé jutással megismételtük a tavalyi eredményt, ami már önmagában is bravúr. A kupasikerrel elértük azt, hogy minden valószínűség szerint a Magyar Kupa négyes döntője a következő idényben a Főnix Arénában lesz, és ezzel újabb sporttörténelmet ír a debreceni jégkorong. Természetesen azért mindig van hiányérzet az emberben, bennünk amiatt lehet, mert gyengébben kezdtük a szezont, és ennek tizenhat mérkőzés után edzőváltás lett a vége. Nagyon érett már, hogy frissebb gondolatok érvényesüljenek az öltözőben, a debreceni utánpótlást jobban figyelembe véve mint merítési bázist. György Józseffel nagyot léptünk előre, a következő idényben pedig folytatjuk a fiatalok beépítését. Az külön említést érdemel, hogy az edzőváltás után megtáltosodott a csapat.

Amikor Dávid legyőzi Góliátot
A minőségi légiósok és magyar válogatottak egész sorát felvonultató Székesfehérvár elleni diadalra és a Magyar Kupa-címvédésre Fodor András megvan a magyarázata.
– A csapatban uralkodott egy olyan szellem, hogy a játékosok nemcsak a pénzért jégkorongoztak, hanem sportsikereket akartak elérni. Küzdöttek ezért és a közönségért, ez a harcmodor pedig kompenzálta a játékerőben lévő különbségeket. Sajnos az nem teljesült, amiért imádkoztunk, hogy a sérülések kerüljenek el, a Hári, Dalecky Turcotte csatártrió kiválása nagyon megnehezítette a dolgunkat a Csíkszereda elleni elődöntős párharcban, de így is éles meccseket tudtunk vívni. Jó lett volna egy bőven keret, de nem engedhettük meg magunknak, és talán érdemesebb a jövőben is inkább a saját nevelésű fiatalokra támaszkodni.
Fodor András azt külön megjegyezte, hogy a közönségtoborzás tekintetében sokat lépett előre a DEAC. Ebben az idényben a legtöbb mérkőzésen telt ház előtt szerepelt az egyetemi gárda, és a közönség rendre jó hangulatot varázsolt a Derék utcai létesítménybe. Mindebből András egy fontos következtetést is levon.
Túl vagyunk már azon a dilemmán, hogy van-e gyökere Debrecenben a jégkorongnak, vagy nincs. Nemcsak az elmúlt idény, hanem a korábbi néhány esztendő erre világosan választ adott, és ez azért nagy jelentőségű, mert immár a toborzások alkalmával is látjuk a hasznát. Úgy három-négy éve lehet már érezni, hogy a gyerekek többsége első szándékból akar jégkorongozni, ami a kiválasztás, a tehetséggondozás szempontjából is rendkívül fontos egy klub életében
– emelte ki Fodor András, aki szerint a jégkorong debreceni beágyazottságának legfőbb bizonyítéka az, hogy immár szebbik nem képviselői is helyet követeltek maguknak a klubnál, csapatuk pedig a női harmadosztályban a bajnoki döntő előtt áll.

Jön a pontrendszer!
Az Erste Liga és a klubok áldásával új rendszert vezetnek be a ligában már a következő idénytől. A játékosokat pontszámokkal modellezik, és megszűnik a légióskorlát. A kereteket pontértékek alapján töltik fel, lesz maximum és minimum érték (részletek itt!), cél a magyar fiatalok előnybe hozása. Fodor András szerint a változást az a cél is szorgalmazta, hogy összehozzák a mezőnyt, érdekesebb, izgalmasabb, ne előre lefutott meccsek vívjanak a csapatok. A légióskorlátnak az volt a következménye, hogy a minőségi magyar játékosok ázsiója és azzal együtt a jövedelme megugrott, ami nagy terhet ró a klubokra. Most ebben is változást hozhat az új szabályzást, és ha nem is csökkennek a bérek, de a növekedés üteme vélhetően lassulni fog – fejtette ki Fodor András.
Mindez hogyan vonatkozik a DEAC-ra?
– tettük fel a lényegi kérdést, a szakosztályvezető pedig úgy választott, hogy a csapatépítésük logikáján nem változtat, de ha egy-egy magyar játékos túlzottan magas bérigénnyel lép fel, akkor lehetőség lesz légióssal helyettesíteni, amennyiben a pontszám megengedi. Lehet ennek a rendszernek előnye és hátránya egyaránt egy-egy klub számára, de a közönség csak haszonélvező lehet.
„Mi a pontrendszertől függetlenül a debreceni utánpótlásban feltörekvő tehetségekre támaszkodunk leginkább. Egy olyan ütőképes juniorcsapat létrehozása a cél jövőre, amely versenyképes a juniorbajnokságban, a legjobbaknak könnyed átjárást biztosítva a felnőtt együtteshez”- tette hozzá Fodor András.

Vegyél egy jó kapust…
A következő idény DEAC-os jégkorongcsapatának jelenleg egyetlen tagja van, aki nem más, mint Hetényi Zoltán, akivel máris hosszabbítanának – tudtuk meg. A többiekkel kapcsolatban azt a taktikát követik majd a klubnál, mint a korábbi években, azaz a holtidényben sorban közlik az új igazolásokat. A bajnoki elődöntős, kupagyőztes keret nyolcvan százalékát megtartaná Fodor András, illetve a szakmai stáb, de ez nem csak rajtuk múlik. A Debreceni Egyetem kínálta lehetőség – sport és diploma – is vonzó a fiatal magyar hokisok számára, erre a DEAC-nál rá is játszanak, ezért jött például Debrecenbe az U21-es válogatott Jakabfy Sámuel, akire már teljes értékű felnőtt játékosként számítanak a következő idényben. A másik fiatal tehetség, Bartók András a műszaki karon tanul, és a sort még lehetne folytatni – mondta a szakosztályvezető, aki úgy véli, hogy bár a Csíkszeredával nem tudnak versenyezni a játékospiacon, azért sikerül majd egy ütőképes keretet kialakítani, amely közönségszórakoztató hokit játszik.
Cs. Bereczki Attila










































