Hirdetés
Súlyos baleset Ebes és Hajdúszoboszló között
| 2021. 07. 19. | 09:36:00
Éjszaka az útszakaszt lezárták.

Hirdetés
Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze Ebes és Debrecen között, közölte a police.hu.
Közúti közlekedési baleset történt 2021. július 18-án 21 óra 15 perc körül a 4-es számú főút 216. kilométerszelvényében, Ebes és Debrecen között. Egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy kisbusszal. A balesetben többen megsérültek.
A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat Hajdúszovát felé terelték.
További híreink

Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.

14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
Építkeznek a debreceni csomópontban.

Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.

Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
A tárlat június 13-ig látogatható a közösségi házban.

Nosztalgiajáratok és történeti túrák Debrecenben
A DKV várja az érdeklődőket.

Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
A közcsatornába vélhetően olyan anyag kerül, amely jogszabályba ütközik – közölte a Debreceni Vízmű Zrt.

Változik a parkolási rend Debrecenben
Május 1-jén nem mindenhol kell fizetni.

Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.

Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.

Útlezárások a debreceni Mihály-napi vásár miatt
Változik a forgalmi rend.

Polgármester-választás lesz Hajdúböszörményben
Göröghné Bocskai Évának harminc napon belül kell megszüntetnie az összeférhetetlenséget.

Ég az akácos Téglás és Újfehértó között
Tíz hektáron csaptak fel a lángok.

Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.

M3: felborult egy kamion Polgárnál
A pihenőben történt baleset.

Dühös volt, ezért megrongált egy autót Nádudvaron
Pénzbüntetésre számíthat.

Nem jött be a konyári rabló terve
Pechére érkezett egy motoros rendőr.

Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.

Új utak nyílnak Egyeken
Öt éve még csak remélték az aszfaltot, most már újabb utcák és külterületi utak fejlesztése várható.

Két autó ütközött a hajdúszoboszlói kereszteződésben
Rendőrök, tűzoltók a helyszínen.

Épületek gyulladtak ki Vámospércsen
Négy vízsugárral oltanak.

Téglás és Újfehértó között forró a helyzet
Négy tűzoltóegységet riasztottak.

Polgármester-választás lesz Hajdúböszörményben
Göröghné Bocskai Évának harminc napon belül kell megszüntetnie az összeférhetetlenséget.
Olvasta már?

NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
Július 24-én kezdődik a következő idény.

Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.

Ég az akácos Téglás és Újfehértó között
Tíz hektáron csaptak fel a lángok.

14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
Építkeznek a debreceni csomópontban.
Gazdaság
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Támogatott tartalom

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.

Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.

Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés


























