A Schaeffler-vezér és DVSC-főnök semmi pénzért nem hagyná el Debrecent – interjú Szabó Péterrel

Cívishír: Aki harmincévesen Debrecen egyik legnagyobb munkáltatójának, a Schaeffler debreceni üzemének igazgatója lett, ugyan mit tervez az ötvenes, hatvanas éveire?
Szabó Péter: Azért vannak elképzeléseim, hogy mit szeretnék csinálni a jövőben, de igaz, hogy meglehetősen fiatalon – egészen pontosan 29 évesen – kaptam meg azt a pozíciót, amiben a mai napig vagyok. Ennek már 13 éve. A főiskola után rögtön a Schaefflernél kezdtem dolgozni, nagyon megtetszett a gyár, a közeg, a termelési folyamat, pedig egy multinál – ahol folyamatos profitkényszer van – nem egyszerű az élet...

Cívishír: No de honnan az a munkamorál, tehetség és rátermettség, hogy egy „zöldfülű" debrecenit egy német multi 29 évesen megbízzon egy ekkora feladattal?
Szabó Péter: A szorgalmat a szüleimtől örököltem. Édesapám autófényező mester volt, anyukám a dohánygyárban dolgozott. Már óvodás koromban jártam édesapámmal a műhelybe, szerettem azt a miliőt, mindig találtam elfoglaltságot magamnak.

Cívishír: Honnan jött a mérnöki inspiráció, mikor kezdett szomjazni a műszaki tudásra? Mi volt – mondjuk – az első mechanikai szerkezet, amit összerakott?
Szabó Péter: Anyukám tudna erről igazán sokat mesélni! Otthon, általános iskolás koromban fából autót készítettem, kifaragtam a konyhaasztalt, gombfocipályát építettem belőle, átfestettem a matchboxaimat, darabokra szedtem, majd összeraktam a kerékpárjaimat, állandóan fúrtam-faragtam. Valahogy magától értetődő volt, hogy gépészmérnöknek tanulok, vagyis mérnöknek és tanárnak egyszerre, utóbbit nem tudom, miért, mert habitusomnál fogva a tanári hivatás nem vonzott.

Cívishír: Azért – egyezzünk meg – több mint ezerháromszáz ember főnökének lenni pedagógiai érzék nélkül nem menne! 
Szabó Péter: Így van, most már tudom. Ezerháromszáz emberhez, alkathoz, mentalitáshoz kell igazodni. Mindenki egy cél érdekében dolgozik, csak másféleképpen. Mert mi, emberek, magyarok sokfélék vagyunk. Ezt talán a legnehezebb megérteni, és én 13 év alatt – úgy gondolom – sokat fejlődtem, vagy legalábbis ragadt rám valami a pedagógiából.

Cívishír: Máris belementünk az élet sűrűjébe, pedig még érdekelne, hogy gyerekként melyik flasztert koptatta Debrecenben?
Szabó Péter: Minden porcikámban újkerti gyerek vagyok! Oda születtem, a szüleim pedig máig ugyanabban a lakásban élnek, ahol felnőttem. Olyan szép és mozgalmas gyerekkorom volt, amilyenben – halkan jegyzem meg, hogy a fiam meg ne hallja – a mai gyerekeknek nincs részük. Vagy délelőtt, vagy délután jártunk iskolába, ha a szülők otthon voltak, akkor tanultunk egy kicsit, ha nem, akkor rohantunk le a játszótérre. Kergetőztünk, fociztunk, bicikliztünk. Ha ma kinézek anyuék ablakán, senki nincs a játszótéren. Lelomboz. Régen, a nyolcvanas években akkora élet volt az Újkertben, hogy órákat álltunk a sorban egy kis fociért.

Cívishír: Ne is mondja! Folytassuk a csapágygyáras sztorit!
Szabó Péter: Belecsaptam a közepébe, ami egyébként a későbbiekben is jellemző rám. Mikor lettem ügyvezető a Schaefflernél? A 2008-as gazdasági világválság idején! Friss ügyvezetőként egy 50, majd egy 100 fős leépítést kellett levezényelnem, továbbá prémiummegvonással kellett kezdenem.

Cívishír: Elmélyedt a csapágygyártás rejtelmeibe? Tud például esztergálni?
Szabó Péter: Én a gyártósoron kezdtem a szakmát, dolgoztam gépeken, majd csomagoltam is. A kézi eszterga mellé ma is bátran odaállnék, egyébként minden gépet jól ismerek, legalábbis a paramétereit, tehát nem tudnának eladni a gyárban. Megesett, hogy végignéztem egy gép átállítását, majd a következőt én csináltam meg. Nálam már kényszeres a „csak azért is megcsinálom, megtanulom". Korábban gyakran találtam valami indokot, hogy le tudjak menni az üzembe, mert az igazán az én világom, onnan jöttem, most is odatartozónak vélem magam. Csak egy példa: szigorúan akkor veszek fel inget, ha vevő érkezik tárgyalni, egyébként galléros rövid ujjú pólóba járok dolgozni. Most csak azért van rajtam ing, mert a kamarai választásról jövök. Visszatérve az üzemre: ma már sajnos ritkábban jut időm lemenni, de talán jól is van így, nem szeretnék ugyanis rátelepedni az ott dolgozó emberekre, akiket talán feszélyezné, ha a főnök állandóan körülöttük forgolódna.

Cívishír: A Schaeffler-csoport kúpgörgős csapágygyártásának vezetőjeként Mexikóba, Kínába és Dél-Korába is parancsol? Telefonon vagy személyesen?
Szabó Péter: Kúpgörgős csapágyat csak mi gyártunk Európában, így alám rendelték a mexikói, brazíliai, kínai és vietnámi gyártás irányítását is, hogy mindenütt optimalizáljuk a gyártási folyamatot. Ezt Skype-on keresztül nem lehet megoldani. Magát a munkát nagyon élveztem, de a tempó gyilkos volt. Szombaton leszálltam a mexikói gépről, vasárnap este pedig már repültem tovább Koreába. Volt olyan hónap, hogy összesen három napot töltöttem itthon a családommal. A koronavírus-járvány véget vetett ennek, és azóta sikerült megállapodni a német tulajdonosokkal, hogy ezt a terhet leveszik a vállamról. A gyerekem most harmadikos, szeretnék része lenni az életének.

Cívishír: Jó tudni, hogy mi, debreceniek a kúpgörgős csapágygyártás királyai vagyunk!
Szabó Péter: A Schaeffler-csoport csak Debrecenben gyárt kúpgörgőt a csapágyba, innen látjuk el a fél világot. Komoly technológiai tudást igénylő munkafolyamatot építettünk ki Debrecenben, ami közös sikere mind az 1300 embernek, aki a debreceni gyárban dolgozik. Nagyon jó csapatot alkotunk: a régi "göcsösök" és a fiatal szakemberek együtt remek munkát végeznek.

Cívishír: Vajon mit mondanak a melósok Szabó Péterre? Szigorú, kedves, igazságos, barátságos, elnéző, üvöltöző, kegyetlen? Milyen főnöknek tartja magát?
Szabó Péter: Vélhetően sokan sokfélét mondanának. Úgy érzem, nagyon sokat változtam a 13 év alatt. Régen ölni tudtam volna, ha nem úgy mentek a dolgok, ahogy én azt elképzeltem, aztán az évek alatt rájöttem, hogy nem mindenki olyan, mint én, de mindenki hasznos lehet a cég számára, csak más stílusban, hangnemben kell motiválni. Megtanultam, hogy hibázni lehet, és aki dolgozik, az hibázik, jómagam is. A hibát ki lehet javítani. A fiatalkori főnöki énemet mindenesetre ma már nem szívesen látnám viszont, de azért megjegyzem: ha segíteni kellett, akkor is bármit megtettem a kollégákért. Előfordult, hogy Budapesten kerestem orvost egy munkatársamnak, másnak a bankhitelét intéztem el. Amíg őszinték, azaz nem vágnak át, bármit kérhetnek tőlem. Mindig nyitva az ajtóm a gyárban!

Cívishír: A közvetlen munkatársaival leül időnként sörözni, vagy szigorúan csak munkakapcsolat tart fenn?
Szabó Péter: Bármelyik kollégámmal leülök sörözni, nem csak a menedzsment tagjaival. Rendszeresen járunk focizni, ott nincs vezető és munkás: ott a mérnök egyenrangú a lakatossal vagy a karbantartóval. Korábban érdekes esetek is előfordultak, egyszer felrúgott az egyik karbantartó srác. Szegény nagyon megijedt, felsegített, sűrűn kérte az elnézést, mire mondtam neki, hogy „fiam, semmi gond, ezt gyorsan felejtsd el, most nem a gyárban vagyunk, hanem a focipálán, majd legközelebb én rúglak fel". Úgy is történt. Ilyen a foci!

Cívishír: Nehéz kezelni az ilyen helyzetet.
Szabó Péter: Az én tapasztataim szerint – érdekes módon – nem kétkezi munkással, hanem közvetlen munkatársammal esett meg, hogy nem tudta kezelni. El kellett magyarázni neki, hogy amikor focizunk és sörözünk, akkor csapattársak vagyunk, és akkor mindent lehet, urambocsá' még anyázni is, de gyárban más a helyzet. Ott mindenkinek megvan a helye a szerepe, mint egy puzzle a táblán.

Cívishír: A koronavírus-járvány mekkora csapást mért a Schaeffler debreceni gyárára?
Szabó Péter: Nagyot, mint mindenkire, de mi szerencsére nagyon jól átvészeltük. Senkit sem kellett elküldeni, mint a 2008-as válság idején. Annyi változott, hogy visszább vettünk a tempóból, szerencsére a nyárra esett a válságos időszak, így a munkatársak ki tudták venni a szabadságot. Inkább a felső vezetés, a menedzsment hozott anyagi áldozatott, hogy a ne kényszerüljünk „lemenni" a megvonásokkal.

Cívishír: Mit gondol, mikor tudnak ismét teljes kapacitással dolgozni?
Szabó Péter: Mi már most éjjel-nappal nyomjuk, majdhogynem a vírus előtti szinten. Nem látjuk, meddig tart, hová fut ki a járványhelyzet – lehet, decemberben ismét le kell állnunk, nem tudom. Egy biztos, most gőzerővel termelünk.

Cívishír: Ha vége a pandémiának, márpedig egyszer csak véget ér, és visszatér az élet a rendes kerékvágásba, akkor jön a BMW. A Schaeffler debreceni gyára számára eljön a Kánaán?
Szabó Péter: Rajtunk olyan nagyon sokat nem fog lendíteni a BMW debreceni gyára, hiszen már most is partnerünk, a legújabb termékeinkre is vevő. Legfeljebb közelebb lesz, és a fejlesztésekben jobban együtt tudunk működni, nem kell utazgatni.

Cívishír: Ha nem a Schaeffler, akkor ugyan ki jár majd jól a BMW-vel Debrecenben?
Szabó Péter: Az egész város. Természetesen én is nagyon várom a BMW-t, mert meggyőződésem, hogy a munkaerőpiacot felpezsdíti, és nagy hatással lesz a város gazdasági életére. Azért aggályaim is vannak, mert egyelőre keveseknek van tudomásuk Debrecenben arról, hogy milyen egy autóipari cégnek beszállítani. Olyan kőkemény feltételek vannak, hogy annak egyelőre kevés helyi cég tud megfelelni. Csak egy példa: ha én egy szlovákiai autógyárba viszek száz csapágyat, de fél órával előbb érek oda, több száz euró a várakozási díj. Ha kések, óránként több ezer euró a késedelmi díj.

Cívishír: Azt mondja, korai az öröm?
Szabó Péter: Túlzott az eufória, mert eleinte minden bizonnyal lesznek szenvedések, nehézségek; Győrben és Kecskeméten is évekbe tellett, mire kialakult a megfelelő beszállítói rendszer. Sok debreceni közép- és kisvállalkozás számára kínál nagy lehetőség a BMW, de az elején vért kell izzadni, ebben biztos vagyok.

Cívishír: Tele van már otthon a vitrin díjakkal? A napokban az egyetem tanévnyitóján is díjat vehetett át, tavaly pedig Mecénás-díjat kapott az önkormányzattól.
Szabó Péter: Minden kitüntetés és díj bent a van a cégnél, mert ezeket ugyan én szoktam átvenni, de mindegyikben benne van 1300 ember munkája, közös a siker, az elismerés.

Cívishír: A multik társadalmi felelősségvállalásáról az utca embere egyelőre nincs túl jó véleménnyel. A Schaeffler német tulajdonosainak mennyit kell udvarolni, hogy közcélra adakozzanak?
Szabó Péter: Az elmúlt 13 év munkája alapján nagyon sokat nem kell udvarolni, mert megvan a bizalom, nem máról holnapra tervezünk, van jövőképünk.

Cívishír: A Schaeffler miben más?
Szabó Péter: Abban mindenképpen, hogy bár 100 százalékban német multi, a debreceni menedzsment 100 százalékban magyar. Sőt debreceni! A szellemi foglalkozású csapatunk 65 százaléka a Debreceni Egyetemen végzett, a többiek is helyiek vagy hajdú-bihariak. Lokálpatrióták vagyunk, mindannyiunknak fontos, hogy jelen legyünk az egyetemen, a közép- és általános iskolákban, hiszen onnan kerülnek ki a mi dolgozóink. Valamit illik visszaadni. Meggyőződésünk, hogy illik adni a debreceni sportéletnek is, ezért vagyunk névadói szponzorai a DVSC női kézilabdacsapatának, de támogatjuk a debreceni salakmotort is.

Cívishír: Bárcsak a többi nagy cég példát venne!
Szabó Péter: Én is kíváncsian várom, hogy náluk a társadalmi felelősségvállalás milyen formában nyilvánul meg. Nálunk úgy is megnyilvánul, hogy veszünk például 300 jegyet a dolgozóknak a virágkarneválra, focimeccsre vagy salakmotorversenyre.

Cívishír: A német illetékes hogy reagál, amikor Szabó Péter azzal hívja, hogy pénz kellene valamire?
Szabó Péter: Ez nem ad-hoc jelleggel működik: mi egy évre előre tudjuk, hogy milyen társadalmi kötelezettségvállalásaink vagy szponzorációs, megjelenési feladataink lesznek, az várhatóan milyen anyagi kiadásokkal jár, ezeket előre egyeztetjük, és utána már itthon, Debrecenben intézzük a részleteket.

Cívishír: Sportoljunk! A salakmotor támogatása magától értetődő, hiszen egy járműipari alkatrészeket gyártó cégről van szó, de hogy tudjuk a csapágygyártót összekötni a kézilabdával?
Szabó Péter: Úgy, hogy szenvedélyes meccsrejáró voltam gyerekkoromban. Megfordultam még rendszeresen a DVSC és a Debreceni Kinizsi futballmérkőzésein, mert ott játszott édesapám és a keresztapám, illetve kosárlabdameccsekre és salakmotorversenyekre is jártam. Kétéves koromban anyukám öléből szurkoltam végig a pardubicei Aranysisak-versenyt, legalábbis azt mondták. A kézilabdacsapat támogatása, illetve a partneri kapcsolat kialakulása egy masszőrasztalon kezdődött. Kazsimér Attilához jártam masszázsra, aki a DVSC női csapatának is a masszőre. Vele beszélgettünk a csapatról, általa ismertem meg Ábrók Zsoltot, és azt hiszem, nagyon jó és eredményes kapcsolat alakult ki közöttünk. Igaz, sokat dolgoztunk érte. Nagyon jó szponzori társaság alakult ki a csapat mögött, a meccsek után még üzletek is köttetnek, ami nem elhanyagolható. Meggyőződésem, hogy ez a fiatalokból felépített DVSC sokkal szerethetőbb, mint az anyagiakban jóval előttünk járó, összevásárolt három nagycsapat.

Cívishír: Június 27-én, szombaton esett ki a DVSC futballcsapata az NB I-ből. Mikor tudta meg, hogy Debrecen első számú sportvezetője lesz?
Szabó Péter: Akkor június 29-én, hétfőn, egy nappal a tulajdonosváltásról szóló nagy bejelentés előtt.

Cívishír: Apropó! Lezajlott már papíron is a tulajdonosváltás?
Szabó Péter: Szeptemberben esedékes, formaságok vannak hátra, szerintem a polgármester majd egy sajtótájékoztatón bejelenti.

Cívishír: Amikor Papp László felhívta, mit szólt?
Szabó Péter: Először nemet mondtam. Úgy ért, mint derült égből a villámcsapás. Aztán aznap beszéltünk még néhányszor a polgármesterrel.

Cívishír: Végül mivel győzte meg?
Szabó Péter: Inkább saját magamat győztem meg. A hiúságomat sértette, hogy a városom csapata kiesett az NB I-ből. Egyszerűen fájt a testemnek, a lelkemnek, szégyelltem magam. Én itt születtem, itt éltem eddig, itt is tervezek meghalni, nekem Debrecen van, és semmi más. Minden tiszteletem a Szima Gáboré, hiszen nem tudom, mikor lesz ismét hétszeres bajnok a csapat, de azt sajnálom, hogy ezt a sikerszériát, a stadiont, az egész közeget nem tudta meglovagolni. 

Cívishír: Elvállalta – milyen feltételekkel?
Szabó Péter: Azt kértem, hogy engedje nekem egy új üzleti modell felépítését. Tudtam, hogy kemény fába vágom a fejszét, mert a futballközeg sokkal nehezebb, mint a kézilabdáé.

Cívishír: Ez magyarázatra szorul!
Szabó Péter: Mondok egy egyszerű példát, ami engem sokkolt. Van, ugye, egy női kézilabdacsapatunk, amelyik sikeres, negyedik helyen végzett a bajnokságban, az Európa-liga csoportkörében szerepelt. Megvannak a tradíciói is. A kézilabdacsapatnak a Facebookon van 11 ezer követője, amit nagy munkával sikerült feltornázni hétezerről. Aztán egyszer megnéztem a focit, ahol ez a szám 65 ezer. Micsoda különbség! Akkor tudatosult igazán bennem, hogy más dimenzióról, világról beszélünk. A futballé ráadásul sokkal szenzibilisebb közeg. Erre is egy példa: a kézilabdás berkekben a sok év alatt senki nem fűzött ahhoz egy megjegyzést sem, hogy én zöld nyakkendőben jelenek meg, mert a cégünk színe zöld. Amikor a futballcsapat élére kerültem, már az első alkalommal kikezdtek, mégpedig egy céges rendezvényen készült fotó miatt. Remélem, hogy a mellettem ülő, az ominózus fotón szintén szereplő Tirpák Zsoltot (a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja - a szerző) nem nézték fradistának! A viccet félretéve: ez az eset is rávilágított arra, hogy minden tekintetben, az öltözködést is beleértve, meg kell felelni a DVSC-tábor elvárásainak.

Cívishír: A június végi székfoglalójában új szemléletről, másfajta üzleti modellről és brandépítésről beszélt. Három hónap után milyen eredményekről tud beszámolni?
Szabó Péter: Megkezdődött, elindult egy új folyamat, de még idő kell ahhoz, hogy kiépüljön, kialakuljon. Új alapokra helyeztük a kapcsolattartást a sajtóval, elkezdtük a családi napok szervezését, az online médiában is egészen jó dolgokat csinálunk. Tőzsér Danit szoktam cukkolni azzal, hogy a mi részünkről már érzékelhető a változás. Tudjuk, nyilván, hogy ez, a mi munkánk, semmit sem ér, ha a csapat nem eredményes. Nagy marketinggel be lehet hozni egyszer-kétszer öt-hatezer embert a stadionba, de ahhoz, hogy tartósan ott maradjanak, vagy – mondjuk – 10 ezer jöjjön, ahhoz jó foci kell. Jövőre, az NB I-ben különösen.

Cívishír: Jövőre NB I.? Csak egy forgatókönyv létezik?
Szabó Péter: Csak az létezik, hogy DVSC ebben a szezonban kiharcolja a feljutást. Ez a minimum, erre kár több időt fecsérelni. Ez a csapat, ez a miliő nem NB II-es. Ennyi.

Cívishír: Kilenc forduló után vonjunk mérleget! Nem sportszakmailag, hanem érzelmileg!
Szabó Péter: Nekem van hiányérzetem, amit azért tompít a tudat, hogy én láttam, milyen állapotban voltak ezek a srácok a kiesés után. Akkor leszek elégedett, ha az NB II-ben az ellenfél játékosai eleve feladják a meccset ellenünk, mert tudják, hogy semmi esélyük, mi pedig közönségszórakoztató, gólzáporos mérkőzéseket vívunk. Nekem az hiányzik, hogy egyszer ellenállhatatlanul futballozzunk, fusson bele a késbe az ellenfél! Szórakoztassunk, ez a cél!

Cívishír: Varga Kevin eladása, illetve Gróf Dávid szerződtetése azt sugallja, mintha a kapott gólok számával lenne gond, pedig éppen fordítva van. A támadójáték döcög, főleg idegenben!
Szabó Péter: Varga Kevin ára durván az egyharmada az éves költségvetésünknek. Erre az ajánlatra nem lehetett nemet mondani. Egyébként ez is a cél, hogy az akadémiáról minden évben olyan fiatalok kerüljenek fel, akik eladásából finanszírozni lehet az első csapat szereplését.

Cívishír: Szegény Zöldesi Illés egyszer hibázott, erre kapust szerződtetnek a helyére. Bezzeg, ha egy csatár hibázik, nem kap ekkora büntetést!
Szabó Péter: Ez a felvetés kiegészítésre szorul. Gróf Dávid már a legelején képben volt, tehát már idény előtt ajánlatot tettünk a Ferencvárosnak. Illés 21 éves, előtte a jövő, és meggyőződésem, hogy Gróftól nagyon sokat fog tanulni ebben az idényben. Azt pedig lássuk be, hogy egy igazi karakter még hiányzott a csapatból. Dávid – meggyőződésem szerint – betölti ezt a szerepet.

Cívishír: Olybá tűnik, hogy az akadémia malmai lassan őrölnek. Mi a cél a pallagi intézménnyel, reformra szorul?
Szabó Péter: Hatékonyabbá kell tenni, és ez már a mi felelősségünk, nincs már kire mutogatni. A DLA-nak nemcsak a DVSC-t kell kiszolgálnia, hanem a DEAC-ot is, amelyik reményeink szerint bennmarad az NB II-ben, és a Loki fiókcsapata lesz a jövőben.

Cívishír: Mi kerül a DVSC egyesület égisze alá? A foci- és a kézilabdacsapat, illetve a pallagi akadémia?
Szabó Péter: Ez még nincs kőbe vésve, de minden szempontból előnyös lenne integrálni azt, ami egy brand alá tartozik. Márpedig a DVSC egy brand. Gazdasági szempontból a szinergia is azt kívánja, hogy egy egyesület alatt egyesüljön minden, ami DVSC, meghagyva a gazdálkodás önállóságát – meg egyáltalán az identitását – mindenkinek.

Cívishír: Gyárigazgató, főszponzor, a DVSC futballcsapatának első embere. Van egy dublőre, aki néha hazajár?
Szabó Péter: Nincs! Reggel fél hétkor kezdem a napot a gyárban, és délután valamikor igyekszem hazaérni. Amikor a gyerekem elalszik, akkor még átnézem a levelezésemet, elolvasom a fontosabb híreket. 

Cívishír: A gőzt hol és hogy ereszti ki?
Szabó Péter: Sokat biciklizek, időnként futok, súlyzózom. Ugyanazt nem tudom csinálni huzamosabb ideig, mert ráunok. A minap például a fiammal quadoztunk egy jót, de van, amikor a kertészkedés esik jól. Sokszor mindegy, csak csináljak valamit. A tétlenséget nem szeretem, mert ha nincs semmi dolgom, akkor hajlamos vagyok szétesni. Ha nincs üresjárat az életemben, minden fronton dinamikusan tudok haladni.

Cívishír: A DVSC futballcsapatánál van jövőképe, vagy csak válságkezelésre szerződött?
Szabó Péter: Eredetileg egy évre szól a mandátuma mindenkinek az igazgatóságban, de én hosszabb távra tervezek, ha már elvállaltam. Elindultunk egy új irányba, egy tiszta viszonyok között működő, stabil NB I-es klub felépítésére vállalkoztam. Nem szoktam félbehagyni semmit. A DVSC egyesület megalapítása ráadásul új távlatokat nyitott, de most csak addig tekintek, hogy húzzák meg a felső vonalat alattunk az NB II-ben.

Cívishír: Van az a pénz, amiért elhagyná Debrecent?
Szabó Péter: Nincs! Mostanáig sem volt, ezután sem lesz. A cégen belül is lenne lehetőségem, a cégen kívül is. Minden ideköt, hova menjek?

Cívishír: Lokálpatriótaként, tősgyökeres debreceniként fakadjon ki! Mi a legjobb Debrecenben, és mi a legrosszabb?
Szabó Péter: A legjobb maga a lokálpatriotizmus, az összetartozás és az összetartás. Ha baj van, mindenki összefog. Ugyanakkor ideális a város mérete, nekem ennél nagyobb már frusztráló lenne. A legrosszabbnak a közlekedést ítélem, túl kicsik az utcák ennyi autóhoz. Én már csak tudom, hiszen minden nap az gyár és a Nagyerdei Stadion között ingázom, átszelve az egész várost. Továbbá kevés a közösségi tér, ahol a debreceni családokat ki tudnának kapcsolódni. A Nagyerdőn túl is kéne több ilyen. Sajnos látom sok emberen a fásultságot, a beletörődést. Kevés a bicikliút, bár kétségtelenül sok épült az utóbbi években, de még mindig kevés. A Nagyerdőt is csak egy irányból lehet elérni kerékpárral. Az infrastrukturális fejlesztés elengedhetetlen. Már tele van a Kishegyesi út, és még nincs is itt a BMW!

Cívishír: A lelki szemei előtt milyennek látja 2030-ban Debrecent, a csapatait és önmagát?
Szabó Péter: Kezdjük a sporttal! Elégedett akkor lennék, ha a női kézilabdacsapatnak lenne egy bajnoki címe és egy európai kupagyőzelme, továbbá ha a focicsapat egy nagyon stabil NB I-es csapat lenne, amelyik a dobogóért harcol és adott esetben megcsíp egy nemzetközi kupaszereplést. Debrecennek megvan a programja, ha az mind megvalósul, akkor nagyon szép jövő előtt állunk. 2030-ban 19 éves lesz a fiam, lehet, hogy akkorra ő már kirepül, és a feleségemmel ketten maradunk a házban. Csak egészséget kívánok a családomnak. Szakmailag bizonyítani már nem akarok, tíz év múlva ugyanolyan boldog és motivált leszek a Schaeffler ügyvezető igazgatójaként, mint amilyen most vagyok.

Cs. Bereczki Attila