Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rendhagyó oktatás lesz a Debreceni Nyári Egyetemen

| 2020. 05. 27. | 16:19:00
Online tartják meg a kurzusokat.
Rendhagyó oktatás lesz a Debreceni Nyári Egyetemen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Nyári Egyetem csaknem százéves történetében első alkalommal fordul elő, hogy a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldieket nem személyesen látja vendégül az intézmény: a világjárvány miatt idén online tartják meg a kurzusokat – közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel május 27-én.

Közleményük szerint a tanárok és a diákok védelmében már március 10-e óta távoktatásban zajlanak a kurzusok. Áprilisban már az is látszott, hogy a nyári magyar nyelv- és kultúra tanfolyamokat sem lehet a hagyományos formában megrendezni, ezért itt is egy új formát kellett kitalálni. Először meghirdették a "Maradj otthon!" társalgó programot, amely ingyenes beszélgetést biztosított az érdeklődők számára, és amelyen 3 hétig heti 45 percben ötvenen vettek részt. A június 8-án induló tanfolyam több szinten indul, előtte felmérik a diákok tudását, és ennek alapján osztják be a hallgatókat 4-6 fős csoportokba. Az eddigi jelentkezések alapján német, svájci, francia, lengyel, kanadai és amerikai érdeklődő is van, közöttük olyan is, aki jelenleg Magyarországon él.

További híreink
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Hibás kampánystratégiáról beszélt Papp László a debreceni közgyűlésen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Bombával fenyegetett Debrecenben
Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.
Felújítják a távhővezetéket a Teleki utcán
Felújítják a távhővezetéket a Teleki utcán
A debreceni lakótelepen élők türelmét kérik június végéig.
Programkavalkád a debreceni családi napon
Programkavalkád a debreceni családi napon
A DEAC rendezvényén húsz sportágat lehet kipróbálni.
Táncra perdültek a debreceniek
Táncra perdültek a debreceniek
Villámcsődület a város főterén.
Tárkányi: újranyitjuk a 106-os vasútvonalat
Tárkányi: újranyitjuk a 106-os vasútvonalat
Azt ígéri, rövid időn belül újra használhatják az utasok.
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Háromnapos rendezvénysorozat május végén.
Újabb debreceni utak aszfaltozása kezdődött
Újabb debreceni utak aszfaltozása kezdődött
Teljes burkolatcserét végeznek.
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.
Innovatív módszerek az SNI-s gyermekekért
Innovatív módszerek az SNI-s gyermekekért
Konferenciát tartottak Hajdúböszörményben.
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Prezentációban mutatták be legkedvesebb Lázár Ervin meséiket.
Mozgástér pont nyílt Debrecenben
Mozgástér pont nyílt Debrecenben
Amíg a gyerek edz, a szülő se tétlenkedjen.
Karrierút a debreceni laborból az iparba
Karrierút a debreceni laborból az iparba
Szakmai napon találkoztak a munkáltatók és a hallgatók.
Gyöngytyúkok élnek a Böszörményi úti campuson
Gyöngytyúkok élnek a Böszörményi úti campuson
„Bio-rovarirtóiként” működnek a Debreceni Egyetemen: pusztítják a kullancsokat és a krumplibogarakat.
Maszkviselés: enyhítettek a szabályokon Debrecenben
Maszkviselés: enyhítettek a szabályokon Debrecenben
A berettyóújfalui kórházban sem kötelező a viselése mindenhol.
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
A középkor a témája a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő előadásának.
Új biztonsági főigazgató a Debreceni Egyetemen
Új biztonsági főigazgató a Debreceni Egyetemen
Kovács Ferenc nyugdíjba vonult.
Hirdetés
Hirdetés
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Gazdaság
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Támogatott tartalom
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Hirdetés