Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Előnyből bukott a DVSC a Ferencváros otthonában

| 2020. 05. 23. | 19:53:00
A debreceniek üres zsebbel jönnek haza Budapestről.
Előnyből bukott a DVSC a Ferencváros otthonában
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A címvédő és listavezető Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte a Debrecen csapatát a labdarúgó NB I első fordulójából elhalasztott, és szombaton pótolt mérkőzésén; a koronavírus-járvány miatti 70 napos kényszerszünet után ez volt az első tétmérkőzés Magyarországon.

Az eddig megszokott beengedési procedúrával ellentétben a korlátozott létszámú újságírót már a stadionon kívül két helyen is megállították, míg a harmadik változást az jelentette, hogy a létesítmény sajtó számára fenntartott részébe csak a testhőmérséklet ellenőrzését követően lehetett belépni. A stadion környékén – korábbi zárt kapus eseményekkel ellentétben – nem csoportosultak szurkolók, a lelátó játékoskijáróval szemközti oldalának hosszanti részét pedig szinte teljes egészében fényképes "drukkerek" foglalták el. A kezdés előtt elmaradt a szokásos bevonulás, és a csapatok sem üdvözölték egymást a hagyományos módon. A mérkőzéshez az első pillanattól a hangszórókból folyamatosan szóló stadionalaphang biztosított némi atmoszférát.

A találkozón a Ferencváros azonnal magához ragadta a kezdeményezést, a visszahúzódó Debrecen sok mozgással szűkítette a területet. Az első nagyobb helyzet mégis a kontrákra építő vendégek előtt adódott – Varga Kevin ziccerét Dibusz szögletre mentette –, majd a 13. percben Bódi Ádám remek átlövésével megszerezte a vezetést a DVSC.

A Ferencváros nem roggyant meg, és a 22. percben egyenlített: Boli keresztlécről visszapattanó fejesét Sigér Dávid 8 méterről vágta a vendégek kapujába. A folytatásban kiegyenlítődött a mezőnyjáték, amely során sokáig egyik kapu előtt sem adódott helyzet. A 41. percben aztán Lovrencsics éles szögből leadott lövését védte Nagy Sándor, egy perccel később viszont Sigér távoli bombája már átszállt a debreceni kapus felett, így a szünetre a hazaiak – debreceni nevelésű középpályásuk duplájával – megfordították az állást.

Visszafogott iramú mezőnyjátékot és sok technikai hibát hozott a második felvonás eleje, a 63. percben aztán Isael villant, de ígéretes helyzetből leadott kapáslövése keresztbe elsuhant a vendégek kapuja előtt. Ezt követően jobbára a hazaiak akarata érvényesült, a vendégek a hajrára vették az irányítást, de egyenlíteni nem tudtak.

A bajnokságban a Ferencváros pályaválasztóként immár ötven találkozó óta nem talált legyőzőre, ebben az időszakban a 39. győzelmét aratta. Az FTC-nek a 2020-as hazai mérkőzéseit illetően viszont megszakadt egy sorozata: öt összecsapást követően először kapott gólt.

A fővárosiak előnye így immár hat pont a második helyezett MOL Fehérvár FC előtt. A Ferencvárosnak van még egy elmaradt meccse: az Újpest FC elleni, idegenbeli rangadót szerdán pótolják.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A debreceni csapat legjobbjaként nyilatkozott a meccs végén.
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Ellenzéki akciók rendszeres szereplői a MIAKÖ-vel, de adott esetben a Fidesszel is tüntetne.
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Azt mondja, így még soha nem alázták meg.
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
A debreceniek már a 16. másodpercben hátrányba kerültek.
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
A debreceniek három zakó után érkeznek az Üllői útra.
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Fontos információk a szurkolóknak!
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
A debreceni három bajnokit vesztettek el zsinórban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A Nyírségben dőlt meg a hidegrekord
A Nyírségben dőlt meg a hidegrekord
Az északias áramlással érkező hideg, száraz levegő hatására csípős volt a hajnal.
Hirdetés
Hirdetés
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
47-es főút: két utas kórházba került a baleset után
47-es főút: két utas kórházba került a baleset után
A tetejére borult egy kisodródott autó.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés