Tanácsokat ad a Debreceni Egyetem a betegek nyugtatására
A hallgatók személyiségétől függ, mennyire képesek a mostanihoz hasonló veszélyhelyzetben helytállni. Az Egészségügyi Karon folytatott tanulmányaik során olyan technikákat is megtanulhatnak, amik segítségével azonnal és helyesen tudnak reagálni a legnehezebb helyzetekben is.
A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán ápolónak, védőnőnek, szociális munkásnak, mentőtisztnek tanuló fiatalokat az elméleti és később a gyakorlati oktatás során arra is megtanítják, hogyan kell viszonyulni azokhoz az emberekhez, akiken segíteni szeretnének. Sárváry Andrea, az Egészségügyi Kar Pszichológiai Nem Önálló Tanszékének vezetője rámutatott: a kutatások szerint
a szociális érzékenységnek van egy velünk született része, s ha szemlélünk valakit, akkor átélünk egy, az övéhez nagyon hasonló érzést, ami az empátia alapja.
– A hallgatók nagy része eleve kellő empátiával és szociális érzékenységgel érkezik. Nem véletlenül választják a segítő szakmákat, tisztában vannak a céljaikkal: segíteni akarnak másokon. A gyakorlati foglalkozások abból az alaphelyzetből indulnak ki, hogy ha a beteg nyugtalan, sokkos állapotban van, akkor mit kell tennie egy segítőnek. A hallgatók tudják, hogy meg kell nyugtatni ezeket az embereket, arra azonban nincs válaszuk, hogy ezt milyen módon tennék. Itt jön a képbe a munka tanulható része, azok a verbális és nonverbális eszközök, amikkel elérhető a nyugalmi állapot, amelyekkel ki lehet fejezni az empátiát. Elsajátíthatják a helyes és hatékony kapcsolatfelvételi módszereket, a gyakorlati foglalkozásainkon pedig azt is megtanulhatják, milyen technikákkal lehet elnyerni a bizalmat, az együttműködést – hangsúlyozta a szakember.
A képzés végén, harmadévtől az egyre több gyakorlati órán szembesülnek az elvárásokkal a fiatalok, ahol be kell számolniuk arról, hogy mit fognak kipróbálni adott helyzetekben, milyen technikákat visznek magukkal.
A tanszékvezető kifejtette: konkrét mondatokat, viselkedésötleteket alkalmazhatnak az egyes helyzetekben, ezeket a gyakorlati képzés során igyekeznek beépíteni a gondolkodásukba, azzal pedig, hogy a hallgatók ezeket tudatosítják magukban, kialakul bennük az automatizmus.
Sárváry Andrea elmondta: új, váratlan helyzetben , mentőtiszteknél, ápolóknál a korábbinál gyakrabban kell életveszélyes helyzeteket kezelni.
– Eszméletlen betegeket kell ellátni, de kezelni kell azt is, ha egy eszméleténél lévő ember pánikol, fájdalmai vannak, esetleg agresszíven viselkedik, félelemmel van elárasztva. Az a kérdés, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen érzelmileg telített helyzettel, amelyben nemcsak a betegnek lehetnek erős érzelmei, hanem a hozzátartozók reakcióira is fel kell készülniük a hallgatóknak, mert velük is el kell érni az együttműködést. Az ilyenkor alkalmazható technikák nagyon hasonlóak azokhoz, amiket a betegek esetében kell használniuk – hangsúlyozta a szakember.
Hozzátette: az a cél, hogy a fiatalok kontrollálni tudják a szakmai helyzetekben megjelenő, esetenként erős érzéseiket, a képzésekben önmaguk erősítésén is dolgozniuk kell. Mint mondta, az önismeretről is szólnak az Egészségügyi Kar képzései, amelyeken összekapcsolják a betegek kezelésének módszertanát a segítők kiegyensúlyozott mentális állapotának elérésével.
– Ha az empátia csak annyit jelentene, hogy megértjük a másik ember fájdalmát, akkor vele együtt sírnánk. Meg kell őrizni egyfajta kívülállást. Ez a mentőtiszteknél nagyon fontos működési mód, képesek az empátiára, de nem engedik szabadjára az érzelmeiket, próbálnak tisztán látni. A hallgatók mentális állapota rendben van, egy részüknek viszont a magánéletben, a családban vannak problémák, noha talán nem is tudnak erről. Tartunk tréningeket, amiken észreveszik a szakembereink, hogy szoronganak, vagy indulatosabbak a fiatalok. Több hallgató szembesül azzal, hogy nem zárt le magában valamilyen gyászreakciót, nem tette túl magát valamilyen traumán.
Ilyenkor szükség van a szakmai beavatkozásra, mert történhet a későbbiekben bármilyen tragédia, nem lehet kiszámítani, hogy hogyan reagálnak rá a mentálisan labilis fiatalok. Ezeknek a hallgatóknak az Egészségügyi Karon működő Mentálhigiénés Irodánál egyéni konzultációkat ajánlunk fel – tájékoztatta a hirek.unideb.hu-t a tanszékvezető.
A hivatásukra készülő hallgatók nap, mint nap szembesülhetnek sajátos helyzetekkel, így például fel kell készülniük egy vajúdó nő, vagy egy kétségbeesett idős ember megnyugtatására is. Sárváry Andrea elmondta, hogy a különféle szempontok összegyűjtése után a hallgatók összerakják magukban, mit tudnak ezekkel a helyzetekkel kezdeni, összegyűjtik azokat a kulcsmondatokat, amiket aztán a szükséges pillanatban kimondhatnak. A tanszékvezető szerint külön feladat az agresszió kezelése.
A tréningeken gyakran alkalmaznak pszichológiai teszteket, melyek segítségével kiderül, hogy mennyire valószínű, hogy a hallgatók is agresszióval reagálnak, vagy az adott helyzetben inkább visszavonulnak, esetleg határozottan, de nem agresszíven viselkednek. A szakember szerint maguk a hallgatók is meglepődnek időnként azon, hogy a tesztek eredményei nem mindig támasztják alá a saját magukról kialakult képüket. A cél az, hogy a tréningen lejátszott agresszív szituációk feldolgozásából a hallgatók megtanuljanak olyan viselkedési módokat, melyeket hatékonyan tudnak alkalmazni később.
Sárváry Andrea úgy véli, a járványhelyzet kivételesen bonyolulttá teheti azon hallgatók életét, akik most aktívan részt vesznek a betegellátásban. Előfordulhat, hogy akár hetekig, hónapokig nem találkoznak a családtagjaikkal, s nem lehet megmondani, hogy emiatt hogyan fognak reagálni az előttük álló kihívásokra a gyakorlati munkavégzés során.
– Az alapok megvannak. Abban bízok, hogy az egészségügyi szakmában sokszor tapasztalható, kollégák közötti összetartás rájuk is jó hatással lesz, segítő technikákat osztanak meg egymással, érzelmi támaszt adnak egymásnak, és áttételes módon a családtól is kapnak kedvező jelzéseket arról, hogy miattuk nem kell aggódniuk, mert ők jól vannak. Mentálisan ezek nagyon lényeges tényezők, és komoly hatással vannak a teljesítőképességre – jegyezte meg a mentálhigiénés szakember.
