Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Oktatóautóval, részegen okozott halálos balesetet Hajdúnánáson

| 2019. 09. 30. | 10:44:00
Utasa a kórházba szállítás után vesztette életét. Kezdődik az ügy tárgyalása.
Oktatóautóval, részegen okozott halálos balesetet Hajdúnánáson
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Előkészítő ülést tart a Hajdúböszörményi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében szeptember 30-án, akivel szemben halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint az 57 éves vádlott tavaly március 30-án 17.10 perc körül Hajdúnánás belterületén egy oktatás céljára átalakított gépjárművel közlekedett a Petőfi utcán, az Irányi utca felől az Attila utca irányába. A helyi férfi a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A gépkocsi jobb első ülésén tartózkodott a sértett, aki szintén súlyos fokú alkoholos állapotban volt. Mindketten használták a biztonsági övet – fogalmaz a vád.

A vádlott haladása során a Petőfi és az Attila utcák kereszteződéséhez érve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál megállt, majd kipörgő kerekekkel, gyorsítva elindult egyenesen a Böszörményi utca irányába. A megengedett legmagasabb 50-es sebességet túllépve az autó 70-75 kilométer per órára felgyorsult, majd egy jobbra ívelő kanyarhoz érve az úttestről lesodródott, és az út melletti vízelvezető árokban egy fának ütközött.

A baleset során a gépjármű utasa, egy 51 éves férfi olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

További híreink
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Nem tudta elviselni, hogy nem nyert.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.
Bombával fenyegetett Debrecenben
Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Vissza-visszatért az édességekért.
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem jött be a konyári rabló terve
Nem jött be a konyári rabló terve
Pechére érkezett egy motoros rendőr.
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.
Hirdetés
Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Radnai Márkot is ugyanilyen pozíció betöltésére kérte fel Magyar Péter.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Többszörösen eltört az arccsontja.
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
A bihari faluban közösségi főzéssel indították a szabadtéri rendezvények szezonját.
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Rekordszámú érdeklődő érkezett a hajdúhadházi majálisra és fogathajtó versenyre.
Visszatért a majális Bakonszegre
Visszatért a majális Bakonszegre
Főzőcsapatok, színpadi műsorok és családi programok töltötték meg élettel a művelődési házat és udvarát.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés