Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Furakodásból lett dulakodás Nagykerekiben, késeléssel

| 2019. 09. 03. | 10:46:00
Debrecenben érhet véget a 3 évvel korábbi kocsmai verekedés ügye.
Furakodásból lett dulakodás Nagykerekiben, késeléssel
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2016 májusában mindhárom vádlott egy nagykereki sörözőben italozott. A harmadrendű vádlott a kocsmában lévő ismerőse kislányának vett egy tábla csokit és amikor kifizette a pultnál, kilépett a mellékhelyiségből a másodrendű vádlott, aki ezt úgy tette, hogy a harmadrendű vádlott elé furakodott. Ezt akkor szóvá is tette. Ekkor érkezett meg az elsőrendű vádlott, akinek a másodrendű vádlott felháborodva mesélte el a történteket. A harmadrendű vádlott ekkor odament a két férfihoz, hogy nincsen semmi probléma, még kezet is fogtak, azonban

az elsőrendű vádlott ököllel megütötte a harmadrendű vádlottat, aki elesett és a fejét a padlóba ütötte.

Ezt követően ő hazament, magához vett egy kést és azzal tért vissza a sörözőbe, ahová nem sokkal ezután újra betért a másodrendű vádlott is. Kisebb szóváltást követően a harmadrendű vádlott többször a másodrendű vádlott hasa felé szúrt – metszett sérüléseket szenvedett. Ekkor érkezett vissza az elsőrendű vádlott a sörözőbe, aki rátámadt a harmadrendű vádlottra, azaz újabb dulakodás alakult ki.

A vádlottaknak 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. 

Ítélet első fokon

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék idén februárban

  • M. J. elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége miatt, mint visszaesőt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
  • L. E. másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt, mint visszaesőt 2 év 8 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
  • B. S. harmadrendű vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.
További híreink
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.
Bombával fenyegetett Debrecenben
Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Vissza-visszatért az édességekért.
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem jött be a konyári rabló terve
Nem jött be a konyári rabló terve
Pechére érkezett egy motoros rendőr.
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés