Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy debreceni, aki idén minden babért learatott Európában

| 2019. 09. 10. | 14:10:00
Egy naptári évben behúzták mindegyiket.
Egy debreceni, aki idén minden babért learatott Európában
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni Török Lászlót is soraiban tudó Raffica Team (kormányos: Király Zsolt) 2019-ben elérte az áhított négyes sikert, vagyis ugyanabban az évben az egytestű hajók között mind a négy nagy európai tókerülő versenyen sikerült győznie.

Török László     (Fotó: archív)

Törökék nyertek már korábban a Genfi-tavi Bol d’Oron, a Boden-tavi Rund umon, a balatoni Kékszalagon és a Centomiglián is az egytestűek között, csak soha nem egy azon évben. 2016-ban már közel voltak ehhez, épp csak a Balatonon elcsúsztak a banánhéjon, mivel akkor a második helyre szorultak.

Idén azonban senki és semmi nem tudta megakadályozni azt, hogy mindenhol learassák a babérokat. A legutolsó próbatétel a Garda-tavi Centomiglia volt. 

A verseny távja hasonló a Kékszalaghoz, a Garda-tavat kell körbevitorlázni. Török Lászlóék a távot 10 óra, 15 perc és 27 másodperc alatt teljesítve győztek, így tenisznyelven szólva Grand Slamet értek el, azaz egy naptári évben megnyerték mind a négy legfontosabb tókerülő vitorlásversenyt.

[Beillesztett cikk: Debrecennek kiváló vitorlázója is van – ez nem vicc!]

 

További híreink
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Hibás kampánystratégiáról beszélt Papp László a debreceni közgyűlésen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Bombával fenyegetett Debrecenben
Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.
Felújítják a távhővezetéket a Teleki utcán
Felújítják a távhővezetéket a Teleki utcán
A debreceni lakótelepen élők türelmét kérik június végéig.
Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
A Hungarotarg sikereitől hangos az utóbbi években a debreceni amatőr foci.
Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Sokat érne most az idegenbeli győzelem.
Programkavalkád a debreceni családi napon
Programkavalkád a debreceni családi napon
A DEAC rendezvényén húsz sportágat lehet kipróbálni.
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Május 1-jén ismét felbőgnek a motorok.
Jégkorong-vb: nem lesz DEAC-os résztvevő
Jégkorong-vb: nem lesz DEAC-os résztvevő
Mihalik Gergő kikerült a keretből.
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
Július 24-én kezdődik a következő idény.
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Mindkét csapat egyaránt 43 ponttal és plusz 161-es gólkülönbséggel zárt.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Megvan az első feljutó az NB II-ből
Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.
Hirdetés
Hirdetés
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés