Profi cigányok Debrecenben, a lakodalmason túl

A kissé hosszúra nyúlt belépést az első nap egyik legjobb koncertje kárpótolta. Már fényes nappal kipipáltuk az igényes koncertélményt. A Parno Graszt hozta a szokásos formát: egyszerűen sugárzik belőlük a vidámság. Olyanok ismerősöket is láttam boldogan ugrálni, akik egyébként nem szeretik a cigányzenét. A csapat nem is egy lakodalmas szintipop szintjén mulattat. Ez valódi zene, vérbeli profizmus. Különleges ízt adott a koncertnek, hogy a zenekar frontembere meglátta a közönségben táncoló Rostás Tündikét, felhívta a színpadra, aki így csatlakozott néhány spontán dalra. 

Cívishír: Azért a Campus első napján, sötétedés előtt így megmozgatni a tömeget nem semmi dolog. Hogy tudjátok ezt ennyi év után is ennyire természetesen csinálni?
Oláh József: Igazság szerint, amit adunk a közönségnek, azt visszakapjuk. Nekünk nagyon fontos, hogy reagál le a publikum egy koncertet. Hála Istennek régen volt olyan, hogy „Jaj, Istenem”...

Cívishír: Ismerve, milyen bulit csináltok, előfordult, hogy nem sikerült megmozgatnotok a tömeget?
Oláh József: Képzeld el, volt. Ausztriában volt egy koncertünk, ahol nyugdíjasok voltak, tehát nem igazán volt tánc. Ez volt az egyetlen alkalom. Ugyebár mi az energiát a közönségtől kapjuk meg. Ami örömöt adunk, azt adja a közönség vissza élőben.

(A rajongók közben közös fotóra várva szólongatják a zenekart. Az egyik zenész viccesen odaszól, hogy egy pálinkáért bárkivel csinál egy szelfit.)

Cívishír: Vár rátok a hálás közönség. Hogy bírtok velük?
Oláh József: Úgy, hogy már a harmadik feleségemet nyúzom. Ez mindent elmond szerintem. De viccen kívül, van egy határ, amit az ember meghúz, amin a rajongókat nem engedi be. Ezt tudni kell kezelni, és akkor nagy baj nincsen.

Cívishír: Más országokban is tapasztaltok hasonló odaadást?
Oláh József: A külföldiek nagyon vevők a zenénkre. Főleg a franciák és a németek. Hollandiában például elmentünk egy klubba, és Parno Graszt zene szólt. El voltam ájulva, hogy a mi zenéinket mixelik.

Cívishír: Nem szóltatok nekik, hogy akár élőben is eljátszanátok a dalokat?
Oláh József: Nem, sosem csinálnánk ilyet. De örömmel buliztunk a saját számainkra. Szóval a külföldi közönség nagyon hálás, de amióta 2016-ban A Dal című műsorban voltunk, alig tudunk Magyarországon kívüli turnékat vállalni. Már év elejétől minden hétvégéjét lekötötték a zenekarnak itthon. Esetleg egy-egy fellépésre el tudunk repülni külföldre. Például most megyünk Spanyolországba, aztán másnap már kelni is kell, mert Szlovákiában várnak minket.

Cívishír: Hogy életiek meg a sztárság árnyoldalát?
Oláh József: Rájöttem én arra, hogy ez milyen élet: ez a valódi vándorcigány élet. Be a buszba, ki a buszból, cipeled a bőröndöt. A múlt héten legalább 3 000 kilométert utaztunk. Teljesen kikészültünk. Bár ez a hét se lesz könnyebb. Sokszor szerdától vasárnapig úton vagyunk. Ez veszi ki az erőt az emberből, nem a zenélés. Úgyhogy minden koncert előtt egy liter szilvapálinkával kezdünk, hogy erőt adjon a fellépéshez. Na és persze a közönség is tölt minket.

Cívishír: A debreceniek különösen szeretnek titeket.
Oláh József: Nagyon szeretünk ide járni. Debrecenben hatalmas rajongótáborunk van. Nem tudom, hogy miért. Lehet amiatt, ez a város közel van Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez. Az itteni közönséghez nincs fogható, talán csak Pesten, de ott a nagy számok miatt hamar megtelnek a koncerttermek. A múltkor például a Víztoronykertben zenéltünk, és valami fergeteges buli kerekedett belőle. Legalább 1500 ember bulizott velünk, rengeteg régi arcot láttunk, akikkel 6-8 éve nem találkoztunk. Mondták is, hogy „ti semmit nem változtatok, ugyanolyanok vagytok, mint régen”. És tényleg jó érzés, hogy senkivel nem szaladt el a fehér ló.

Hajnal László

---

IDE VÁG!

Debrecenben már szerdán péntek volt Rengeteg az inger, jó a buli és túl sok az ittas iskolás. +Képgaléria

---