Hirdetés
Elképesztő: ezzel a pofátlan trükkel lopott a sárándi férfi
| 2019. 07. 20. | 12:04:00
Ügyész elé állítják.

Hirdetés
Április 4-én reggel értesítették a rendőrséget, mert egy férfi Sárándon a tulajdonos beleegyezése nélkül beült egy autóba, majd elhajtott a helyszínről.
A rendőrök látókörébe került egy 25 éves férfi, akit a Heves megyei egyenruhások elfogtak és előállítottak az M3-as autópályán. A tettest a hajdú-bihari nyomozók kihallgatták, a férfi beismerő vallomást tett. Elmondta, megkérte a gépkocsi tulajdonosát, fotózza le az autóban ülve. A tulaj kiszállt a járműből, a férfi pedig beült, gázt adott és elhajtott. Vele szemben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.
Hirdetés
További híreink

Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.

Baleset Debrecenben, a délutáni csúcsban
Egy 3 éves gyerek is utazott az egyik autóban.

Pálma: Boros József visszalép
A debreceni nagyvállalkozó döntése nem végleges. Azt írta, időre és nyugodt körülményekre van szükség.

Tervben a homokkerti óvoda felújítása
Bővíteni, korszerűsíteni, bontatni is szeretne a debreceni önkormányzat.

Átvették megbízólevelüket a debreceni tiszások
A bizalmat a város javára fordítják - írja Tárkányi Zsolt.

Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.

Puskával fenyegette a gyerekeket Debrecenben
A férfit zavarta, hogy hangosan játszanak a háza közelében.

Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.

Tűz egy debreceni szalonban
Feszítővágóval jutottak be az ingatlanba.

Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.

Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul.

Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.

Összehangolt razzia Hajdúhadházon: 21 előállítás
Az egyik körözöttet a padláson találták meg a rendőrök.

Megkéseltek egy férfit Hajdúszoboszlón
Az áldozat a dohányboltba ment segítséget kérni.

Sápi vonatbaleset: Debrecenben folytatódik az ügy
A mozdonyvezető elaludt, emiatt belerohant egy másik szerelvénybe.

Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Megszökött a debreceni börtönből.

Próbaidős szabadságvesztést kértek a javítóintézeti öklösökért
A megvádolt csoportvezető tagadta a terhére róttakat a Debreceni Járásbíróság előkészítő ülésén.

Négy feles után ült autóba a debreceni sofőr
Másnap szintén részegen vezetett.

Ellopta a lopott kazánt a hajdúhadházi férfi
Tovább akart adni rajta.

A vécében halt meg a pécsi gimnazista gyereke
A tini kézzel tépte el a köldökzsinórt.

Gyógycipők: 76 emberrel szemben emeltek vádat
Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség: cégvezetőknek, orvosoknak, asszisztenseknek is felelniük kell.

Drogterjesztőket fogtak el Ebesen és Gáborjánban
Valamennyien beismerő vallomást tettek. +Videó

Mexikóban fogták el a magyar kokaindílert
Felkerült az EU Most Wanted oldalra is.

Pénztárcát, telefont loptak a hajnali Debrecenben
Ketten kapták ki az értéktárgyakat a sértett kezéből.

Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Olvasta már?

Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.

Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.

Bizalom és felelősség Göröghné Bocskai Éva kézben
A megbízólevél átadása új szakaszt nyit a hajdúböszörményi választókerület közéletében.

Baleset Debrecenben, a délutáni csúcsban
Egy 3 éves gyerek is utazott az egyik autóban.
Gazdaság
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Támogatott tartalom

Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.

Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.

Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.

Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.
Hirdetés


























