Régi trükkel verte át debreceni áldozatait

| 2019. 06. 18. | 14:36:00
Profi szintre fejlesztette technikáját.
Régi trükkel verte át debreceni áldozatait

Egy helyi üzlet eladója bejelentést tett a rendőrségre 2017 novemberében, hogy egy férfi bement a boltjukba pénzt váltani. Az eladó segített neki ebben, a férfi mindig kisebb címleteket kért, és amíg az alkalmazott pénzt vett ki a kasszából a gyanúsított elrejtette a már nála lévő bankjegyeket, így több tízezer forintot zsákmányolt. A nyomozók a bejelentést követően azonosították a feltételezett elkövetőt, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, majd június 17-én elfogták és előállították a 34 éves férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki, majd bűnügyi őrizetbe vettek.

A román állampolgár beismerő vallomást tett.

A nyomozás adatai szerint az elmúlt években a férfi 15 ilyen és ehhez hasonló bűncselekményt követett el. Technikáját olyan színvonalra fejlesztette, hogy az eladók csak akkor döbbentek rá, hogy az összeg többszörösét adták oda, amikor a férfi már elment. 

További híreink
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Tűz a debreceni szeméttelepen
Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.
Baleset Debrecenben, a délutáni csúcsban
Baleset Debrecenben, a délutáni csúcsban
Egy 3 éves gyerek is utazott az egyik autóban.
Pálma: Boros József visszalép
Pálma: Boros József visszalép
A debreceni nagyvállalkozó döntése nem végleges. Azt írta, időre és nyugodt körülményekre van szükség.
Tervben a homokkerti óvoda felújítása
Tervben a homokkerti óvoda felújítása
Bővíteni, korszerűsíteni, bontatni is szeretne a debreceni önkormányzat.
Átvették megbízólevelüket a debreceni tiszások
Átvették megbízólevelüket a debreceni tiszások
A bizalmat a város javára fordítják - írja Tárkányi Zsolt.
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.
Puskával fenyegette a gyerekeket Debrecenben
Puskával fenyegette a gyerekeket Debrecenben
A férfit zavarta, hogy hangosan játszanak a háza közelében.
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.
Tűz egy debreceni szalonban
Tűz egy debreceni szalonban
Feszítővágóval jutottak be az ingatlanba.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Összehangolt razzia Hajdúhadházon: 21 előállítás
Összehangolt razzia Hajdúhadházon: 21 előállítás
Az egyik körözöttet a padláson találták meg a rendőrök.
Megkéseltek egy férfit Hajdúszoboszlón
Megkéseltek egy férfit Hajdúszoboszlón
Az áldozat a dohányboltba ment segítséget kérni.
Sápi vonatbaleset: Debrecenben folytatódik az ügy
Sápi vonatbaleset: Debrecenben folytatódik az ügy
A mozdonyvezető elaludt, emiatt belerohant egy másik szerelvénybe.
Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Plusz egy év a debreceni fogvatartottnak
Megszökött a debreceni börtönből.
Próbaidős szabadságvesztést kértek a javítóintézeti öklösökért
Próbaidős szabadságvesztést kértek a javítóintézeti öklösökért
A megvádolt csoportvezető tagadta a terhére róttakat a Debreceni Járásbíróság előkészítő ülésén.
Négy feles után ült autóba a debreceni sofőr
Négy feles után ült autóba a debreceni sofőr
Másnap szintén részegen vezetett.
A vécében halt meg a pécsi gimnazista gyereke
A vécében halt meg a pécsi gimnazista gyereke
A tini kézzel tépte el a köldökzsinórt.
Gyógycipők: 76 emberrel szemben emeltek vádat
Gyógycipők: 76 emberrel szemben emeltek vádat
Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség: cégvezetőknek, orvosoknak, asszisztenseknek is felelniük kell.
Drogterjesztőket fogtak el Ebesen és Gáborjánban
Drogterjesztőket fogtak el Ebesen és Gáborjánban
Valamennyien beismerő vallomást tettek. +Videó
Mexikóban fogták el a magyar kokaindílert
Mexikóban fogták el a magyar kokaindílert
Felkerült az EU Most Wanted oldalra is.
Elhunyt Edith Eva Eger
Elhunyt Edith Eva Eger
Túlélte az auschwitzi haláltábor borzalmait.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Gazdaság
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Támogatott tartalom
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.